Égő Jégvirág 57.fejezet

57.FEJEZET

3 napja hagyta el Jared a kórházat, felbolygatva ezzel mind Booth mind Brennan érzéseit. Tempeance mostmár nem csak félt, hanem dühös is volt. Dühös volt Jaredre, illetve dühös volt broadskyra. Booth-szal pedig nehezen boldogult. A hangulat ingadozásai miatt sokszor szólt durvábban a férfihoz, így többször is vesztek össze. Amit mindketten rosszul viseltek.

Angie volt az a személy, aki végig mellettük állt. Lenyugtatta Brennant, ahogy Bootht is ha kellett. Most viszont hátra volt még valami.

- Indulhatunk? -kérdezte Brennan, miközben kinyitotta az ajtót.

- Végre haza mehetek. -sóhajtott Booth, majd fölkapta a bőröndjét és követte a nőt a kocsiig.

- Én vezetek. -jelentette ki brennan.

- Na nem! Felejtsd el, én vezetek! -próbálta elvenni a kulcsot a férfi.

- Ez az én kocsim, én vezetek. Különben is, neked még pihenned kell.

- Nem akarok pihenni -nyafogott Booth. - 2 hete egy helyben fekszem. Kérlek, ne légy gonosz, hadd vezessek!

- Nem. -jelentette ki Brennan, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját.

- Bones. -ment a háta mögé Booth, és egy gyors mozdulattal kikapta a nő kezéből a kulcs csomót. - Én vezetek. -mondta elégedett vigyorral az arcán, majd beült a kormány elé. Brennan dühösen nézett rá, majd megcsóválta a fejét, és nagy sóhajt közepette beült a férfi melletti anyós ülésre.

Elindultak.

Az úton mindketten csöndben voltak. Brennan szemhéjai le-le csukódtak a fáradságtól, és még mindig az apja halálán gondolkozott. Tudja hogy Broadsky ölte meg. Tudja, hogy azért, hogy Brennant büntesse, amiért kijátszották. De egy dolog még nem tiszta a nő előtt. Jared tengerész. A tengerészetnél az adatok titkosítva vannak. Minden ottani katona szinte el érhetetlen, hacsak nem akarják, hogy elérjék őket. Tehát Broadsky csak úgy találhatott Jaredre, és azon keresztül Maxra, ha Jared kereste meg Broadskyt, vagy ha egy belső ember adta ki Boradskynak Jared adatait. Onnantól pedig már ment mint a karika csapás.

Brennan összeráncolta a szemöldökét. Jared biztos nem kereste volna Broadskyt. Annyira még ő sem hülye, hogy a saját bátyját is veszélybe sodorja. Tehát valaki segített Broadskynak.

- Mi az Bones?-törte meg a csendet Booth, mikor kiszálltak a kocsiból. Brennan elgondolkodott, majd lassan kinyitotta a száját.

- Ha Broadsky Jaredtől tudta meg, hogy hol van az apám, akkor Broadsky kitől tudta meg, hogy hol van Jared? -nézett zavartan  férfira. Booth szemei tágra nyíltak a meglepődöttségtől. De a nőnek igaza volt.

- Valaki kiadta Jared adatait. -suttogta. -tehát kellett lennie egy belső embernek, aki a tengerészetnél dolgozik.

- De ki tenne ilyet, és miért?

- Az, aki elakar tenni valakit láb alól, hát persze! -kapott a fejéhez Booth. - Broadsky bérgyilkos. Ő pénzét öl. Engem is csak maga miatt akart eltenni láb alól, de Maxot nem volt oka bántani.

- És ha engem akart bántani azáltal, hogy megöli apám?

- Akkor engem ölt volna meg. -mondta ki nemes egyszerűséggel booth. - ha engem megöl, téged is bánt és tőlem is megszabadul. Két legyet ütött egy csapásra.

Brennan elgondolkozott a férfi mondatán, de inkább nem foglalkozott vele. Sokkal fontosabb volt most az apja ügye.

- Tehát valaki elakarta intézni apámat.

- Pontosan. Így megkereste a legjobb "szakembert" -Broadskyt-. Broadsky pedig megtudta Jaredttől, hogy te hol vagy, és apád hol van. Onnantól pedig minden simán ment.

- De ki akarhatta megöletni apát?

- talán valaki a sittről, vagy valaki aki ellen tett velemit Max. Utána kéne néznem pár dolognak...

- Nem! -szakította félbe a nő. - Te most szépen bemész a házba, és pihensz. Holnap pedig találkozunk z FBI irodában.

- De Bones...

- Ne. Jó éjt Booth.

- Jó éjt Bones.

 Gyorsan elköszöntek egymástól és Brennan már rohant is a kocsihoz. megakar nézni valamit. Az aktákban kell lennie valaminek. Bármi. Egy régi ellenség, szomszéd, jó barát...vagy épp az anyja gyilkosa...

Egy ötlet :)

NEM TUDOM TI HOGY VAGYTOK VELE, DE EMLÉKSZEM, HOGY MIELŐTT ELKEZDTEM ÍRNI A BLOGRA, VAGY MIELŐTT EZT AZ EGÉSZ OLDALT MEGCSINÁLTAM, RENGETEG FANFICCET ELOLVASTAM. RÉGÓTA GONDOLKOZTAM AZON, HOGY ÉN MIT ÍRNÉK, DE SOSEM FOGALMAZÓDOTT MEG BENNEM EGY EGÉSZ TÖRTÉNET, CSUPÁN JELENETEK, GONDOLATOK.

ÉPP EZÉRT JUTOTT ESZEMBE, HOGY MI LENNE AKKOR, HA TI IS ÍRNÁTOK KÖZÖSE EGY TÖRTÉNETET.

A LÉNYEG AZ, HOGY MINDENKI, AKI KEDVET ÉREZ HOZZÁ, ÍR EGY MEGJEGYZÉST. A MEGJEGYZÉS EGY TÖRTÉNETBELI MOMENTUM IS LEHET, VAGY EGY PÁRBESZÉD, VAGY BÁRMI. ÉS A KÖVETKEZŐ HOZZÁSZÓLÓ PEDIG FOLYTATJA. EZT FANFIC-LÁNCNAK IS SZOKTÁK HÍVNI.

DE, HOGY ARÁNYOS LEGYEN ARRA GONDOLTAM, HOGY KÖRÜLBELÜL 25 MEGJEGYZÉSIG MENNE (ha lesz igény, tovább is mehet)  ÉS EGY HOZZÁSZÓLÁS 10-15 MONDATBÓL ÁLLJON.
LEHET PÁRBESZÉD, VAGY MONOLÓG, BÁRMI...A DÖNTÉS A TIETEK.
ÉS HA MINDEZ KÉSZ LESZ, AKKOR HA SZERETNÉTEK ÖSSZE IS GYŰJTÖM EZEKET A HOZZÁSZÓLÁSOKAT, ÉS ÖSSZEÍROM EGY TÖRTÉNETBE.
VÁROM A KOMMENTEKET.
HA VALAKINEK KÉRDÉSE VAN AKKOR AZT IS BEÍRHATJA A HOZZÁSZÓLÁSÁBA, DE LEHETŐLEG ZÁRÓJELBE, VAGY KÉT CSILLAG (**) KÖZÉ.

AZ ELSŐ MONDATOT AZÉRT MEGADOM:

"A jéghideg ablaküveget már belepték a csillogó jég virágok. "



VÁROM A FOLYTATÁST,
BYIA 

Égő Jégvirág 56. fejezet

Nagyon sajnálom, hogy eddig nem tudtam írni. A helyzet az, hogy egész héten, meg előtte is az unoka húgaimra kellett vigyáznom, és egy percem sem volt arra, hogy írjak. De igyekszem pótolni, és köszönöm, hogy még mindig látogatjátok az oldalt :)
Sajnos most is csak ennyit tudtam hozni :)
Bocsánat...

56.FEJEZET

Brennan türelmetlenül várta, hogy végre beszélhessen a két Booth-szal. Nem értette, hogy mi történik. Miért estek egymásnak? És mit keres itt jared?

Végre kinyílt a kórterem ajtaja. A két nővér dühös arccal, de távozott a szobából. Temperance gondolkodás nélkül megragadta a kilincset, és besétált a szobába.

- Bones? -kapta föl a fejét Seylee

- Mégis mi volt ez az előbb?! -tette csípőre a kezét. Brennan hangja éles volt, és kemény. - És te mit keresel itt Jared?! -fordult a férfi felé.

- Igazából, nekem jobb....jobb ha én most megyek... -motyogta Jared.

Ekkor Seylee megragadta testvére karját, és visszarántotta.

- Nem mész sehova, amíg el nem mondod Bonesnak, amit nekem is!

- Ne már Seylee! Tesók vagyunk...

- Mit kell nekem elmondanod Jared?! -ment közelebb Brennan.

Seylee meglepődve figyelte társát. Teljesen más nő állt előtte. Nem azt a megtört arcot látta maga előtt, mint mikor az ágyában feküdt. Ez a Bones olyan volt, amilyennek megismerte. És ez egy kis nyugalommal töltötte el a férfit. Mióta egyes emlékei elvesztek, vágyott az ismerős dolgokra. Olyanokra, amiken eligazodik. És a régi Temperance pont ilyen dolog.

- Temperance...figyelj, először is szeretném ha tudnád, hogy én semmit sem tudtam, és hogy nagyon sajnálom...

- Sokat segítene, ha elmondanád, mi az amit sajnálsz!

- Az apádról van szó...

Brennan érezte, hogy meginog. Lábai furcsán gyengének tűntek, és a szívverése is felgyorsult.

- Mi van az apámmal?! -kérdezett vissza gyorsan.  Még uralta az arc izmait, és képes volt önmaga maradni.

- Én tényleg nem tehetek semmiről Temperance...

- Elég legyen Jared! -ragadta meg Seylee - Mondd csak el Bonesnak, hogy mit tettél, mond el neki, ne pedig magadat mentegesd! -kiabált az öccsére az idősebbik Booth.

Ujj begyei elfehéredtek úgy szorította Jared karját.

- Broadsky megkeresett, és max után kérdezősködött...és én esküszöm, hogy nem tudtam ki ő...én...ártatlan vagyok...

- Te kiadtad neki az apám?! te kiadtál neki minket?! -mutatott körbe Brennan. Egyre dühösebb lett. Hangja megremegett, szeme szikrákat szórt. Minden egyes mondatánál egyre közelebb ért Jaredhez. -Egy bérgyilkosnak?! És te még képes vagy ide állni elém?! Sőt, képes lettél volna Boothra hárítani az egészet?! Tudod Jared, mindig is tudtam, hogy egy szemétláda vagy, de ez már túl tesz mindenen!

- Temperance...

- Tűnj el!! - mondta keményen Brennan. A hangja jegesen karcolta a levegőt. - Soha többé nem akarlak látni téged Jared Booth!

- temperance kérlek, hogy tehetném jóvá...

- Ezzel már elkéstél Jared! Már régen elkéstél. Amerre jársz tönkre teszed egy ember munkáját, sikereit, vagy épp az életét.  -Brennan Seylere emelte a tekintetét, de továbbra is Jaredhez intézte a szavait.  -Tudod, mikor megismertelek, mindenki mondta, hogy teljesen más vagy mint Seylee. Kérték, hogy legyen óvatos...És én nem hittem nekik! -újra Jaredet nézte. - Elhittem minden mesédet a hőstetteidről, és a szilárd erkölcsödről. Senki sem tudta a bátyádon kívül, hogy ezeket nem magadnak köszönheted. Akkor is önző voltál Jared. Most sem vagy más. De egy dologra még kíváncsi lennék...Mit ígért neked Broadsky, amiért kiadtad neki apámat?

- Nem ajánlott...semmit, Temperance én tényleg nem tudtam, hogy megfogja ölni Maxot!

- Mégis miért keresne egy szökött bűnözőt, aki mellesleg az apám?! Mégis mit akarna tőled egy mester lövész, a bátyád legnagyon ellenfele?! - Brennan távolabb lépett jaredtől.  -Látod, most sem vagy más! Álszent vagy. Önző vagy. Nem érdemled meg Seyleet. És tudod mit, ezúttal nem fogok megbocsájtani.

- Temperance..

- Egy ember meghalt miattad Jared! Megöltél egy embert! Bűnös vagy!! -fordult vissza indulatosan Brennan, és azzal a lendülettel fel is pofozta a fiatalabbik Bootht.  -és most pedig tűnj el!



Égő Jégvirág 55.fejezet

Íme itt a következő. Remélem ez is tetszeni fog majd és ígérem megpróbálom boldogabbá alakítani a történetet :)
Ami Jaredet illeti ő még nekem is rejtély XD
De majd írás közbe jön az ihlet :)
(ezt előbb írtam ide mint a történetet :))

55.FEJEZET

"Ha a düh és az adrenalin egyesül, emberfeletti erejű vadállattá változtathat egy embert."

(Dan Schmidt)

- Jared? -kérdezte meglepődve Brennan.
- Szia Temperance. Jól nézel ki. -mosolygott biztatóan a nőre.
- Köszönöm. Booth miatt jöttél?
- Igen. -mondta kicsi késéssel Jared. Furcsa volt. Különös módon oldalra billentette a fejét, ami nem kerülte el Brennan figyelmét.
- Ebben a szobában van... -mutatott az ajtóra Brenann. Jared bólintott egyet, és minden szó nélkül otthagyta a zavart Brennant.
Egyszer csak megjelenik a régen látott öcs, és csak úgy minden szó nélkül beviharzik a bátyjához. Ez nem lenne természetellenes, ha nem Jaredről lenne szó.
Valamit akar Jared. Mégpedig valamit Seeyletől.

***

- Seeyle! -lépett be Jared a kórterembe.
- Jared?? -lepődött meg Booth. - Hello. Mit keresel itt?
- Figyelj Seeye..ez bonyolult.. -vette le a tengerész sapkáját, és leült a bátyja mellé.
Booth nagyot sóhajtott. ismerte ezt az arckifejezést. Valamibe megint belekeveredett a srác.
- Mit csináltál Jared?
- Honnan veszed, hogy én csináltam valamit?!  -háborodott fel.
- Jared, te két dologból jössz hozzám. Ha belekeveredtél valamibe, vagy ha pénz kell. Mit akarsz?
- Ne légy már ilyen Seeyle! Olyan mintha bűnöző lennék. -nevetett fel kényszeredetten. - Pedig nem csináltam semmi rosszat.
- Nyögd már ki miért vagy itt! Nem hinném, hogy engem jöttél meglátogatni.
- Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy hozzád jöttem?
- Igen!- Hé, Jared. Tesók vagyunk, mi van?
- Figyelj Seeyle, szükségem lenne...beszélned kéne valakivel. -nézett a bátyjára Jared.
- Kivel? És miért?
- Temperance-el.
- Mit csináltál Bonesszal? -ült föl Booth. Az arca dühöt tükrözött.
- Elkéne neki mondanod valamit.
- Modd el te!
- Nem tehetem. Benned bízik Seeyle.
- Tegyük fel, hogy segítek. Mit kéne mondanom neki?
- Először is, hoy sajnálom.
- De mit?? Az Istenért jared! Miért ne lehet egyszerűen elmondani amit akarsz?!
- Miattam halt meg az apja... -hadarta gyorsan.  -Valami Broadsky nevű fickó megkeresett, és azt mondta, hogy a haverod. És hogy épp Maxot keresitek.
- Te?? - hördült fel Booth.  -te szemétláda! -ragadta meg az öcsét.
- Seeyle állj már le!! Nem...
- Ne merj semmit sem mondani! -Állt föl Seeyle, magával húzva az öcsét. - Max meghalt érted!! -üvöltötte az öccse arcába.  - Megölted Bones apját!!
-Nem én öltem meg...
- De segítettél neki. megbíztam benned Jared. Te meg kiadtad egy gyilkosnak Bones apját!!
Neki lökte Jaredet a falnak. Bár még gyenge volt a düh felülkerekedett rajta. A saját testvére árulta el. Bones Jared miatt vesztette el az apját....Broadsky Jared miatt talált rá Bonesra is!! Mintha Bones mondta volna, hogy Broadsky rátámadt...és Booth emiatt lőtte le.
- Tudod, hogy Bones majdnem meghalt miattad?! -nyomta még erősebben Jaredet a falhoz. Ekkor már ő is vissza ütött.
Booth letépte magáról a vezetékeket amik a pulzusát mérték, így a gép a háttérben hangosan sípolni kezdett. A két férfi pedig egymásnak esett.
Odakinn meghallottál a sípolást. A nővérel Brennannel együt gyorsan berohantak a szobába. Booth és Jared még mindig egymást verték.
- Booth! -kiáltotta el magát brennan, mire mindkettő a nőre nézett.
- Na gyerünk! Most mondd el neki. -hergelte az öcsét Seeyle. -Most légy nagyfiú.
- csezd meg Seeyle. Azt hittem megbízhtok benend!
- igen én is ezt hittem jared! -majd ujjabb pofonok.
- Elég legyen! -kiabálták a nővérek is. Brennan és még másik három nő próbálta a két feldühödött férfit elválasztani egymástól, mielőtt komolyabb bajuk esne.
Brennan zilálva figyelte Booth arcát. Nem látott mást a férfi szemében, csak vad dühöt. És ő már ismerte ezt az arckifejezést. Látta...mikor Broadskyt lelőtte...pont így nézett.
A lélegzete elakadt, amint a régi emlékek újra elözönlötték az agyát. megállás nélkül ostromolták a szívét az akkori érzelmei. újra élte a pillanatot. Látta maga előtt ahogy Seeyle megragadta a csuklóját, szinte hallotta ahogy a váza a földön darabokra törik.
A nővérek kitessékelték a kábult Brenannt aki szinte fel sem fogta, hogy mi történik körülötte. Booth tekintete újra összezavarta. Újra a múltban járt, ami pedig eltemetett fájdalmakat hozott a felszínre. Remegő ujjai, mintha jéggé fagytak volna. Újra és újra látta maga előtt Booth dühös tekintetét.
- Bones? -hallotta még Seeyle hangját, de nem jutott el az agyáig. Teljesen lekötötték az emlékei. Még sosem érzett ilyet. Mintha egy filmet nézne. Mintha..a saját filmjét nézné.

Égő Jégvirág 54.fejezet

Megint kicsit rövidre sikerült. De egy kicsit most húzni szeretném a dolgokat. Majd meglátjátok, hogy miért...

Annyit mondok, hogy új hónap, "régi új" szereplő....

54.FEJEZET

"Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban."

(Paulo Coelho)

1 hét telt el. Ilyenkor veszik csak észre az emberek, hogy az idő milyen gyorsan telik. Mikor látják, hogy a szerettük hogy épül fel. Hogy lesz napról-napra egészségesebb, és boldogabb. 

- Szia Bones! -köszönt Booth, mikor meglátta a belépő nőt.  

A férfi már nagyon jó volt. Ha minden papírmunkát elintéznek, akkor akár még ma délután hazamehet. 

- Szia Booth. Hogy vagy? -ült le mellé Brennan. 

- Makk egészséges vagyok. Mehetünk már?? -türelmetlenkedett. 

- Még ki kell bírnod pár órát. A doktor úr, még átnézi a papírokat. 

- Utálom ezt a helyet. -duzzogott Booth. 

- Tudom. De még jövőhéten is vissza kell járnod kontrollra. 

- Fantasztikus. -morgott továbbra is a férfi, de a szája szélén egy csibészes mosoly jelent meg. - Jössz velem? 

- Hova? -lepődött meg Brennan. 

- Kontrollra. Tudod...csak nem jöhetek be egyedül..

- Miért nem?

- Mi lesz ha a végén még itt tartanak?! Gonoszak ám ezek a dokik... -hajolt oda a férfi Brennanhez, és hirtelen suttogni kezdett, mintha valami óriási titkot adna ki. Temperance elmosolyodott. Booth újra a régi volt. 

- Booth! A doktorok meggyógyítanak. Ők egyáltalán nem gonoszak. 

- Honnan tudod? 

- Csak nem fél a nagy Seeyle Booth? 

- Micsoda? -hőkölt hátra sértődötten Booth. -Még hogy én? Áh...hova gondolsz?

- Pedig nagyon úgy tűnt. -mosolygott Brennan is. - Félsz.

- Én nem félek! -húzta ki magát Booth. 

- Ha te mondod. -vonta fel a szemöldökét Brennan. - Megyek, aláírok néhány papírt. -indult kifelé, majd az ajtónál megtorpant. -Jah, és Rebecca keresett. Holnap elhozná Parkert. 

 -Szuper. -vigyorgott Booth. Szeme csillogott, és az arca is pirospozsgás volt. Visszatért a férfibe az élet. És a mosoly. 

Talán ez hiányzott leginkább Brennanek. A mosolya. 

- Jah és Booth... -fordult még egyszer vissza Brennan. -Szívesen elkísérlek a kontrollokra. -majd egy mosoly kíséretében behúzta maga után az ajtót. 

Nagy sóhaj közepette beletúrt a hajába, és leült az egyik székre. 

- Szia szívem! -hallotta Angie hangját. 

- Szia Angela!

- Mi van a nagyfiúval? 

- Izgatott. Haza akar menni. 

- Ez érthető. Elég sokáig feküdt abban a szobában. Én is unnám a helyében. 

Brennan bólintott. 

- És te, hogy vagy?

- Jól leszek. -mosolygott biztatóan a nő, de Angela ezt nem vette be. Már nagyon rég átlátott barátnője álcáján. Akárcsak most. De azért csak bólogatott, és biztatóan Brennan vállára hajtotta a fejét. 

Ma nem akartak semmi komolyról beszélni. Sem arról, hogy Brennan terhe, vagy hogy mi lesz velük Boothszal. Semmiről. Ma örültek, hogy a férfi meggyógyult. 

- Figyelj szívem! Tudom, hogy későn szólok, de rendezünk egy kis bulit nálunk Hodginssal, Booth örömére. és persze Sam gyógyulására. Eljöhetnél...

- Nem tudom Angie. Sok papírmunkát be kell még pótolnom...

- Jajj ne már Bren! Egy este, nem a világ vége. Különben is, a papírjaid még várhatnak! 

- Angie...

- Nincs de! Eljössz és kész! Ma 7-kor. -adta ki az utasítást Angela majd ő is bement Boothoz. 

Brennan lehunyta a szemeit, fejét a hideg falnak vetette, és sóhajtott egy nagyot. 

***

- Szia Booth! -köszönt Angela is. 

- Hello Angela. 

- Lesz ma egy buli. Muszáj eljönnöd.

- Király! Nekem? -ült fel Booth. 

- Látom az egódnak nem lett semmi baja. De igen, neked és Sam-nek. Ma 7-kor. 

- Sam?

- Samantha. De akkor jössz? -magyarázta Angie

- Persze. Ki nem hagynám!

- Jöhetnétek együtt Brennanel. Nem hiszem, hogy egyedül képes lenne elszakadni a papírjaitól. -mosolygott cinkosan Angie Boothra.

- Persze, oké. Hozzátok menjünk?

- Igen. Héé! Te még nem is láttad Breet!! -ugrott fel Angie a székről. A lánya eszébe juttatta, hogy haza kellene mennie, mert hamarosan ebédidő. 

- Bizony. -bólogatott Booth. 

 -Oké. Ma. 7-kor. Nálunk! ne késsetek. -magyarázta sietősen Angie, majd gyorsan kirohant a szobából, egészen hazáig.

Sietősen búcsúzott el barátnőjétől is, aki ekkor már a papírokat írta alá. 

Booth hamarosan haza mehet. Az otthonába. Mindenki boldog volt, csupán egyetlen apróságot felejtettek el. Talán, mert senki sem gondolt a részletekre, csupán a beszédes dolgokra. pedig az a kép a falon...az mindent elmond. 

- Temperance? -hallott egy ismerős hangot a háta mögül. Régen hallotta már ezt a hangot. De pontosan tudta, hogy kihez tartozik. Megborzongott, és mosolyt erőltetett az arcára. Majd szép lassan megfordult. 

- Jared?

Égő Jégvirág 53.fejezet

Tudom, hogy az előző nem lett olyan jó, de remélem ezt sikerül jobbra írnom. Kicsit válságban szenvedek..
Megint :(

53.FEJEZET

"Lépések...

A csönd eltűnik...

Valami csörömpölve tört össze...

Valaki sír...

Egy könnyes szempár..olyan ismerős...

Egy tó...

Nevetés...

Kacaj...

Egy kézfogás...

Egy csók...

Egy gyűrű...."

Booth szeme hirtelen kinyílt. Zilálva ült fel az ágyban, és ordítani kezdett. Két kezét a fejéhez kapta, de az iszonyatos fájdalom nem akart megszűnni. Mintha megannyi tű szúródna a koponyájába, kipiszkálva az agya egyes részei.
- Booth! -valaki a nevét kiáltotta
Booth erőse beleharapott az ajkaiba, hogy nehogy még egyszer felkiáltson.
Hideg kezeket érzett az arcán, de a fájdalom teljesen elvakította. nem látott mást csak sötét szürkeséget.
Majd egy tompa szúrás a bal karon.
És aztán semmi....

Ha valamelyik szerettünk szenvedni lájuk, mi is átérezzük a fájdalmát. A kín a csontjainkig hatol, és tehetetlenül figyeljük, miként omlik össze előttünk egy erős ember, apró darabokra. Talán a tehetetlenség a legőrjítőbb. A tduat, hogy nem tehetsz érte semmit. Hogy nem tudod megmenteni.

Brennan kintről figyelte, hogy özönlik be egyre több orvos a kórterembe. Már nem is látta Bootht. Hallotta, hogy az egyik orvos hangosan kiabál, de nem értette, hogy mit. Az agya képtelen volt feldolgozni.
Kezeit összeszorította, ujjbegyei elfehéredtek, és várt. Nagyon félt, nehogy történjen valami. Ha elveszti a férfit...
Még belegondolni is félt.

***

3 nap telt el teljes tudatlanságban. Senki sem mozdult ki a kórházból. Angeláék Bree-t is sokszor behozták. Senki sem volt képes otthagyni a másikat. Most szükségük volt egymásra.
De végül Booth újra felébredt. Az arca sápadt volt, és nagyon legyengült, de élt. Az emlékei még mindig nem tértek vissza, csupán néhány kósza kép keringett az agyában, amikkel egyenlőre még nem tudott mit kezdeni.
De eltökélte, hogy kideríti mi folyik itt. Mi történt, és mit titkolnak előle a többiek.
Lassan kinyílt a kórterem fehér ajtaja.
Samantha csöndesen belépett.
- Megismer? -kérdezte Boothtól.
- Samantha?
- Emlékszik rám?
- Nem. Sajnálom.
- Semmi baj. Hogy van? -ült le mellé a lány.
- Borzalmasan.
- Úgy sajnálom.
 -Mit? -kérdezte továbbra is meglepetten Booth.
- Ha én nem vagyok, akkor maga most nem lenne itt. Az az ostoba taposó akna! Miért nem figyeltem jobban?! -Samantha egyre idegesebb volt. Booth csöndben figyelt, és hagyta, hogy a lány mindent kiadjon magából.
- Csss... -szakította félbe egy idő után a férfi. -Erről nem tehetsz. Ahogy senki más sem. Fogadd el. Különben is! Itt vagyok, nem?! Nem értem miért akar mindenki rögtön eltemetni engem?! -háborodott fel Booth. Persze csak színészkedett.
Samantha arcán egy halvány mosoly jelent meg.
- Na így máris jobb. -mosolygott Booth is.
- Igen.
- Lenne egy kérésem. -kezdett bele a férfi. - Nem kérem, hogy mondj el mindent, csak néhány dolgot, ami azóta történt, hogy találkoztál Bonesszal.
- Nem tudom Booth ügynök...-gondolkodott el a lány. -Mit mondjak?
- Ami először eszedbe jut.
- Dr. Brennan jó ember. És egyáltalán nem olyan racionális, mint amilyennek mutatja magát. Tudja Booth ügynök, nem mondhatok semmit megígértem. De annyit mondhatok, hogy maga nem tett semmi rosszat. Történtek borzalmas dolgok, de maga nem tehet ezekről. És... -elgondolkodott egy pillanatra.  -Tudja, hogy dr. Brennannak maga milyen sokat jelent? És magának is... -itt abbahagyta a gondolatot.
- Köszönöm. -mosolygott Booth.
- Én köszönöm, hogy nem hibáztat. Maga tényleg olyan jó ember, mint ahogy mondják.
- Kik mondják, -érdeklődött Booth.
- Hát...mindenki. -mosolygott a lány, majd kiment a szobából.
Booth tehetetlenül visszahuppant az ágyba. Már jobban volt, de a szemhéjai mér elfáradtak. Álmos volt, és a sok gyógyszer nagyon legyengítette.
Lassan lehunyta a szemeit és álomba merült.

***

Odakinn a folyosón mindenki örömmel fogadta a hírt, hogy Booth jobban van. Samantha volt az első, aki a 3 nap után először beszélni tudott vele.
Brennan ugyanis egyre rosszabbul volt. A terhesség egyre jobban megviselte, egyre többet hányt.
Angela aggódva figyelte, ahogy Brennan állapota egyre romlik. Pontosan tudta, hogy milyen egy terhesség, hisz ő is végig csinálta ezt. És bár a végeredmény mindent megér, azért az a 9 hónap nagyon nehéz...

- Bren szívem jól vagy? -rohant oda barátnőjéhez.
- Most már igen Angie.  -mosolygott bátorítóan Brennan.
- Booth felébredt és jól van, de most megint alszik. Fel fog épülni. -mosolygott barátnőjére Angela.
- Köszönöm, hogy szóltál. -vetette hátra a haját brennan.
Legbelül újongott. A férfi él. És talán most már minden rendben lesz..
Megint.



Az emberek félnek attól, hogy elveszítenek valakit, akit szeretnek. Sokan ilyenkor begubóznak és elhatárolják magukat a külvilágtól. Sokan pesszimistán gondolkodnak, vagy épp racionálisan. És csupán nagyon kevesen képesek elhinni azt, hogy talán minden rendben lesz. De hiszik, hogy jobb lesz minden. Ezek az optimista emberek. Ám optimistának lenni mindig nagyon nehéz. De talán, egy-egy pillanatra, mindenki megengedheti magának, hogy bizakodjon. Ettől, még nem lesz optimista, de már hisz valamiben. ÉS ez sokaknál egy óriási lépés.

Égő Jégvirág 52.fejezet

52.FEJEZET

Brennant végre elnyomta az álom. Fáradtan, hunyta le a szemeit, és elaludt, fejét az ablaküvegnek támasztva.
Camille Saroyan ekkor lépett be a kórterembe.
- Booth, ébren vagy? -suttogta, amint észrevette az alvó doktornőt. Az ügynök bólintott, és széles mosoly terült el az arcán, mikor meglátta, ki jött hozzá.
- Szia Cam -suttogta
- Hogy vagy Seeyle?
- Voltam már rosszabbul is. A legrosszabb, hogy nem emlékszem mi történt az elmúlt egy hónapban.
- Brennan elmondta, nem?
- Igen, de valami nem stimmel.
- Ezt hogy érted? -ült le a férfi mellé Cam.
Booth elgondolkodott, majd halkan folytatta.
- Tudod Cam, ismerem Bonest. És...hogy is mondjam, nem volt elég részletes.
Cam elvigyorodott.
- Átsiklott dolgokon, mintha elhallgatna valamit.- tűnődött el a férfi.
Cam lehajtotta a fejét. Pontosan tudta, hogy miről beszél Seeyle, és azt is tudta, hogy a doktornő mit hallgat el a férfi elől. Tudta, hogy mondania kéne valamit, de ez egy patt helyzet. Neki ebbe nincs beleszólása.
- Cam segítened kell! -hajolt közelebb a nőhöz Booth.
- Mi? Ezt most nem értem Seeyle..
- Érzem, hogy valami nincs rendben. Valamit eltitkol előlem...- kezdett bele Booth, mikor egy pillanatra elhallgatott. Camille arcát figyelte. Vett egy nagy levegőt. -Valamit eltitkoltok előlem és én tudni akarom, hogy mi az. -mondta elszántan.
- Ez nevetséges!- dőlt hátra a székén Cam, de a zavarát nem sikerült lepleznie.
- Cam. Te nem akarnád tudni, hogy mi történt veled, ha a helyemben lennél?
- Seeyle figyelj! Ez most nem rajtam múlik...
- Csak egy szó Cam! Valami, ami segíthet... -könyörgött a férfi.
Cam összepréselte az ajkait. Gondolkozott. Brennanre nézett, aki békés arccal aludt.
- Sajnálom Seeyle... -állt föl az ágy mellől. Menni készült.
- Ne már Cam!
- Seeyle! Nyomozó vagy, hát nyomozd ki! -zárta le a beszélgetést Cam, majd kiment a szobából.
Booth nagy sóhaj közepette visszahanyatlott az ágyra. Annyira zavaros itt minden. Eddig csak sejtette, hogy valami nem stimmel, de Cam reakcióját figyelve, most már biztos volt benne, hogy valamit elhallgatnak előle.
Oldalra fordult, már amennyire a csövek engedték, és elgondolkodva figyelte Bones arcát. Olyan békés...senki sem bánthatja most.
- Mit titkolsz előlem Bones, Mit? -suttogta elgondolkodva.
Brennan kicsit megmozdult. Arca eltorzult és fájdalom jelent meg rajta. Booth óvatosan megfogta a kezét és megszorította. 

Kissé megbántottnak érezte magát. Nem neheztelt, csak nem értette, hogy miért nem mondják el neki mi történt. Csinált valamit? megbántott valakit? Esetleg Bonest bántotta meg? Vagy a nő tett valamit?

***

Odakinn a folyosón Cam lehangoltan ült le Angela mellé.
- Mi a baj? -kérdezte Angie
- Sejt valamit. És dühös, mert nem tudja, hogy mi történt az elmúlt egy hónapban. De nem értem dr. Brennant se! Miért nem mondja el neki, hogy jegyesek voltak?! Miért olyan nehéz ez?!
- Cam. Bren tudja, hogy mit akar és most ezt akarja. Fél az újabb sebektől, és inkább nem mond semmit.
- Seeyle nem fog leszállni az ügyről.
- Gondoltam. -csatlakozott be a beszélgetésbe Hodgins is.
- És mi? Mi segítünk neki? -tette fel a nagy kérdést Angela.
Csönd telepedett rájuk. Egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. Vajon mi lenne a helyes döntés? Vajon ki mellé álljanak? Booth vagy Brennan?
Angela beszélni akart barátnőjével. A csapatban Samanthán kívül ő volt az egyetlen aki tudta, hogy Brennan terhes. Szerette volna, ha minden rendeződik Booth és Bren között, de nem mert lépni, mert félt, hogy akkor elveszíti a barátnőjét.
De a terhességet már nem sokáig titkolhatja. Hamarosan erőteljesebbek és gyakoribbak lesznek a rosszullétei, érzékenyebb lesz a szagokra, és nőni fog a hasa. Márpedig ezeket még Booth is észre veszi, hisz apuka!
- Én nem fogok szólni! -csapta össze a tenyerét végül dr. Saroyan és fáradt arccal elindult kifelé a kórházból.
Hodgins aggodalmas pillantást vetett Angelára.
- Mire gondolsz? -fogta meg a kezét.
- Nem tudom Hodgi. itt nincs jó döntés...
- Adj nekik időt. -ölelte át menyasszonyát Hodgins. -Úgyis rájönnek egy idő után, hogy nem megy ez nekik külön.
- Azt mondod ne szóljak?
- Miért akarsz ennyire szólni Boothnak?
Angela nagy levegőt vett és vőlegénye kék szemeibe nézett.
- Brennan terhes.

Égő Jégvirág 51.fejezet

Itt a következő

51.FEJEZET

"Néha nagyon nyomasztó az élet. Szorít, mint egy satu. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza. Mint amikor a legjobb haverod vagy barátod magadra hagy. Mint amikor meghúzol egy ravaszt, vagy felgyújtasz valamit, és nem tudod visszacsinálni. (...) A sportban így hangzik a szabály: pörgesd fel magad! Az életben pedig: állj ellen a nyomásnak, menj tovább!"

(Tuti gimi c. film)

Csönd volt. Csupán a gépek pittyegését lehetett hallani. Brennan már megnyugodott és újra az ablakpárkányon ült, már száraz szemekkel. 

- Bones? -suttogta Booth. Szemei még ködösek voltak a sok alvástól és a hangja is rekedtes. 

- Itt vagyok. Mi a baj? -kérdezte Brennan és lassan fölállt az ablaktól. Ujjait összeszorította, és minden izmát megfeszítve próbált erős maradni. Muszáj erősnek mutatnia magát.  Booth -ért.

- Tudod Bones, furcsa, hogy nem emlékszem semmire. 

- Semmire? Hogy érted, hogy...

- Mármint, hogy az elmúlt egy hónapra nem.  -szakította félbe a férfi. 

- Jah. -fújta ki nagy hévvel a levegőt Brennan és kicsit megnyugodott. 

- Tudod, arra gondoltam...hogy mesélhetnél nekem. Az elmúlt hónapról...- emelkedett föl egy kicsit Booth. A hangja kezdett megerősödni, kitisztulni. barna szemei újra Brennan arcát fürkészték. 

- Nem is tudom Booth...

- Történt valami? Valami rosszat tettem?

- Nem. Dehogyis! nem csináltál semmi rosszat. Csak lehet, hogy...én nem tudnám elmesélni. 

- Miért nem Bones? Tudod, hogy benned bízok a legjobban. Neked elhiszem amit mondasz, és tudom, hogy valóban úgy történt. -fogta meg Booth a társa kezét. 

Brennan szomorkásan lehajtotta a fejét. Nem mondhatott igazat Boothnak. Nem tudta...nem merte elmondani.

- Booth, sajnálom, de nem megy. 

- Bones! Kérlek....

Brennan nagy levegőt vett. Lehunyta a szemeit. Tudta, hogy nem fog igazat mondani. Már érezte a bűntudat tüskéit a szíve körül, de ahogy az ágyban fekvő férfire nézett, tudta, hogy helyesen cselekszik. 

- A vacsora...a vacsora után hazavittél és te is haza mentél. 

- Milyen idő volt? 

- Ezt..ezt most miért kérdezed? -lepődött meg Brennan

- Próbálok emlékezni. Úgyhogy részletes mesét kérek! -mosolygott Booth, ám nem is sejtette, hogy ezzel csak még inkább megnehezíti Brennan helyzetét. 

- Szóval...esett. Igen, szakadt az eső. Rajtad öltöny volt és egy színes nyakkendő, rajtam...rajtam meg egy fehér ruha. Utána haza vittél, és te is haza mentél. Elég részletes? 

- Tökéletes. Tovább!

- Tehát másnap reggel....kicsit elaludtam és te rám törted az ajtót.Addig piszkáltál, amíg el nem indultunk dolgozni.

- Komolyan? Elaludtál? -nevetett fel Booth. 

- Olyasmi. -motyogta Brennan, majd fölemelte a fejét és folytatta a maga verzióját. -  Ugye Broaszky után nyomoztunk. Mikor beértünk a laborba, te benn maradtál, hogy megvárd Angela eredményeit.Utána Hodgins és Angela bejöttek az irodámba, ahol te is voltál, mikor hirtelen bekapcsolt a biztonsági rendszer. Az ajtók bezáródtak, majd az áram is elment. 

- Várj! erre emlékszem. A sötétre. És...-összeráncolta a szemöldökét. Látszott, hogy nagyon erősen koncentrál.- Fogtam a kezed?

- Igen. -suttogta Brennan. 

- Miért? 

- Mert nem láttuk egymást. Emlékszel?! Sötét volt. 

- Igen, de utána világos lett. meg....játszottunk is valamit...és..nem! Az nem lehet! -gondolkodott továbbra is Booth. 

A férfit meglepte, hogy csak bizonyos részletekre emlékszik, de Brennant nem. Mivel csak ezek a részletek egyeztek meg a valósággal, ezért a férfi csak ezekre emlékezhetett. 

- Mi nem lehet Booth? -kérdezett vissza Brennan. -Mire emlékszel?

- Csók...mi csókolóztunk. De...a játék miatt. Mit játszottunk? -nézett teljesen értetlenül Brennanre Booth. Temperance elmosolyodott. 

- Angela találta ki. Mersz vagy felesznek hívta ha jól emlékszem. 

 Akkor...már mindent értek4 -sóhajtott vigyorogva Booth. -És pont ilyenkor vesztem el az emlékeim, mikor mersz vagy feleszet játszottunk! Hihetetlen. Folytasd Bones!

- Hodgins megkérte Angela kezét. 

- Újra?

 - Igen. és igent mondott. 

- Igen..igen..igen! Egy gyűrűre is emlékszem!

- Milyen volt a gyűrű? -kérdezte meg Brennan. 

- Ezüst...benne egy..kék gyémánttal. nagyon szép volt... -suttogta Booth. 

- Igen. -suttogta Brennan is. Booth nem is sejthette, hogy az nem Angela gyűrűje volt. Az az ő gyűrűje...

- Folytasd Bones! Talán több emlékem is visszatér majd.

- Remélem. -válaszolt biztatóan Brennan és folytatta. -Aztán kiszabadultunk. Cam-ék elfogták Broadskyt, aki még aznap este megszökött. Ezért....ezért te nálam aludtál. Hogy..ne legyünk egyedül. 

- Igen? 

 -igen. De nem történt semmi. -szögezte le gyorsan Brennan, Booth arcát látva. 

- Pedig...én emlékszem valamire. 

- Álmodtad!

- Lehet....-gondolkodott el Booth. - Folytasd!

- Aztán...apa meghalt. Broadsky fejbe lőtte. 

- Sajnálom Bones- szorította még erősebben Brennan kezét. 

- Köszönöm. Tudod, akkor is sajnáltad. 

- Veled voltam?

- Igen. -suttogta fáradtan Brennan. Megint egy olyan ponthoz értek, ami kezdett kínossá válni.- Másnap volt a temetés. 

- Igen, erre is emlékszem. Sírtál...és én megint fogtam a kezedet. 

- Igen. Aztán megindult Angela szülése.

- A temetésen? -lepődött meg Booth. 

- Nem. Később...utána valamikor...

- Jah. És?

- Kislány. Bree-nek hívják.

- És mi történt még?

Brennan újra nagy levegőt vett. Egy kis szünetet tartott, majd folytatta. 

- Broadsky este megakart támadni engem. Te pedig..lelőtted. 

- Megöltem Broadskyt? -szörnyedt el Booth. 

- Igen. Nagyon nehezen viselted. Több napra elszöktél, egy...távoli helyre. - Brenann örült, hogy Booth figyelmét elkerülte az este szó. Így nem kellett magyarázkodnia a férfinak, hogy miért volt vele este. 

- És hazajöttem Bones?

- Ne...igen! hazajöttél Booth. -javította ki magát Brennan. Tudta, hogy a férfi csalódna magában, ha azt mondta volna neki, hogy nem jött haza magától. 

- És mi történt utána?

Brennan elmosolyodott. 

- Születésnapom volt. Ti pedig bulit rendeztetek nekem. 

- Komolyan eljöttél egy bulira?

  -Igen, elcipeltél. Nem mondhattam nemet. -nevetett a nő. 

- És...az ajándékaid? 

- Sweets a könyve első példányát adta. -Brennan rögtön elmosolyodott, mikor meglátta Booth arcát. -Angela festett nekem egy képet, Camtől könyvet kaptam...és Hodgins és Angela közösen vettek nekem egy malacot. 

- Egy igazi malacot???

- igen. Te javasoltad nekik. Suzynak hívják. 

- És most hol van?

- Hanknél. 

- Nagypapinál? Most már tényleg semmit sem értek...

- Hank haza költözött egy ápolóval és neki adtuk egy időre a malacot, hogy ne legyen egyedül. 

- Adtuk? 

Brennan összerándult. elszólta magát. Többes szám...

- Igen..mert..mert együtt döntöttük el. Megfogadtam a javaslatod. 

- jah értem. és én mit adtam neked?

- Te? Nagyon szép dolgot. 

- Mit?

Brennan elmosolyodott. 

- na? Nem mondod el? 

- Még nem... -válaszolt Brennan és inkább tovább folytatta a történetet. mesélt Samantháról, mesélt arról, hogyan találkozott a lánnyal. Utána elmondta Boothnak, hogy Afganisztánba kellett mennie. Kihagyta viszont a gyűrűt, a terhességet, és minden olyan dolgot, ami a Both-szal való együttélésére utalt. Booth hitt neki, néha még egy-egy emlékkép is beugrott. Arra is emlékezett, hogy Brennan utána ment Afganisztánba. És a taposó aknára is...

Sokat nevettek. A csönd megszűnt és ők újra csak társak voltak. Megbeszélték a régi közös vicceket, Brennan is nagyon sokat mesélt Boothnak. És már nem vőlegény és menyasszony voltak. nem antropológus és FBI ügynök. csupán Bones és Booth...a 2B.

Sokszor érik az embert fájdalmak. Kisebb nagyobb csalódások. De ezeken túl kell lépni. nem szabad elfelejteni...de tovább kell menni. meg kell keresni a jót az adott helyzetben. Hiszen minden okkal történik. és egy idő után ez az ok világossá válik számunkra. Csak ki kell tartani...és mosolyogni. És ami a legfontosabb...a szerelmet nem lehet elfelejteni. el lehet felejteni a ruhákat, a történteket, az embereket...de az érzéseket nem. A szerelem mindig is megmarad, ez nem egy elfelejthető dolog. És idővel...újra visszatér, hogy begyógyítsa a régi sebeket.

Égő Jégvirág 50.fejezet

Láttam, hogy mindenkit leginkább a "régi" Brennan visszatérése ilyeszt meg. Annyit mondanék, hogy lehet, hogy visszatér, de úgysem lesz ugyanolyan. Egyrészt mert én alkotom, másrészt mert egy eljegyzés után, egy terhességgel együtt úgysem képes úgy viselkedni mint régen.
Várom a kommenteket :)

50.FEJEZET

- Samantha? -kérdezte meglepődve Brennan a szobába belépő alak láttán. A lány arca nagyon fehér volt, a teste tele volt vágásokkal, lila foltokka. Haja kuszán, összecsomósodva keretezte z arcát. Alig bírt járni, és még a zöld kórházi ruha sem fedte el a bokáját. Borzasztó állapotban volt az egész lány.
- Igen. -suttogta. Hangja halk volt, és vékonyka.
- Borzasztóan nézel ki! Nem kellene visszafeküdnöd?
- Nem. Tudni aakrom , hogy van Booth ügynök. -lépett az ágy melletti székhez Samantha. gyenge kezeivel rátámaszkodott, de nem ült le.
- Fel fog épülni. -válaszolta Brennan.
- Tébyleg nem emlékszik az elmúlt 1 hónapra? -kérdezte félénken a lány.
- Nem. -rázta a fejét Temperance. Csüggedten figyelte az ágyon fekvő férfit. Már elfogadta. Már felfogta. Csak még azt nem tudja, hogyan birkózik meg ezzel az egésszel.
 Saamntha szemében könnycseppek jelentek meg.
- Úgy sajnálom. -sutogta
- Mit?
- Minden miattam történt! Ha én nem lépek rá arra az aknára, akkor most nem lenne itt. Akkor emlékezne mindenre! Akkor nem vesztenéd el a vőlegényed! Akkor...akkor minden sokkal jobb lenne. - fakadt ki a lány. Gyenge teste remegni kezdett, és lerogyott a székre.
- Samantha. Ez nem a te hibád. Erről senki sem tehet. -próbálta vigasztalni Brennan. - Tudod, ha te nem vagy, lehet, hogy egyikünk sem jut ki onnan élve.
- Tényleg?
- Tényleg.
Samantha csodálkozva figyelte Brennant. Míg könnyei kezdtek elapadni, egyre inkább a megváltozó doktornőt figyelte. Csodálkozva vette észre, hogy Brennan kivételesen nem racionális szemszögből nézte a lány tettét. Habár mindketten tudták, hogy Samantha cselekedetei nem mindig voltak feltétlenül átgondoltak, vagy helyesek, egyikük sem mondta ki. Még Brennan sem.
- Köszönöm. -suttogta a lány
- Mégis mit?
Samantha nagy levegőt vett. Nem tudta, hogy fogalmazhatná meg mindazt, amit Brennanek megakar köszönni.
- Köszönöm, hogy segített nekem. Munkát ajánlott. Rengeteget tanultam az Intézetben, mind szakmai, mind emberi szempontból. Köszönöm, hogy megengedte, hogy magával maradjak. Hogy engedte, hogy segítsek. Jó érzés volt. Sosem segíthettem senkinek. Sosem éreztem még azt, hogy én is adtam valamit. Aztán mikor Afganisztánba mentünk, köszönöm, hogy nem szólt rólam az egyenruhásoknak. Köszönöm, hogy visszajöttek értem, mikor azt hittem, lelőnek. És köszönöm, hogy most itt lehetek. De a leginkább a bizalmát köszönöm. Még sosem kaptam ennyi bizalmat, senkitől sem.
- Saamntha...én csak racionálisan mérlegeltem az esélyeidet. Okos vagy és talpraesett. Emiatt kerültél az Intézetbe. Nekem fölösleges bármit is megköszönnöd. - magyarázta Brennan.
- Tudom, hogy így gondolod. És én nem is akarlak meggyőzni.- tért vissza újra a tegeződéshez Samantha. - De lenne még egy kérésem.
- Igen?
- Szeretnék veled maradni. Úgy értem amíg Booth ügynök...noss eszébe nem jutnak a történtek.
- Samantha én nem szorulok segítségre...
- Szeretném, ha barátok lennénk. -lépett közelebb a lány. Barna szemei a doktornő szemeit keresték. Tudta, hogy Brennan most sem fogja kimutatni az érzéseit, de Samantha sejtette, hogy koránt sincs olyan jó állapotban, mint amit a külvilág felé mutat. Segíteni akart. De abban is biztos volt, hogy a doktornő nem fogja elfogadni a segítséget, hacsak nem úgy állítja be, hogy nem van szüksége Temperancere.
- Barátok?
- Igen. Szükségem van valakire, akire támaszkodhatok. Tudod, még sosem volt igazi barátom.
Brennan elgondolkozott. Ez a 16 éves lány, aki előtte állt a barátja akar lenni. De mit is jelent ez pontosan? Mit jelent a barátság? Bizalmat. Odaadást és őszinteséget. Mindazt, ami Angela és közte van.
Temperance habozott. Boothra nézett. Félt. Félt, hogyha újra közel kerül valakihez, azt is elveszíti. De már azt is tudta, hogy kockáztatni kell a boldogságért. Ahogy Boothszal is tette. Kockáztatott és nyert. Habár a férfi nem emlékszik az együtt töltött időre, mégis megtörtént, és Brennan magában hordozza az emlékeket. Ebből merít erőt. Tehát valami megmaradt neki. Valami jó.
Megérte kockáztatni.
- Remndben. Nálam maradhatsz. Legyünk barátok. -mosolygott biztatóan Brennan Samanthára. A lány elmosolyodott és egy halk köszönöm-öt tátogott.
Majd kiment a szobából.
Brennan lassan újra a férfi ágya mellé sétált. és olyat tett, amit eddig még soha. Beszélni kezdett. Csakis saját magának.
- Emlékszem mikor először találkoztunk. Annyira mások voltunk. nem is ismertük egymást igazán. De valamiért megbíztam benned. Habár nem hittem a barátságban, te megtanítottál rá. Olyan dolgokat mutattál nekem az emberekről, amiket el sem hittem volna. - egy kicsit megremegett a hangja.
De folytatta. Folytatni akarta. Hangosan kiakarta mondani azokat a szavakat, amik már régóta az agyában keringenek.
 - Megtanítottad, hogy az élet mindig hoz változást. Megtanítottad, hogy a sírás nem a gyengeség jele, és nem kell szégyellni. Hittél bennem akkor is, amikor én már nem, és mindig feltétel nélkül mellém álltál. Jobban bíztál bennem, mint bárki más. és nem siettettél. Szépen lassan haladtunk, időt adtál nekem. Az elején a társam voltál. Aztán a barátom. És utána...utána annál sokkal több. Te jelentetted számomra a kapcsolatot az emberi világgal. Te tanítottál meg engem szeretni. Pontosabban miattad tanultam meg mi is az a szerelem. És utána már mindent miattad tettem. Érted. Értünk. - könnyes lett a szeme, de már nem bírta abbahagyni. Suttogva folytatta. -Tudom, hogy most nem hallasz. De tudnod, kell, hogy aznap este, mikor megkérted a kezem....akkor voltam a legboldogabb egész életemben. Mert valaki szeretett. mert akkor már éreztem, hogy tartozom valakihez. mert már volt egy ígéret, amibe kapaszkodni tudtam. - könnyei végigcsorogtak az arcán. -Talán most mondom ki utoljára ezt a szót. Talán soha többé nem hallja majd senki a számból. Talán furcsa is lesz kimondani, de igaz. Végre elmondhatom, hogy igaz. Szeretlek. Szeretek mindent ami veled kapcsolatos és köszönöm, hogy mellettem vagy. -zokogásban tört ki.
Fájt. Nagyon fájt. De jól esett. Érezte, hogy a jégszilánkok a szíve körül apró éles darabkákra törnek. Furcsa módon már nem is kereste a racionális okát a fájdalomnak. Már nem érdekelte. nem is akarta tudni. csak sírni akart. És sírni..

Égő Jégvirág 49.fejezet

Bocsi ez most nagyon rövid lett, de hamarosan itt a szünet és remélem, hogy majd többet tudok írni. :)

49.FEJEZET

"Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek,
Szél fújta szavaid úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny,
S lassan a földre hull egy üvegszínű könny."

(Tátrai Band)

Odakinn eleredt az eső. Sűrű sötét fellegek zárták el a napfényt, és a kövér esőcseppek nagy csattanással értek földet.
Brennan kábultan ült az ablak belső párkányán és a hideg üvegen keresztül figyelte az esőt. Mindegyik csepp megannyi kis szilánkká tört. Markában még mindig ott volt a gyűrűje.
Akaratlanul is a hasára tette a kezét. Tudta, hogy a kisbabának titokban kell maradnia. Booth nem tudhatja meg, amíg vissza nem térnek az emlékei. Már ha visszatérnek...
Temperance sírni akart. Igazán elsírni minden bánatát, és csak zokogni és zokogni szeretett volna. De képtelen volt. A könnyei felszáradtak, és a teste nem engedelmeskedett.
Torkán mintha egy óriási gombóc képződött volna. érezte, ahogy a bánat belülről támadja, de képtelen volt sírni.
 A szomorúsága annyira erős volt, annyira mélyről jövő  hogy a test számára már érthetetlen.
Átkarolta önmagát. Tudta, hogy újra meg kell tanulnia egyedül boldogulni. Booth ott lesz mellette....mint társ, mint barát. De a magánéletét egyedül kell alakítania.
És ez a kisbaba...csak ő lesz vele mindig.
Eltűnődve figyelte az alvó férfit.
Booth arcizmai feszesek voltak, de egyenletesen lélegzett. Brennan szomorkásan elmosolyodott, ahogy felismerte a férfi testhelyzetéből: álmodik.  Nem tudta miről álmodhat, de legalább azt tudta, hogy álmodik.

- Kipp-kopp! -jött egy halk hangocska az ajtó felől.  Brennan odakapta a fejét.
- Szia Angie. -köszönt.
- Hogy van? -ült le barátnője mellé Angela. Szerette volna átölelni Brennant, de nem merte.
Nem arra számított, hogy a nő száraz szemekkel ül majd itt. Azt hitte, hogy zokogva borul majd a nyakába. Persze tudta, hogy barátnőjének most belül valami nagyon fáj, de nem számított arra, hogy a kórterembe belépve újra a régi Brennant látja maga előtt.
- Semmi változás. Még mindig nem emlékszik az elmúlt egy hónapra. -sóhajtott Brennan és fölállt az ablaktól. Az ágyhoz lépett és finoman megigazította a férfi takaróját.
- Tudod Angie, annak az esélye, hogy valaki egy hónap után elveszti a vőlegényét matematikailag nézve nagyon kicsi.
- De te nem veszítetted el Bootht.
- Nem Both valóban él. Angela én a vőlegényemet veszítettem el. Jelen esetben ez a kettő nem ugyanazt a személyt jelenti. Mivel Booth nem emlékszik a történtekre, ezért számára olyan, mintha nem is történt volna meg.
- Hát mondd el neki! -állt fel Angie is
- Nem.
- Miért?
- Mert nem akarom összezavarni. Talán...jobb is ez így.
- Kinek jobb ez? és mi lesz a babával?! Most már rá is gondolnod kell...
- Tudom Angela. A baba egyenlőre jól van és még rengeteg ideje van. Szeretném, ha titokban tartanád...
 De..
- Nem Angie! Booth egyenlőre nem tudhatja meg! -állította le barátnőjét Brennan. -Senki sem tudhatja meg.
Angie meglepődötten figyelte Brennan kemény vonásait.
Szemében elszántság tükröződött. Angela tudta, hogy Brennan visszafog térni a régi önmagához, hogy így megvédje önmagát. Valahol meg is tudta érteni. Borzasztó az ami velük történt.
- És mit fogsz most csinálni? -kérdezte meg végül Angela
- Minden olyan lesz mint régen. -válaszolt Brennan miközben a gyűrűt belecsúsztatta a táskája oldalzsebébe. -Booth és én gyilkossági ügyeket oldunk meg, aztán este külön megyünk haza. Mindent ott folytatunk, ahol Booth abbahagyta.
- Biztos vagy benne?
- A lehető legbiztosabb!

Égő Jégvirág 48.fejezet

Bocsi, hogy sokáig nem tudtam írni de most itt az új. Remélem tetszeni fog, és várom a kommenteket. :)

48.FEJEZET

"Én majd itt várok rád, hol árnyékot sem vet rám a fény.

Nem találok mást, mert tudom jól, hogy veled volt szép,

csak az fáj, hogy emlékedben halványabban élek,

úgy félek, hogy elfelejtesz végleg."

(Hangtapasz)

Brennan aggódva lépett be a férfi kórtermébe. Egy pillanatra megdermedt, mikor meglátta a férfit, csövekre kötve. Látta a mély vágásnyomot az arcán, a gipszeket a testén. De Booth ébren volt, és csakis ez számított. Csakis ez. Brennan gyors léptekkel az ágyhoz lépett. 

- Booth? 

- Bones? -kérdezte a férfi rekedtes és gyenge hangon. De mosolygott. A rengeteg seb és fájdalom ellenére mégis képes volt mosolyogni. 

Brennan arcán széles mosoly terült el, és a szemei könnybe lábadtak. Örült. 

Ölébe húzta a férfi ép kezét, és leült az ágy melletti székre. 

- Hogy vagy?

A férfi nem válaszolt rögtön. Még mindig Brennan gyengéd kezét figyelte, ami átkulcsolta a férfiét. Szemeit egyre csak a csillogó gyűrűt lesték. Az arcán értetlenség jelent meg. 

- Új a gyűrűd? -suttogta. 

- Tessék? -kérte meglepetten Brennan. Azt hitte csupán rosszul hall. Talán, félreértette a kérdést. 

- Még nem láttam... rajtad ezt ...a gyűrűt. -krákogta továbbra is Booth. -Honnan van? 

Brennan kezei megmerevedtek. Légzése felgyorsult, válla elernyedt. Szíve hevesen ostromolta a mellkasát, a szemébe egyre több könnycsepp gyűlt. 

- Kaptam...Booth nem emlékszel? -kérdezte reménykedve, már remegő hangon. Tudta, hogy a férfi sosem felejtené el az eljegyzési gyűrűjüket. Nem. AZ egyszerűen lehetetlen! Most mégis..

- Mire? -tette föl a kérdést, amivel egyben meg is válaszolta Brennanét. Nem emlékezett...

- Booth! -pattant fel hirtelen Boness. -Mi az utolsó emléked? 

- Ezt most nem...

- Kérlek Booth! Ez fontos. Mire emlékszel utoljára?

- Nem is tudom... -összeráncolta a szemöldökét és gondolkodott. 

Brennan erősen szorította a férfi kezét. Szinte fájt neki. A látását már elhomályosították a felgyülemlett könnycseppek. Szíve mintha a torkában dobogott volna, de fájt. Valami nagyon fájt neki odabenn. 

Szinte hallotta, ahogy a múltja darabokra törik és a szilánkok csilingelve hullnak a földre. 

- Az utolsó emlékem..-szólalt meg Booth- Vacsoráztunk? -nézett kérdően a nőre.

- Igen, többször is vacsoráztunk. 

- Igen, de...Gordon Gordonnál voltunk. -folytatta Booth. 

- És utána? Mire emlékszel? 

- Elmentem Afganisztánba. -ejtette ki a szavakat a férfi, nem is sejtve, hogy mekkora fájdalmat okoz ezzel a nőnek. - De...minden zavaros...csak, egy robbanásra emlékszem és...itt vagyok. 

Brennan úgy érezte, hogy most muszáj leülnie. A férfi keze kiesett a markából, izmai elgyengültek. Hirteln a kötése is nagyon szorosnak tűnt. Szeme előtt minden elmosódott és a forró könnycseppek utat találtak lefelé az arcán. 

Szinte perzselték a bőrét. Brennan lehunyta a szemeit és nagy levegőt vett. Tudta, hogy felesleges sírnia, hisz Booth úgysem ért belőle semmit. Tudta, hogy felesleged volt reménykednie. Már a gyűrűnél megellett volna állnia, nem pedig tovább hajszolni a férfit. Hisz akkor már tudta, hogy minden elveszett. 

Mégis egyre keservesebben zokogott. 

- Bones...mi a baj? Mi rosszat mondtam? -hallotta a férfi aggódó hangját. De képtele volt megszólalni. Ajkait szorosan összepréselte, nehogy sikítson. Arcát remegő kezeibe temette. 

Vesztett. Hogy is gondolhatta, hogy minden ilyen egyszerű és szép lehet az életben?! Hogy is felejthetett el gondolkodni? Hogy dobhatta sutba az elveit, egy férfi miatt?! 

Hogy lehetett szerelmes?

- Bones... -próbálkozott újra Booth. Nem értette mi történik a nővel. Csupán azt látta, hogy Brennan szép lassan darabokra hullik és ő nem tehet semmit. - Bones...mire nem emlékszem, -tette föl végre a kérdést. 

- Egy..egy hónap maradt ki. -csuklott a nő

- És mi történt az alatt az egy hónap alatt? 

Brennanből újra előtört a sírás. Mi történt? 

Elhagyta a régi önmagát, áttörte a korlátait. Megtanult szeretni és attól az estétől fogva Booth volt a mindene és ő a Boothé. Együtt tették meg a keserves lépéseket. 

Majd Max meghalt. Brennan megingott, de Booth kézen fogta  Majd Booth megölte Broadzkyt, amit nagyon nehezen viselt. Elfutott, ahogy Brennan is akart. De Temperance mellé állt. 

Ott voltak egymással a legnehezebb pillanatokban. Most gyereket vár, ami persze ezelőtt sem tudott a férfi. Elakarta neki mondani...de a helyzet megváltozott.

És a legfontosabb...Brennan szülinapja. Olyan ajándékot kapott a férfitől, amit sosem fog elfelejteni. Ez a gyűrű. Egy ígéret. Egy ajánlat. 

Egy ígéret, amit a férfi most elfelejtett. 

Brennan vett egy nagy levegőt és lehúzta az ujjáról a gyűrűt. Szorosa a markába zárta és még mindig a könnyeivel küszködve válaszolt az értetlenül néző férfinak. 

- Semmi Booth. Nem történt semmi fontos.