És beszedtem egy csomó gyógyszert is, szóval ez most remélem jobb lesz, mint az előző.
8.FEJEZET
Amint kiszállt a kocsijából, rögtön megpillantotta a férfit, és Parkert. Odasietett, és próbált nem túlságosan ijedtnek tűnni. Broadzky gonoszan elmosolyodott, és a kisfiú vállára tette a kezét.
Brennan amint közelebb ért, rögtön azt kereste, vannak e sebek a fiún. De hál'istennek nem volt semmi baja. Sőt, amint meglátta a nőt, rögtön elmosolyodott, és odafutott hozzá. Broadzky elengedte. Brennan megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, miközben megszorította Parker kis kezét. Együtt mentek oda a férfihoz.
- Parker, bántott téged ez a bácsi? -mutatott Broadzkyra.
- Nem. De azt mondta, hogy Max bácsi még nem jöhet haza. És adott csokit is.
Brennan meglepődve és még mindig nagyon dühösen nézett a férfira.
-Látja, én tisztességesen játszom. -mondta önelégülten
- Az az egyetlen mázlija, hogy nem bántotta a fiút! -sziszegte neki Brennan, és dühösen elfordult. Parkert maga előtt taszigálva elindultak a kocsi felé, de meg hallották a férfi hangját.
- Még nincs vége, dr.Brennan. Még csak most kezdődik.
Megijesztette Temperance-t ez a mondat. Nem is az amit mondott, hanem inkább az, ahogy mondta. Olyan vészjósló, és rideg volt a hangja, amijet még sosem hallott. Pedig rengeteg őrülttel volt már dolga. Epps óta nem is félt így senkitől.
- Bones, apa hol van? -kérdezte a kisfiú.
- Megyünk hozzá. Ott van nálunk a laborban. -nyugtatta meg a kisfiút. Sosem tudott szót érteni a gyerekekkel, de Parker más volt. Őt már régóta ismeri, és nagyon hasonlít Booth-ra. Le se tagadhatná.
Beszálltak a kocsiba. Brennan most először érezte a mai napon, hogy kissé megnyugodott. bár azt még mindig nem bírta kiverni a fejéből, hogy az apja még mindig Broadzkynál van.
De legalább Parker biztonságban van.
- Bones, emlékszel mikor találtam én is egy ujjat?
- Igen emlékszem.
- Ha odaérünk a laborba... -kezdett bele félénken - megmutatsz nekem egy igazi csontvázat?
- Szeretnél látni egy csontvázat?
- Igen. Tök királyak, és te meg olyan okos vagy, hogy eltudod nekem magyarázni, hogy mi micsoda! -lelkesedett a kisfiú
- Oké. De Booth-t is meg kell kérdezned!
- Oké. Bones...
- Igen Parker?
- Ki volt ez a bácsi?
Brennan ujjai megfeszültek a kormányon. Hogy mondhatná el egy gyereknek, hogy ő gyakorlatilag egy túsz volt, és az a férfi majdnem megölte, csak, hogy elkapja az apját?!
- Parker tudod...ő apukád..egy régi ismerőse! -végülis ez igaznak is mondható
- És miért vitt el?
- Mert kíváncsi volt rád. -folytatta továbbra is Brennan a füllentést. Nem tudta, mi mást mondhatna Parkernek. Kicsit erősebben rálépett a gázpedálra, hogy minél hamarabb kikerüljön az ilyen kérdések alól.
- És Bones, miért nem apa jött értem?
- Mert...mert ő dolgozott, és megkért, hogy hozzalak én el.
Többet nem kérdezett. Csöndesen ültek, míg a laborba nem értek. Kiszálltak a kocsiból, és Brennan hirtelen azon kapta magát, hogy szorosan fogja Parker kezét.
- Booth! -kiáltott be Brennan, mikor beléptek az ajtón.
Nem jött válasz, így fölmentek Brennan irodájába, ahol a férfi, épp az arcát a kezébe temetve ült. De nem aludt. Mikor lépteket hallott felkapta a fejét.
És ott állt a fia. A kicsi fia, épen és egészségesen Bones kezét fogva. és mosolygott.
Booth felpattant a kanapéról, és egy megkönnyebbült nevetés hagyta el az ajkait. Odarohant a fiához, felkapta és olyan szorosan ölelte meg, hogy Brennan azt hitte, soha többé nem engedi el.
- Apa! -nevetett a fiú is, apja hirtelen örömén. Nem értett semmit. Hogy is érthetett volna?! Inkább csak örült apja örömének, és sodródott az árral.
- Parker mi történt? Nem voltál az iskolában és...
- Bones mondta, hogy dolgoznod kellett, és az a bácsi, aki elvitt reggel, ő a te régi ismerősöd, és azért vitt el, mert kíváncsi volt rám.. És Bones azt is mondta, hogy azért nem tudtál értem jönni, mert dolgoznod kellett, és azért jött ő.
Booth meglepődve nézett a nőre. Le volt döbbenve. Most értette csak meg igazán, hogy mi is történt itt. Bones megmentette a fiát. Megmentette! De hogyan csinálta?
Figyelte a nő arcát. A szája kedves mosolyra húzódott. Hirtelen Booth megakarta ölelni. Megakarta neki köszönni, bármit is tett. Megakarta érinteni, éreztetni akarta a nővel, hogy mennyire hálás. És, hogy mennyire jó hogy ő is itt van. És fogta Parker kezét! Még sosem látta Parker kezét fogni!
A kisfiú kiment a szobából.
- Hé, Parker hova mész?
- WC-re -válaszolt a kisfiú
A két felnőtt pedig kettesben maradt. Booth még mindig merő csodálattal a szemében meredt Bones-ra. Brennan pedig elmosolyodott. A férfi arca újra csillogott, és a szemei mintha simogatták volna. Mély levegőt vett, és újra érezte amint az eltemetett érzelmek a felszínre törnek belőle. Megérezte Booth illatát, és nem tudott megálljt parancsolni a lábainak. Egyre közelebb és közelebb ment a férfihoz.
Ám az utolsó pillanatban megállt. Lehajtotta a fejét, és megint eszébe jutott, mit mondott neki Booth, azon az esős éjszakán. Ő már tovább lépett. Neki is tovább kell lépnie.
Egyre többször kapta magát azon, hogy szüksége volt arra, hogy megérintse a férfit. A közelségére. Ez pedig megijesztette. Tudta, hogy valamikor szerette őt a férfi. De ez az idő elmúlt, és ezt Booth nem egyszer kihangsúlyozta. És Brennan nem akarta álltatni magát. Bár a saját érzéseivel nem éppen volt tisztában, hisz irracionálisak, és semmi logikus nincs bennük, mégis egyre jobban kezdte megérteni: igenis érez valamit a férfi iránt. Csak épp azt nem tudja, hogy mit.
- Bones, hogy találtad meg Parkert? Mi történt? -törte meg a csendet Booth
- Broadzky volt. Ő vitte el apát és Parkert is!
- Az a szemétláda. Ha még egyszer meglátom, esküszöm lelövöm! -csapott Booth az asztalra.
Brennan összerezzent a hirtelen hang miatt, de teljesen megértette a férfit.
- Miért nem szóltál nekem Bones? Broadzky veszélyes, bajod is eshetett volna! Nem akarom, hogy bármi is történjen veled. -mondta az utolsó mondatot már valamivel halkabban.
Aztán megint beállt a kínos csönd. Újra érzékeny területre értek. Figyelték egymás arcát, szemét, apró mozdulatait. Brennan szívverése felgyorsult, és akaratlanul is, de gyorsabba kapkodta a levegőt. Újra felébredt benne a vágy, hogy közelebb legyen a férfihoz. Újra megvívta a mindennapos csatáját: Az ész és a szív harcát.
Booth is érezte, hogy szeretné megérinteni a nőt. Érezte az illatát, szinte látta is maga előtt ahogyan egyre közelebb, és közelebb mennek egymáshoz, és végül... Elé! Állj le Booth! Szólt magára. Nem akart mindent elrontani. hiszen tudta nagyon jól, milyen nehéz most Bones-nak. A nő most valahogy úgy érezhet, mint ahogy ő is érzett, mikor Bones visszautasította.
- És Max, ő is itt van? - törte meg végül a csendet Booth.
- Nem..ő nincs -mondta egész halkan Brennan. A bűntudat mint tű, úgy hasított a szívébe.
A saját apjáról van szó. Elítélte őt, mert egy gyilkos. Elítélte, mert elhagyta őket. Viszont egy dologra kezdett rájönni. Ő nem akar olyan lenni, mint az apja! nem akar olyan mélyre süllyedni, hogy a saját családtagját elhagyja! Most mégis...otthagyta az apját. De hát nem volt más választása!
- Bones, hol van Max?
- Broadzky-nál.
- És ő miért van még ott? Ne mond azt, hogy azért hagytad ott, mert egy gyilkos?! Ő az apád! -emelte fel a hangját Booth.
Az aggodalom beszélt belőle, tudta Brennan is, de mégis a büszkesége nem engedte, hogy Booth csak úgy kiabáljon vele!
- Választanom kellett! Érted! Vagy Parker vagy apám! Elhoztam Parkert! nem elég neked ennyi?! Miért kell mindig ítélkezned, mielőtt ismernéd a körülményeket! -kiabált vissza Brennan, és dühösen kiment az irodából, jó erősen bevágva maga mögött az ajtót.
A nő szemébe könnyek szöktek, de nem állt meg! Hogy lehet ilyen Booth?! Miért kell neki rögtön ítélkeznie?!
Eközben Booth egyre rosszabbul érezte magát, amiért megbántotta a nőt. Sosem akarta őt bántani. Neki, mindennél fontosabb volt, hogy Bones-t nevetni lássa. Most mégis! Hogy lehetett ilyen bunkó!
Dühös volt magára. Dühös, mert tudta, hogy a nőnek van igaza. És amellett, hogy dühös volt magára, amiért megbántotta a nőt, bűntudata is volt. Hiszen az ő fiát választotta a saját apja helyett, és ő mégis kiabált vele!
Utána akart menni, megfogni a kezét, és bocsánatot kérni. De a nő ekkor már nem volt sehol. És idő közben Parker is visszajött.
- Mi történt apa? Láttam, hogy Bones sír. Fáj valamije?
- Nem Parker, nincs semmi baj. Gyere, menjünk haza. -mondta összeszorult torokkal Booth. Gondolatban teljesen máshol járt.
A szemei előtt újra és újra Bones megbántott arca sejlett fel. Látta, hogy könnyek csillognak a gyönyörű szemeiben, ahogy kiabált vele. És erről csakis ő tehet!
Brennan próbált a csontokra koncentrálni, de a könnyeitől nem látott semmit. Minden egyes ajtó csapódásnál felkapta a fejét, hátha Booth az. De sosem ő volt. Brennan dühös volt a férfira, mégis szerette volna, ha utána jön, ha megvigasztalja, ha itt lenne vele.
De Booth nem jött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése