"Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem."

(Nicholas Sparks)

Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 1., hétfő

Égő Jégvirág 64. fejezet



64.FEJEZET




A kocsi gyorsan száguldott végig az utcákon. Booth csöndesen figyelte az utat, miközben szemöldökét alig látható módon összeráncolta.
 Ideges volt. Ostobán viselkedett Bones-szal. Csak...egyszerűen fogalma sincs, hogy lehetett ilyen! 
Gyakorlatilag...gyakorlatilag egy vallomást csikart ki erővel Bonesból! Pedig...ő ismeri a nőt a legjobban. Tudta, hogy nehéz eset, hogy lassan kell vele haladni. 
De mikor megtudta, hogy gyerekük lesz...mindezt mintha elfelejtette volna. Mintha nem látta volna a nehézségeket és a falakat, amiket szép lassan kellett volna áttörnie, hogy elérje a nőt. Bones olyan mint a higany. 
Ha túl erősen szorítod, kifolyik a kezedből. 
És Booth nem akarta elveszteni a nőt. Mégis a baleset óta úgy érzi, hogy a szakadék közöttük egyre nagyobb lesz. 
- Um.. -köszörülte meg a torkát samantha, megtörve ezzel a csöndet. - Beszélt már dr. Brennannel?
- Mire gondolsz?
- Hát..um, hogy mostanában...nincs jól reggelenként és.. -Samantha zavartan hátrasimította a haját. Fogalma sem volt, hogy a férfi tudja e már, hogy Brennan terhes. Ha nem tudja, akkor pedig nem ő akarta volna elmondani Boothnak. 
- Tudom, hogy terhes Samantha, nyugi. -próbált bátorító mosolyt festeni Booth az arcára. 
- És? -kérdezte már kicsit bátrabban Samantha. - Együtt vannak?
- Öm...tudod, nem is ismerjük egymást. Lehet, hogy nem erről kellene beszélgetnünk. -vágta ki magát a férfi egy furcsa grimasz kíséretében.
- Szóval külön vannak. -szűrte le a lényeget a lány. 
- Tudod Samantha, én nem ismerlek téged, biztos kedves lány vagy, de szerintem ez nem a te dolgod. -mondta kicsit erélyesebben a férfi. 
- Szerintem pedig igen. -vágott vissza Samantha. - Lehet, hogy nem ismer engem, és lehet, hogy én sem magát, viszont dr. Brennant ismerem.  És emiatt rám is tartozik, hogy mi van vele. Sok mindent köszönhetek neki.
- Ebben biztos vagyok. 
- És tudja Booth ügynök, hogy miért tartozik még rám is ez az ügy?- kérdezte kicsit dühösen Samantha. 

Ismerős volt neki ez az érzés. 
Az emberek többsége így viszonyult mindig is hozzá.
 Egy 16 éves lány, aki még biztosan nem tud semmit. Hogy is érthetné ő meg a felnőttek komoly világát? Miért is tartozna rá a felnőttek élete?!
Booth felvonta a szemöldökét és a lányra nézett.

- Mert mikor maga elment Afganisztánba és itthon hagyott egy terhes nőt, akkor én voltam ott mellette.
 Mikor reggel a WC fölé görnyedve kihányta mindenét, akkor én ültem ott mellette és tartottam a haját, nem maga! Én kísértem be a szobájába este, mikor annyira szédült, hogy alig bírt járni. Én etettem meg, mikor a terhesség erőt vett rajta.
Samantha indulatosan kicsatolta a biztonsági övét.- Érti már miért tartozik rám?
Dühös volt igen! 
Dühös volt a férfira, amiért magára hagyta a nőt.
Dühös volt, amiért most is folyamatosan bántja dr. Brennant
Dühös volt, mert a férfi lenézi őt. 
- Nem volt más választásom, ezt te is tudod! El kellett mennem Afganisztánba!- szállt ki Booth a kocsiból, jó erősen becsapva az ajtót. Samantha követte. 
- Igen.  De miért kellett megkérnie a kezét? És miért nem mondta el hamarabb dr. Brennannek?! Miért áltatta őt az utolsó pillanatig?!- állt meg a lány Booth előtt és kérdőn összefonta a kezeit a mellkasa előtt. 
- Magamhoz akartam láncolni. És feleségül vettem volna, amint visszajövök.
- És ha nem jön vissza? Ha meghal? Akkor mi lett volna? Ön ismeri a leginkább dr. Brennant Booth ügynök, úgyhogy magának kéne a leginkább megértenie, hogy dr. Brennan sebezhető legbelül. És ha egyszer feltöri a kagylóhéjat, de túl erősen üti a páncélt, akkor a belsejét is tönkre teszi. -halkította le a hangját Samantha mikor meglátta, hogy néhány fehér ruhás elég furcsa pillantásokat vet feléjük.

Booth nagyot sóhajtott és a lányra nézett. 
 -Nézd Samantha, én megértem, hogy aggódsz Bonesért. Én is aggódom és tudom, hogy ostobán viselkedtem. De mégis mit vársz tőlem? Tudom, hogy önző dolog volt megkérnem a kezét és aztán otthagyni! De úgy éreztem, hogy kell valami amivel hozzá köthetem magam. Valami, ami Afganisztánban is megmarad. 

Samantha vonásai meglágyultak. Figyelte a férfi arcán megjelenő fájdalmat és a bűntudatot. Booth ügynöknek fontos Brennan. És...talán egy kicsit megérti a férfi önzését is. 
- Tudja Booth ügynök, az a kötelék mindig is megvolt és mindig is meglesz. Akár van gyűrű, akár nincs. -monta már majdnem mosolyogva Smaantha. 
Booth néhány percig elgondolkodva figyelte a lány arcát majd ő is elmosolyodott.
- Te tényleg bölcs vagy. Igaza volt Bonesnak.
- Látja! ne becsülje le a kicsit, mert okozhat még meglepetéseket. -tette csípőre a kezét Samantha és széles vigyor terült el az arcán. 
- Ma is tanultam valamit.


2011. július 27., szerda

Égő Jégvirág 63.fejezet

Bocsi ez most elég rövid lett, és nem sok BB van benne, de remélem azért tetszeni fog :)
Várom a kommenteket :)




63.FEJEZET



- Nincs egyezés! Ez hihetetlen. -dőlt hátra a székén Booth.
- Hogy érted, hogy nincs egyezés? -kérdezte Angela.
 -úgy ahogy te is, és mindenki más ezen a Földön. Nincs két egyforma név!
- De ez..lehetetlen.
- Üdv a való világban Angela. Itt a dolgok sajnos nem úgy mennek mint a Laborban.
 -Hé Booth. Én megértem, hogy zabos vagy! Itt ez a lista, meghogy összevesztél Brennannel. De ne beszélj úgy velem mint egy öt éves tudatlannal! Szültél már te gyereket?! Mert amíg nem, addig ne mond, hogy nekem könnyebb. -fakadt ki Angela
- Oké! Bocsi. - dörzsölte meg az arcát Booth. - Csak egy kicsit ideges vagyok.
- Azt látom. Hidd el, hogy én is szeretném elkapni azt a fickót. De szerintem jobb lenne, ha kiengednéd a gőzt.
- Micsoda?- kérdezte Booth újra a listát nézve.
 -Pihenj egy kicsit. Menj el valakivel...esetleg Sweetsel és igyatok meg valamit.
- Mi van Sweetsel? -kérdezte zavartan Booth, aki nem is figyelt igazán szegény Angelára. A listán járt az agya.
Angie dühösen kikapta a kezéből a lapot és újra Booth felé fordult.
 - Kapcsold már ki az agyad egy pillanatra!
- Oké. Értem. Mit mondtál az előbb Angela?
- Igyál valamit. Mondjuk Sweetsel.
- Sweetsel? Komolyan? Más ötlet?
- Vidd el Sam-et a vizsgájára.
- Sam-et? -kérdezte értetlenül a férfi.
- Samanthát! - mondta szem forgatva Angela. Tudta, hogy Booth nem emlékszik a lányra, de a baleset óta már találkozott vele egyszer.
- Jah, a gyakornok lányt.
- igen őt. Holnap teszi le a vizsgáját, és jó lenne ha valaki vele menne. Jack és én nem érünk rá, Brennan pedig tudod, hogy sosem ér rá. Vid el te! kapcsolódj ki.
- Rendben, elviszem.
- Ez a beszéd Booth. -mosolygott Angela majd ő is vetett egy pillantást a lapra. Hirtelen megkadt a szeme az egyik néven.
 -Te Booth! Lehet, hogy velem van a baj, de hallottál már te ilyen nevet? Alberto Galatea Huanito.
- Egyedi. De miért? -kérdezte Booth, miközben leült a nő mellé.
- Mert ilyen nem létezik. Egy embernek nem lehet egyszerre lány és fiú keresztnév is a nevében. Pláne nem egy ilyen elcsépelt vezetéknévvel.
- Hol? -ráncolta össze komolyan a szemöldökét Booth. Angela rámutatott a névre a listán, majd figyelte ahogy Booth bepötyögi a rendszerbe.
 -2 éve amerikai állampolgár. Eddig nincs priusza. De a banki történelme mindössze egy évre nyúlik vissza.
 -Hamis személyazonosság. -kiáltott fel Angie
- Talált. Angela, te egy zseni vagy! -ütötte össze a két tenyerét Booth, majd gyorsan kinyomtatta a papírokat, illetve mindent amit tudni kell a rejtélyes Huanito-ról. 
- Beszélek ezzel a pacákkal a tengerészetnél. Jössz? -kérdezte Angelát Booth.
  -Haza kell mennem Bree-hez, viszont samantha odakinn vár. Őt elvihetnéd magaddal. 
 -Rendben. Kinn a folyosón?
- Igen. 
 -Köszi. Szia Angela.
 - Sok sikert Booth. -intett a távozó férfinak Angela. 
Booth kisietett a folyosóra. Egy pillanatra megállt, majd meglátta az egyik széken ülve  Samanthát. Épp olvasott valami hihetetlenül vastag könyvet.
  -Samantha? Szia. -ült le mellé Booth.
 - Booth ügynök? -nézett fel zavartan a könyvből. Gyorsan becsukta az olvasmány és elmosolyodott. - Hová megy?
- Ami azt illeti megyünk. Ha benne vagy, eljöhetnél velem a haditengerészethez.
- haditengerészethez? -kérdezett vissza csodálkozva a lány. A szeme nagyra nyíltak. - Hát persze, nagyon szívesen. Miért megyünk oda?
- Találtunk valakit, akinek nem stimmel a személyazonossága. Feltehetőleg ő bérelte fel Broadsky-t, Max Keenan meggyilkolására. -magyarázta Booth, miközben megmutatta az aktát a lánynak. 
- Dr. brennan apját, -kapta föl a fejét a lány.
 - Igen. mehetünk?
- persze. -kapta össze magát Samantha majd kisiettek az épületből. 

2011. július 24., vasárnap

Égő Jégvirág 62.fejezet

Bocsi a hosszú szünetért, csak nyaralni voltunk :)



62. FEJEZET




- Hogy miért mentem utánad Afganisztánba, -kérdezett vissza meglepetten Brennan. 
 -Igen. Miért? Egyáltalán nem volt logikus cselekedet...egy terhes nő szemszögéből pláne nem. 
Brennan meghökkenve nézett a férfire. Miért csinálja ezt, Miért kínozza őt ilyen kérdésekkel? Miért nem hagyja őt felejteni? 
Ha nem lenne terhes, valószínűleg nem gyűltek volna könnyek a szemébe. Összepréselte volna az ajkait, kihúzta volna magát és egy hihetetlenül hosszú logikai láncba kezdett volna.
 De nem ezt tette.
 És azért nem, mert terhes volt. 
Terhes, egy férfitől, aki eljegyezte őt. 
Terhes attól a férfitől, akit már nagyon régóta szeret.
Terhes az előtte ülő férfitől. 
Forró könnyek kezdték égetni a szemeit. 
- Bones...-szólalt meg lágyan Booth mikor észre vette, hogy hibázott. 
Pedig sosem akarta bántani a nőt. Semmit sem tenne amivel árthatna Brennannek. De ez...valamiért kibukott belőle. 
Fogalma sincs miért teszi ezt a nővel? Fölhánytorgatja a múltat, amivel ha magának nem is, de a nőnek óriási fájdalmat okoz.
- Mit akarsz Booth? -kérdezett vissza dühösen a nő. - Mégis mit akarsz hallani?! Okokat?! Adok én neked okot, csak tessék!! -kiabálta neki a nő, majd dühösen egész testével a férfi felé fordult. 
- Eljegyeztél! Velem voltál és én pedig veled! Jó volt. Boldog voltam és féltem, hogy elveszítelek. Terhes voltam. Terhes vagyok tőled! Aztán meg jött a telefon, hogy ne is reménykedjek abban, hogy valaha még láthatlak! Te mit tettél volna?! Mit?! Ott hagytál volna megrohadni a sivatagban?! Vagy hagytad volna, hogy fejbe lőjenek?! -Brennan teljesen kifordult magából. 
Egyszerre minden kibukott belőle, ami az elmúlt egy hétben felgyülemlett benne. Emellett a hormonjai is közre játszottak. 
 -Bones...sajnálom, én csak...
- Te csak? Igen?! Mit akarsz Booth?
- Én..semmit. Nem akartalak megbántani...
- Pedig sikerült! -nyitotta ki a kocsi ajtaját Brennan, és dühösen kiszállt. 
 -Bones!
- Tudod miért mentem utánad Booth? -hajolt vissza Temperance. A szeme villogott, de a kétségbeesettsége legyőzte a tüzes haragot. A hangja halk volt, de még ott vibrált benne a düh. - Mert szerettelek. Mert szeretlek. -mondta ki végül a döntő szavakat Brennan.
- De most egy ideig nem szeretnélek látni. Viszlát Booth! -mondta még azzal becsapta maga mögött a kocsi ajtaját és bement a házba. 
 Booth elkerekedett szemekkel ült és még mindig az ajtót figyelte, ami mögött eltűnt a nő. A szíve hevesen kalapált. A tüdeje kitágult, légzése felgyorsult. 
Még sosem látta ilyennek a nőt. Tudta, hogy ha dühbe jön, sokkal szenvedélyesebb mint a többi ember...de vele...vele még sosem viselkedett így. 
És az a szó, ahogy kiejtette a száján, ahogy a hangja gyönyörű dallamot festett köré. 
Hát mégis szereti a férfit! 
Booth legbelül pontosan tudta, hogy a nő szereti. És a legrosszabb az volt, hogy pontosan emiatt a vallomás miatt tette fel ezt a kérdést. 
És ezt gyűlölte magában. 
Gyűlölte, hogy ennyire hallani akarta ezt a szót a nő szájából. 
Gyűlölte, hogy így kellett elérnie. 
Undorodott magától. 
Szeretett volna kiszállni a kocsiból és a nő után menni. Bekopogni az ajtaján majd addig állni ott amíg be nem engedi. Utána pedig bocsánatot kérni és mindent megtenni, hogy újra igazán jóban legyenek. 
De most nem lehetett. 
Tudta, hogy a nőnek most szüksége van egy kis egyedüllétre. Gondolkodni kell. Ahogy néha Boothnak sem ártana!
Végül a gázra lépett és elindult az FBI irodába. Nagy volt a kísértés, hogy beforduljon a Laborba és ott megvárja Bonest. De inkább nem tette, most nem. 
Hirtelen megcsörrent a telefon. 

- Seeyle Booth!
- Heló Nagyfiú! -szólalt meg a vonal végén egy ismerős hang.
- Szia Angela. Bones miatt hívsz?
- Ömm...nem. Miért, kellene?
- Nem..nem, csak kérdezem.
- Mit csináltál Booth?
- Én..én semmit...de miért is hívtál?
- Jah igen. Max ügyéről van szó. Hallottam Jaredről, meg erről az egész ügyről. Nah mármost, sikerült megszereznem a haditengerészetnél dolgozók névsorát. - hadarta Angela. 
Booth a háttérben hallotta a kicsi Bree sirdogálását. Elmosolyodott. A kislány gyönyörű hangja szinte teljesen elterelte a figyelmét. De hála a rutinjának megértette Angie információját is.
- Nem sokára meglesz azoknak a névsora is akik ártani akartak Bren apjának. Tudom, hogy ez eddig még nem sok, de talán lesznek egyező nevek. 
 -Igen. Ez jó ötlet Angela. Uhm...betudnád hozni a listákat az irodámba? -kérdezte Booth.
- Nem jösz be a Laborba?
- Most...inkább nem. - motyogta zavartan a férfi.
- Összevesztetek Tempie-vel? -kérdezett rá óvatosan Angie.
- Valami olyasmi. Akkor a listákat behoznád?
- Fél óra múlva ott vagyok. 
- Köszi. - mondta hálásan Booth majd letette a telefont. 
Az első lépés megvan. Most már talán eltudnak indulni egy nyomon. 
Maxot Broadsky ölte meg. De valaki biztosan felbérelte. Broadsky nem öl a saját szakállára, csak akkor ha Boothról van szó. 
Tehát ha valaki felbérelte Broadskyt, akkor Broadskynak valahogy hozzá kellett férnie Jared adataihoz, hogy megtudja, hol van Max. De Jared adataihoz csupán egy hadi tengerész férhet hozzá. Tehát valószínűleg egy belsős bérelte fel Broadskyt. 
És hála Angela listáinak csak össze kell vetnie a neveket és ha talál kettő egyezőt, akkor megvan a tettesük. 
Végre valami jó is történik! 

2011. július 16., szombat

Égő Jégvirág 61.fejezet

Sajnos ez most rövidre sikeredett. Igazából semmi komoly nincs benne, csupán egy jól megszokott Bones-Booth féle párbeszéd. Várom a véleményeiteket! :)




61.FEJEZET



- Helló srácok! -huppant le az asztalnál üldögélő pár mellé Angela. Az arca kipirult, és a mosolya ragyogóvá tette amúgy is kedves arcát.
- Szia Angie. Mitől mosolyogsz ennyire? -kérdezte féloldalas mosollyal az arcán Brennan.
- Jó titeket együtt látni. Mármint, hogy egy asztalnál, mint régen. -magyarázkodott. Booth elmosolyodott.
- Köszi Angela. -válaszolt a férfi.  -De Bones mai napig nem hajlandó megenni a pitét. -fordult itt Brennan felé. Temperance elmosolyodott és közelebb hajolt a férfihoz.
- Miért akarod annyira belém erőltetni a pitédet?
- Nem akarom beléd erőltetni, csak nem értem miért nem kóstolod meg. -vágott vissza a férfi.
 - Mert nem akarom. Booth, nem mindenki szeretheti a pitét, attól mert te szereted!
- Ez igaz, de te még attól szerethetnéd, ha megkóstolnád! De te meg sem kóstolod.
- Nem is fogom!
- Hm...pedig nem tudod mit hagysz ki. -hümmögött Booth, miközben egy újabb falatot vett a szájába.
- Látom, veletek minden rendben. -állt föl az asztaltól Angela. - Valójában csak megnéztem, hogy van a mi James Bondunk. Megyek, megetetem Bree-t. További jó szórakozást. -mosolygott Angela kettőjükre, illetve arra a szegény pitére, amit Booth olyan nagy kedvel ajánlgat Bonesnak.
 -Szia Angie. - intett barátnője után Brennan, majd újra Booth felé fordult. Brennan már rég végzett a reggelijével, Booth azonban még nem itta meg a kávéját.
- Én nem értem. Miért kell minket megnézni, hogy jól vagyunk e? Először Hodgins, aztán Sweets, most meg Angela. Miért ne lennénk jól?
- Csak aggódnak értünk Bones. A barátaink. -válaszolta Booth, miközben fölemelte a kávéscsészéjét.
- De felnőtt emberek vagyunk. Tudjuk kezelni a problémáinkat, nem?
- Ami azt illeti...-húzta el a száját Booth. - Te azért nem mindig.
- Ezt...ezt most, hogy érted?! Kiválóan tudom kontrolálni az érzelmeimet, és hála az intelligenciámnak minden problémát képes vagyok megoldani. -magyarázta Brennan a férfinak.
Booth elfojtott egy mosolyt, és inkább megitta a maradék kávéját. Majd fölállt ő is.
- Ha te mondod!
- Booth! -ment utána a nő. - Ezt, ezt most, hogy érted?
- Én csak azt mondom, hogy te nem mindig a legjobb utat választod a megoldáshoz! -ült be a kormány elé Booth.
Még szélesebben elmosolyodott, mikor rájött, hogy a nőt annyira lefoglalja a magyarázata, hogy még csak azon se kezdtek el veszekedni, hogy ki vezessen.
- Én mindig logikusan gondolkodom, ebből kifolyólag csupán jó döntéseket hozhatok. - magyarázta továbbra is Brennan Boothnak, miközben beszálltak ő is a kocsiba.
- Az biztos, hogy logikában verhetetlen vagy! -lépett a gázra Booth, miközben halk nevetés hagyta el az ajkait.
- Látod?! Ezt még te is beismered. Épp emiatt nem értem, hogy mire céloztál azzal, hogy nem kezelem jól a problémáimat.
- Nem azt mondtam, hogy nem kezeled jól a problémáidat, hanem, hogy nem MINDIG kezeled jól őket.
- Példát! Támaszd alá példával a hipotézised!
- A hipo..micsodámat? -nézett értetlenül a nőre Booth.
- Hipotézis Booth! Hipotézis! Feltevésedet, állításodat!
- Jah...nekem ne kancsi nyelven beszélj Bones. Használj egyszerű, és köznapi szavakat.
- A hipotézis szót gyakran használják a köznyelvben. 
- Hát én nem...szóval példát szeretnél?
- Igen.
- Miért jöttél utánam terhesen Afganisztánba, egy háborús övezetbe?

2011. július 11., hétfő

Égő Jégvirág 60.fejezet

És egy kerek szám: 60.
Mikor elkezdtem írni nem hittem volna, hogy valaha is eljutok ideáig. Imádlak titeket és köszönöm szépen :))
Jah és még valami: tudom, hogy sokan szenvedtek mert csak novemberben kapunk új Bones részeket. Én már mind a 6 évadot végig néztem és már nem találtam olyan részt amit nem néztem volna meg. Nyárra pedig kell valami...
Találtam egy másik nagyon jó sorozatot amit csak ajánlani tudok mindenkinek: Castle.
Először azt hittem, hogy Bones utánzat, de utána rájöttem, hogy teljesen más. A két szereplő közötti kapcsolat sokkal gyorsabban alakult ki és talán nyilvánvalóbb is.
Emellett nagyon vicces és jókat lehet nevetni rajta :)


60.FEJEZET





Reggel hétkor Brennan már a WC fölé görnyedve adta ki magából a tegnapi nap összes ételét. A torkát marta a feltörő sav, ujjai megfeszültek a WC peremén. A világ forgott körülötte. Az egyetlen biztos pont a fehér WC ülőke volt. 
Hirtelen valaki kopogott. 
Brennan lábai megmozdultak, fölemelte a fejét, de mielőtt elindulhatott volna, újabb hányásroham tört rá. A WC fölé görnyedt és folytatta azt amit elkezdett.
- Bones itt vagy?! -hallotta kintről Booth hangját. Majd mintha kulcsot ütődtek volna egymáshoz. Hallotta ahogy kattan a zár, és lassan kinyílik az ajtó. 
A nő újra hányni kezdett, pedig próbálta megállni. Nem szerette volna, hogy a férfi így lássa. Persze nem mintha Bootht megállíthatná. 
- Bones, Jól vagy, -jelent meg a küszöbön a férfi. Brennan elkeseredetten bólintott, majd újra hányni kezdett. 
- Dehogy vagy jól. -morgolódott Booth majd leült a nő mellé. Tenyerét Temperance hátára tette, másik kezével pedig a nő haját tartotta. Aggódva figyelte Brennan sápadt arcát. 
Tenyere lassan simogatni kezdte a nő remegő hátát, miközben próbált beszélni Boneshoz. Nem sok sikerrel. Mikor elkezdett egy gondolatot a felénél mindig elvesztette a fonalat, mert folyton a nőt figyelte. Aggódott érte. 
Aztán hirtelen bevillant valami. Lehunyta a szemét és nagy levegőt vett, miközben közelebb hajolt Boneshoz. Ujjai megfeszültek és elgyötört hangon szólalt meg. 
 -Terhes vagy ugye? -kérdezte lassan a férfi. 
Brennan ráemelte fáradt tekintetét és figyelte a férfi arcát. Nem tudta mit gondol most Booth. Fogalma sincs, hogy fog reagálni a férfi. 
Majd lassan bólintott. 
Booth ernyedten hátradőlt. Úgy pislogott mintha mindent most látna először. Az arca elkomorult. 
 -Sajnálom. -suttogta erőtlenül Brennan. 
Majd hirtelen Booth is felfogta mit is mondott a nő. Terhes. Hiszen ez nem rossz dolog! Hiszen...apa lesz. Megint! 
A nőre pillantott. Utálta magát amiért nem emlékszik semmire, de ebben a pillanatban még ezt is elfelejtette. Sötét arca most ragyogni kezdett és aggódó szája mosolyra húzódott. Bones gyereket vár. Az ő gyermekét. Az ő gyermeküket. 
Halk nevetés hagyta el Booth ajkait. újra Brennanhez hajolt és simogatni kezdte a nő hátát. 
Brennan már nem hányt annyira. Kezdett vége lenni a rosszullétének. Persze csak ma reggelre. 
Lassan megtörölte a száját és végre Boothra nézett. Szemei tágra nyíltak amint megpillantotta a férfi őszinte mosolyát. 
- Hát nem haragszol?
- Bones terhes vagy! Miért haragudnék?! Hisz...ez a legjobb dolog ami valaha történt velem. Parker mellett persze!
Brennan lassan elmosolyodott. A megkönnyebbültség hulláma végigjárta a testét és érezte ahogy a szívverése is könnyebbé válik. Már vége. Nincs több titok. 
Booth szemét figyelte. A csillogó barna szempárt ami évekig kísérte őt, óvta a bajtól, tanította a boldogságra, az életre. Megtanította őt szeretni és bízni másokban. Megnevettette őt. 
Azt a szempárt amibe Temperance Brennan önkéntelenül is beleszeretett. 
Booth kezei lassan végigsimítottak Brennan hófehér arcán. 
- Gyerekünk lesz Bones. suttogta még mindig ámultan Booth. - Egy kis gyerek. 
A férfi szavai finoman cirógatták Brennan arcát és szívét. 
Lassan közelebb hajolt a férfihoz és átölelte őt. Fejét Booth kemény mellkasának döntötte és elfeledkezett mindenről. Csupán ez a pillanat számított. 
- Bones ne haragudj...-bontakozott ki az ölelésből Booth. - ...de hányás szagod van!
Brennan felnevetett.  
- na jó, én kimegyek...-mutatott zavartan, még mindig mosolyogva Booth a fürdőszoba ajtóra. - te pedig...mosakodj meg! :)
Lassan becsukódott az ajtó és Booth újabb sóhajt közepette lerogyott a földre. Hátát a folyosó falának nyomta és kezével a hajába túrt. 
Képtelen volt nem mosolyogni. Lehet, hogy Bones és ő...most külön vannak, de Bones hasában, a nő szíve alatt ott növekszik egy aprócska élet ami összeköti őket . A nő magában hordoz egy darabkát a férfiből. És ez a szál örökké megmarad. És Bones mondta...
                                                                ...talán egyszer...
                                                                            ...megpróbálhatják, újra....
                                                          Együtt.

2011. július 8., péntek

Égő Jégvirág 59.fejezet

Most egy pár hétig jó ha egyet-kettőt tudok hozni, és ehet hogy nem lesznek olyan jók, mert közben most mást is írok, és néha elfárad az agyam...
Köszönöm, hogy kitartotok az oldal mellett és igyekszem, de nem ígérek semmit..


59.FEJEZET





Booth sóhajtott egyet. Fogalma sem volt, hogy reagáljon minderre. A nő még nem mondott semmit, de az arca...beszélt helyette. A szemei, a festmény...mindez összezavarta Bootht. Mi történt azalatt az egy hónap alatt? És vajon mit fog hallani?

Brennan csak állt a férfi előtt, egy pillanatra lehunyta a szemeit, megengedett magának egy kis szünetet, hogy mindent átgondoljon, és felkészüljön. 
- 1 hónappal ezelőtt a vacsora után megkértelek, hogy tegyél ki a parkban. Szakadt az eső, de borzalmas hangulatban voltam és nem bántam. 
- És én megengedtem, hogy kiszállj a kocsiból szakadó esőben?! -kérdezett vissza Booth félbeszakítva Brennant. 
-Nem elsőre, de igen. -mosolyodott el halványan Bones. 
- És utána? -kérdezte újra komoly hangon Booth. 
- Másnap reggel késtem és te megijedtél. Feljöttél a lakásomra és megtaláltál ott, csurom vizesen. Megáztam és elcsúsztam. -Brennan arca enyhe piros színt öltött. Hogy mondhatná el, hogy elmondta Booth-nak, hogy szereti?! Hogy lehet ezt csak így, egyszerűen kimondani?! 
- Utána?
- Sajnálom Booth...én...nem tudom, hogy mondhatnám el! Egyszerűen csak megtörténtek a dolgok, és...te..te...meg én...te megcsókoltál. És utána én vissza csókoltam, és fogtad a kezem és..és megöleltél!! És minden...olyan könnyű volt... -dőlt Brennanből a szó.
 Kétségbeesetten és néha összefüggéstelenül mesélt el dolgokat. Össze volt zavarodva. Sosem válalta föl az érzéseit ennyire nyíltan. Főleg nem ilyen helyzetben, hogy Booth nem is emlékszik rá. és ha a férfi nem érzi azt amit ő? és...ha most mindent tönkre tesz?

- Együtt voltunk? -tette fel a kérdést Booth. Megakarta könnyíteni a nő dolgát  és még ő maga sem értette teljesen. ő és Bones? Végre együtt? És ő pont ezt felejti el?!
- Néhány héttel később eljegyeztél. -suttogta egy bólintás után Brennan.
- És a többiek?
- Mindenki tudta. -válaszolt Brennan. 

Booth a tenyerébe temette az arcát. Ráncai elmélyültek és fogalma sem volt mit tegyen. Nézte az előtte álló nőt, aki egész testében remegett. De képtelen volt mondani bárit is. 
Booth össze volt zavarodva. Az emlékei nélkül képtelen volt bízni önmagában...és ezek után Boneszban is. Pedig mindig bízott a nőben, mert Temperance sosem hazudott. És most...

- Miért hazudtál Bones? -kérdezte elgyötört hangon a férfi. - Miért nem mondtad el?
Brennan a szája elé kapta a kezét, szorosan rászorította nehogy kitörjön belőle a zokogás.

- Nem tudom Booth. -rázta a fejét.  -Nem tudtam...nem ment. 
- És a többiek?! Hodgins, Cam, Angela? Ők miért nem mondtak semmit?! 
- Megkértem őket...hogy ne mondjanak semmit. Akartak, de...én féltem. 

- Mitől Bones, mitől félsz? Mitől félhetsz annyira, hogy ezért hazudtál nekem? Eltitkoltad előlem az igazat? Ez nagy dolog Bones! Eltitkolni azt, hogy eljegyeztelek? Hogy együtt voltunk? Vajon tényleg szerettél engem vagy csak azt állítod? Hová lett belőled Temperance Brennan a tudós? Aki sosem hazudna?- kérdezte mérgesen Booth. 
Nem kiabált de a hangjában érződött a düh sötét éle. 
Brennan megijedt. Igaza volt. Tudta, hogy Boothnak igaza van. 

Lehajtotta a fejét és kezével átkarolta magát. Nem akarta ezt. Ő nem emiatt titkolta el! Ő csak megakarta kímélni a férfit és magát is ettől a helyzettől. Nem akarta elveszteni Bootht. És nem akarta még egyszer azt a fájdalmat érezni ami Booth elvesztésével járt. és most...csak tovább rontott a helyzetén. Érezte ahogy a jól ismert fájdalom vár. Mintha arra készülődne, hogy hamarosan újra kitörhet és uralhatja a nőt. 
- Sajnálom Booth. 
- Miért csináltad Bones? -a férfi arca elgyötört volt. Mintha a nő a saját fájdalmait látná a férfi arcán. És ez újra bűntudatot ébresztett benne. 
 - Megakartalak védeni. És magamat is.
- de miért kell megvédeni Bones? Ezzel csak rosszabb lett minden. és miért lett volna rossz ha elmondod?! Hiszen boldogok voltunk, nem?
- Boldogok voltunk Booth, igen. De...-itt végre fölemelte a fejét Brennan. A szemeivel megkereste a férfi tekintetét és egyenesen rá nézett.  - De te elmentél. Majd jött a telefon hívás, hogy elraboltak és ne is számítsak arra, hogy látlak még. mintha a halálhíred lett volna! Te nem ilyedtél volna meg az én helyemben? El sem tudod képzelni, hogy mennyire fájt. Nem tudod. Hogy 6 év után végre boldog vagy és utána, 1 hónap után mindezt el is veszted!  - nagy levegőt vett a nő. 
Már nem sírt. Próbált a mondandójára koncentrálni. 
 - Féltem, hogy ha elmondom neked újra túlságosan fogok kötődni valakihez, akit bármelyik pillanatban elveszthetek. Önző voltam. Tudom.

Booth csöndben figyelte a nőt. Érezte, hogy ez egy komoly fordulópont mindkettejük életében. Voltak még kérdései, rengeteg, de mára elég volt. Brennan szenvedett és még neki is felkellet dolgoznia a hallottakat. de valamit még hallania kellett, valamire még kíváncsi volt.

- Bones! Szeretsz még engem? -tette fel a kérdést. A nő lélegzete elakadt, majd halkan válaszolt. 
- Nem tudom, hogy merlek e még szeretni Booth. 
- De szeretsz?- állt a nő elé a férfi. Gyengéden megfogta Brennan kezeit. A nő egy ideig csak figyelte a kezeiket majd halkan újra megszólalt. 
- Azt hiszem. 
- És esetleg mi ketten újra... -kérdezte félénken a férfi. Azt hitte jót tesz. Még egy kis mosolyt is megengedett magának. 
Brennan újra könnyekben tört ki. 
- Nem hiszem Booth. Időre van szükségem...a menyasszonyod voltam és te semmire sem emlékszel. Te tiszta lapról indítasz, de én nem...Sajnálom Booth. -engedte el a férfi kezeit Brennan és lassan az ajtó felé indult.  
 Booth megértően bólintott, de közben azért még elsuttogott egy "sajnálom"-ot. 
Brennan megfogta a kilincset és kinyitotta az ajtót, de azért még a küszöbről vissza nézett. 
 - Booth!
A férfi oda kapta a fejét. 
- Igen?
- Talán egyszer majd még megpróbálhatnánk. -próbált mosolyogni a nő. Both is elmosolyodott és még a távozó nő után szólt.
- Holnap találkozunk?
- Minden bizonnyal. -mosolygott szomorúan a nő és kiment az ajtón. Minden egyes lépéssel távolabb került a férfitól. Nehéz volt, de legalább már nem kellett tovább hazudnia.
Itt az ideje az újra kezdésnek. Meg kell tanulnia elfogadni a jelen helyzetet és esetleg tanulnia a múlt hibáiból.


2011. július 4., hétfő

Égő Jégvirág 58.fejezet

Remélem tetszeni fog. Tudom, hogy nagyon rövid lett, de külön szerettem volna szedni ezt a jelenetet... :9
Várom a kommenteket :))




58.FEJEZET




"Néha azért hazudunk, hogy megvédjük és támogassuk azokat, akiket szeretünk."


Brennan visszaült a kocsiba, és a gazra taposott. Elszánt volt mint mindig. Régen nyomozott már, Boothszal, vagy Booth nélkül, de most újra éledt benne a vágy, hogy menjen, keressen, kutasson, és végül győzzön.
Megállt a lámpánál, de a gondolatai sebesen forogtak. Kutatott egy név után. Valaki, aki elakarhatta tenni az apját láb alól. 
Sokan voltak ilyenek...
Ujjaival türelmetlenül dobolt a kormányon. Utálta a dugót. Ezzel csak az időt vesztegetik. 
A sor pedig nem akart mozdulni. a lámpa kitartóan világított, és mintha az idő is lassabban telt volna. 
Brennan kifújta a levegőt és a bal kezét a hasára tette. Halványan elmosolyodott, mikor belegondolt, hogy ebben a pillanatban is egy aprócska ember növekszik benne. 
És ez aprócska lény az övé. És Boothé. 
Szomorkás szín jelent meg az arcán. Mint minden alkalommal, mikor eszébe jutott, hogy Booth nem emlékszik rájuk. Nem emlékszik a gyűrűjére sem. 
És bűntudata volt amiért nem mondta el az igazságot a férfinak. Öntő volt és még most is az. Félt, hogy újra elveszíti, és azt már nem bírná elviselni. Kiöntötte a szívét boothnak, odaadta mindenét és a férfi...ő pedig nem is emlékszik rá. 
Olyanok voltak mint régen. Bízott továbbra is a férfiban, de most időre van szüksége. Az idő...az idő majd mindent megold. 
Pedig olyan szépen alakult minden. A barátaik, a gyűrű...és mikor az esküvőt tervezgették. Aztán a baba...Mint egy álom. 
Brennan sosem hitte volna, hogy ez egyszer neki is megadatik. Egy ilyen álom. Egy ilyen élet...
Túl szép lett volna. És túl egyszerű, hisz elmondhatta végre a férfinak, amit 6 éven át eltemetett magában. Olyan egyszerű volt...mint a lebegés. 
És boldog volt.
A lámpa zöldre váltott, és végre elindult a kocsisor. brennan beletaposott a gázba. 
A szeme sarkából ekkor vett észre egy esküvőt. Épp most fotózták a menyasszonyt és a vőlegényt. Temperance elmosolyodott, ám a következő pillanatban megdermedt. A lába a fékpedálra csúszott. 
A kép! A festmény!
Gyorsan megfordult és amilyen gyorsan csak tudott elindult vissza a férfi háza felé. Elfelejtette...Hogy lehetett ilyen ostoba?! Booth azóta már biztos megtalálta... elég feltűnő helyen van. 
Mit fog majd szólni? És ő, Brennan mit fog majd mondani? Ezt hogy magyarázza meg?!
Kiszállt a kocsiból, felkapta a táskáját és rohant befelé a házba. 
Az ajtó nyitva volt így elég volt lenyomni a a kilincset. 
- Booth? -szólt be a szobába. 
Ekkor a férfi kilépett a folyosóra, pontosan Brennannel szemben állt meg. A kép ott volt a kezében. 
Brennan nem mert a férfi szemébe nézni. Inkább a képre koncentrált és próbált valami értelmes indokot kitalálni. 
De ilyen nem létezik. Adott egy kép, ami őket ábrázolja az esküvőn....Mit mondhat erre, ha nem az igazságot?
- Bones, azt hiszem beszélnünk kellene.
Brennan csöndesen bólintott. 
- Ülj le Booth. -suttogta halkan. 
Booth leült Brennan pedig hevesen dobogó szívvel odament elé. 

Néha a legjobb válasz az igazság. Persze egy hazugság sokkal izgalmasabb, és sokkal biztonságosabb lehet, de az igaszság előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Mert valaki mindig kinyitja a száját. 
Az igazság pedig lehet, hogy fájó, de amint kiderül tisztább és könnyebb lesz minden. lehet, hogy életeket változtat meg. lehet, hogy fájdalmat okoz. De az igazság a legfontosabb. 
Vannak akik azért hazudnak hogy védjék magukat, vagy a szeretteiket. És észre sem veszik, hogy így csak még nagyobb sebeket ejtenek magukon és társaikon. Mert sokkal rosszabb, ha azzal szembesülsz, hogy valaki hazudott neked, mint hogyha megtudod az igazat. Mert azt könnyebb megbocsájtani...a hazugság viszont maradandó sebeket okoz. És a legtöbb alkalommal a bizalom megsemmisülését.

2011. június 29., szerda

Égő Jégvirág 57.fejezet



57.FEJEZET



3 napja hagyta el Jared a kórházat, felbolygatva ezzel mind Booth mind Brennan érzéseit. Tempeance mostmár nem csak félt, hanem dühös is volt. Dühös volt Jaredre, illetve dühös volt broadskyra. Booth-szal pedig nehezen boldogult. A hangulat ingadozásai miatt sokszor szólt durvábban a férfihoz, így többször is vesztek össze. Amit mindketten rosszul viseltek.
Angie volt az a személy, aki végig mellettük állt. Lenyugtatta Brennant, ahogy Bootht is ha kellett. Most viszont hátra volt még valami.
- Indulhatunk? -kérdezte Brennan, miközben kinyitotta az ajtót.
- Végre haza mehetek. -sóhajtott Booth, majd fölkapta a bőröndjét és követte a nőt a kocsiig.
- Én vezetek. -jelentette ki brennan.
- Na nem! Felejtsd el, én vezetek! -próbálta elvenni a kulcsot a férfi.
- Ez az én kocsim, én vezetek. Különben is, neked még pihenned kell.
- Nem akarok pihenni -nyafogott Booth. - 2 hete egy helyben fekszem. Kérlek, ne légy gonosz, hadd vezessek!
- Nem. -jelentette ki Brennan, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Bones. -ment a háta mögé Booth, és egy gyors mozdulattal kikapta a nő kezéből a kulcs csomót. - Én vezetek. -mondta elégedett vigyorral az arcán, majd beült a kormány elé. Brennan dühösen nézett rá, majd megcsóválta a fejét, és nagy sóhajt közepette beült a férfi melletti anyós ülésre.
Elindultak.
Az úton mindketten csöndben voltak. Brennan szemhéjai le-le csukódtak a fáradságtól, és még mindig az apja halálán gondolkozott. Tudja hogy Broadsky ölte meg. Tudja, hogy azért, hogy Brennant büntesse, amiért kijátszották. De egy dolog még nem tiszta a nő előtt. Jared tengerész. A tengerészetnél az adatok titkosítva vannak. Minden ottani katona szinte el érhetetlen, hacsak nem akarják, hogy elérjék őket. Tehát Broadsky csak úgy találhatott Jaredre, és azon keresztül Maxra, ha Jared kereste meg Broadskyt, vagy ha egy belső ember adta ki Boradskynak Jared adatait. Onnantól pedig már ment mint a karika csapás.
Brennan összeráncolta a szemöldökét. Jared biztos nem kereste volna Broadskyt. Annyira még ő sem hülye, hogy a saját bátyját is veszélybe sodorja. Tehát valaki segített Broadskynak.
- Mi az Bones?-törte meg a csendet Booth, mikor kiszálltak a kocsiból. Brennan elgondolkodott, majd lassan kinyitotta a száját.
- Ha Broadsky Jaredtől tudta meg, hogy hol van az apám, akkor Broadsky kitől tudta meg, hogy hol van Jared? -nézett zavartan  férfira. Booth szemei tágra nyíltak a meglepődöttségtől. De a nőnek igaza volt.
- Valaki kiadta Jared adatait. -suttogta. -tehát kellett lennie egy belső embernek, aki a tengerészetnél dolgozik.
- De ki tenne ilyet, és miért?
- Az, aki elakar tenni valakit láb alól, hát persze! -kapott a fejéhez Booth. - Broadsky bérgyilkos. Ő pénzét öl. Engem is csak maga miatt akart eltenni láb alól, de Maxot nem volt oka bántani.
- És ha engem akart bántani azáltal, hogy megöli apám?
- Akkor engem ölt volna meg. -mondta ki nemes egyszerűséggel booth. - ha engem megöl, téged is bánt és tőlem is megszabadul. Két legyet ütött egy csapásra.
Brennan elgondolkozott a férfi mondatán, de inkább nem foglalkozott vele. Sokkal fontosabb volt most az apja ügye.
- Tehát valaki elakarta intézni apámat.
- Pontosan. Így megkereste a legjobb "szakembert" -Broadskyt-. Broadsky pedig megtudta Jaredttől, hogy te hol vagy, és apád hol van. Onnantól pedig minden simán ment.
- De ki akarhatta megöletni apát?
- talán valaki a sittről, vagy valaki aki ellen tett velemit Max. Utána kéne néznem pár dolognak...
- Nem! -szakította félbe a nő. - Te most szépen bemész a házba, és pihensz. Holnap pedig találkozunk z FBI irodában.
- De Bones...
- Ne. Jó éjt Booth.
- Jó éjt Bones.
 Gyorsan elköszöntek egymástól és Brennan már rohant is a kocsihoz. megakar nézni valamit. Az aktákban kell lennie valaminek. Bármi. Egy régi ellenség, szomszéd, jó barát...vagy épp az anyja gyilkosa...


2011. június 27., hétfő

Egy ötlet :)




NEM TUDOM TI HOGY VAGYTOK VELE, DE EMLÉKSZEM, HOGY MIELŐTT ELKEZDTEM ÍRNI A BLOGRA, VAGY MIELŐTT EZT AZ EGÉSZ OLDALT MEGCSINÁLTAM, RENGETEG FANFICCET ELOLVASTAM. RÉGÓTA GONDOLKOZTAM AZON, HOGY ÉN MIT ÍRNÉK, DE SOSEM FOGALMAZÓDOTT MEG BENNEM EGY EGÉSZ TÖRTÉNET, CSUPÁN JELENETEK, GONDOLATOK.
ÉPP EZÉRT JUTOTT ESZEMBE, HOGY MI LENNE AKKOR, HA TI IS ÍRNÁTOK KÖZÖSE EGY TÖRTÉNETET.
A LÉNYEG AZ, HOGY MINDENKI, AKI KEDVET ÉREZ HOZZÁ, ÍR EGY MEGJEGYZÉST. A MEGJEGYZÉS EGY TÖRTÉNETBELI MOMENTUM IS LEHET, VAGY EGY PÁRBESZÉD, VAGY BÁRMI. ÉS A KÖVETKEZŐ HOZZÁSZÓLÓ PEDIG FOLYTATJA. EZT FANFIC-LÁNCNAK IS SZOKTÁK HÍVNI.
DE, HOGY ARÁNYOS LEGYEN ARRA GONDOLTAM, HOGY KÖRÜLBELÜL 25 MEGJEGYZÉSIG MENNE (ha lesz igény, tovább is mehet)  ÉS EGY HOZZÁSZÓLÁS 10-15 MONDATBÓL ÁLLJON.
LEHET PÁRBESZÉD, VAGY MONOLÓG, BÁRMI...A DÖNTÉS A TIETEK.
ÉS HA MINDEZ KÉSZ LESZ, AKKOR HA SZERETNÉTEK ÖSSZE IS GYŰJTÖM EZEKET A HOZZÁSZÓLÁSOKAT, ÉS ÖSSZEÍROM EGY TÖRTÉNETBE.
VÁROM A KOMMENTEKET.
HA VALAKINEK KÉRDÉSE VAN AKKOR AZT IS BEÍRHATJA A HOZZÁSZÓLÁSÁBA, DE LEHETŐLEG ZÁRÓJELBE, VAGY KÉT CSILLAG (**) KÖZÉ.

AZ ELSŐ MONDATOT AZÉRT MEGADOM:

"A jéghideg ablaküveget már belepték a csillogó jég virágok. "



VÁROM A FOLYTATÁST,
BYIA 


Égő Jégvirág 56. fejezet

Nagyon sajnálom, hogy eddig nem tudtam írni. A helyzet az, hogy egész héten, meg előtte is az unoka húgaimra kellett vigyáznom, és egy percem sem volt arra, hogy írjak. De igyekszem pótolni, és köszönöm, hogy még mindig látogatjátok az oldalt :)
Sajnos most is csak ennyit tudtam hozni :)
Bocsánat...




56.FEJEZET





Brennan türelmetlenül várta, hogy végre beszélhessen a két Booth-szal. Nem értette, hogy mi történik. Miért estek egymásnak? És mit keres itt jared?
Végre kinyílt a kórterem ajtaja. A két nővér dühös arccal, de távozott a szobából. Temperance gondolkodás nélkül megragadta a kilincset, és besétált a szobába.
- Bones? -kapta föl a fejét Seylee
- Mégis mi volt ez az előbb?! -tette csípőre a kezét. Brennan hangja éles volt, és kemény. - És te mit keresel itt Jared?! -fordult a férfi felé.
- Igazából, nekem jobb....jobb ha én most megyek... -motyogta Jared.
Ekkor Seylee megragadta testvére karját, és visszarántotta.
- Nem mész sehova, amíg el nem mondod Bonesnak, amit nekem is!
- Ne már Seylee! Tesók vagyunk...
- Mit kell nekem elmondanod Jared?! -ment közelebb Brennan.
Seylee meglepődve figyelte társát. Teljesen más nő állt előtte. Nem azt a megtört arcot látta maga előtt, mint mikor az ágyában feküdt. Ez a Bones olyan volt, amilyennek megismerte. És ez egy kis nyugalommal töltötte el a férfit. Mióta egyes emlékei elvesztek, vágyott az ismerős dolgokra. Olyanokra, amiken eligazodik. És a régi Temperance pont ilyen dolog.
- Temperance...figyelj, először is szeretném ha tudnád, hogy én semmit sem tudtam, és hogy nagyon sajnálom...
- Sokat segítene, ha elmondanád, mi az amit sajnálsz!
- Az apádról van szó...
Brennan érezte, hogy meginog. Lábai furcsán gyengének tűntek, és a szívverése is felgyorsult.
- Mi van az apámmal?! -kérdezett vissza gyorsan.  Még uralta az arc izmait, és képes volt önmaga maradni.
- Én tényleg nem tehetek semmiről Temperance...
- Elég legyen Jared! -ragadta meg Seylee - Mondd csak el Bonesnak, hogy mit tettél, mond el neki, ne pedig magadat mentegesd! -kiabált az öccsére az idősebbik Booth.
Ujj begyei elfehéredtek úgy szorította Jared karját.
- Broadsky megkeresett, és max után kérdezősködött...és én esküszöm, hogy nem tudtam ki ő...én...ártatlan vagyok...
- Te kiadtad neki az apám?! te kiadtál neki minket?! -mutatott körbe Brennan. Egyre dühösebb lett. Hangja megremegett, szeme szikrákat szórt. Minden egyes mondatánál egyre közelebb ért Jaredhez. -Egy bérgyilkosnak?! És te még képes vagy ide állni elém?! Sőt, képes lettél volna Boothra hárítani az egészet?! Tudod Jared, mindig is tudtam, hogy egy szemétláda vagy, de ez már túl tesz mindenen!
- Temperance...
- Tűnj el!! - mondta keményen Brennan. A hangja jegesen karcolta a levegőt. - Soha többé nem akarlak látni téged Jared Booth!
- temperance kérlek, hogy tehetném jóvá...
- Ezzel már elkéstél Jared! Már régen elkéstél. Amerre jársz tönkre teszed egy ember munkáját, sikereit, vagy épp az életét.  -Brennan Seylere emelte a tekintetét, de továbbra is Jaredhez intézte a szavait.  -Tudod, mikor megismertelek, mindenki mondta, hogy teljesen más vagy mint Seylee. Kérték, hogy legyen óvatos...És én nem hittem nekik! -újra Jaredet nézte. - Elhittem minden mesédet a hőstetteidről, és a szilárd erkölcsödről. Senki sem tudta a bátyádon kívül, hogy ezeket nem magadnak köszönheted. Akkor is önző voltál Jared. Most sem vagy más. De egy dologra még kíváncsi lennék...Mit ígért neked Broadsky, amiért kiadtad neki apámat?
- Nem ajánlott...semmit, Temperance én tényleg nem tudtam, hogy megfogja ölni Maxot!
- Mégis miért keresne egy szökött bűnözőt, aki mellesleg az apám?! Mégis mit akarna tőled egy mester lövész, a bátyád legnagyon ellenfele?! - Brennan távolabb lépett jaredtől.  -Látod, most sem vagy más! Álszent vagy. Önző vagy. Nem érdemled meg Seyleet. És tudod mit, ezúttal nem fogok megbocsájtani.
- Temperance..
- Egy ember meghalt miattad Jared! Megöltél egy embert! Bűnös vagy!! -fordult vissza indulatosan Brennan, és azzal a lendülettel fel is pofozta a fiatalabbik Bootht.  -és most pedig tűnj el!


2011. június 17., péntek

Égő Jégvirág 55.fejezet

Íme itt a következő. Remélem ez is tetszeni fog majd és ígérem megpróbálom boldogabbá alakítani a történetet :)
Ami Jaredet illeti ő még nekem is rejtély XD
De majd írás közbe jön az ihlet :)
(ezt előbb írtam ide mint a történetet :))


55.FEJEZET






"Ha a düh és az adrenalin egyesül, emberfeletti erejű vadállattá változtathat egy embert."



- Jared? -kérdezte meglepődve Brennan.
- Szia Temperance. Jól nézel ki. -mosolygott biztatóan a nőre.
- Köszönöm. Booth miatt jöttél?
- Igen. -mondta kicsi késéssel Jared. Furcsa volt. Különös módon oldalra billentette a fejét, ami nem kerülte el Brennan figyelmét.
- Ebben a szobában van... -mutatott az ajtóra Brenann. Jared bólintott egyet, és minden szó nélkül otthagyta a zavart Brennant.
Egyszer csak megjelenik a régen látott öcs, és csak úgy minden szó nélkül beviharzik a bátyjához. Ez nem lenne természetellenes, ha nem Jaredről lenne szó.
Valamit akar Jared. Mégpedig valamit Seeyletől.



***
- Seeyle! -lépett be Jared a kórterembe.
- Jared?? -lepődött meg Booth. - Hello. Mit keresel itt?
- Figyelj Seeye..ez bonyolult.. -vette le a tengerész sapkáját, és leült a bátyja mellé.
Booth nagyot sóhajtott. ismerte ezt az arckifejezést. Valamibe megint belekeveredett a srác.
- Mit csináltál Jared?
- Honnan veszed, hogy én csináltam valamit?!  -háborodott fel.
- Jared, te két dologból jössz hozzám. Ha belekeveredtél valamibe, vagy ha pénz kell. Mit akarsz?
- Ne légy már ilyen Seeyle! Olyan mintha bűnöző lennék. -nevetett fel kényszeredetten. - Pedig nem csináltam semmi rosszat.
- Nyögd már ki miért vagy itt! Nem hinném, hogy engem jöttél meglátogatni.
- Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy hozzád jöttem?
- Igen!- Hé, Jared. Tesók vagyunk, mi van?
- Figyelj Seeyle, szükségem lenne...beszélned kéne valakivel. -nézett a bátyjára Jared.
- Kivel? És miért?
- Temperance-el.
- Mit csináltál Bonesszal? -ült föl Booth. Az arca dühöt tükrözött.
- Elkéne neki mondanod valamit.
- Modd el te!
- Nem tehetem. Benned bízik Seeyle.
- Tegyük fel, hogy segítek. Mit kéne mondanom neki?
- Először is, hoy sajnálom.
- De mit?? Az Istenért jared! Miért ne lehet egyszerűen elmondani amit akarsz?!
- Miattam halt meg az apja... -hadarta gyorsan.  -Valami Broadsky nevű fickó megkeresett, és azt mondta, hogy a haverod. És hogy épp Maxot keresitek.
- Te?? - hördült fel Booth.  -te szemétláda! -ragadta meg az öcsét.
- Seeyle állj már le!! Nem...
- Ne merj semmit sem mondani! -Állt föl Seeyle, magával húzva az öcsét. - Max meghalt érted!! -üvöltötte az öccse arcába.  - Megölted Bones apját!!
-Nem én öltem meg...
- De segítettél neki. megbíztam benned Jared. Te meg kiadtad egy gyilkosnak Bones apját!!
Neki lökte Jaredet a falnak. Bár még gyenge volt a düh felülkerekedett rajta. A saját testvére árulta el. Bones Jared miatt vesztette el az apját....Broadsky Jared miatt talált rá Bonesra is!! Mintha Bones mondta volna, hogy Broadsky rátámadt...és Booth emiatt lőtte le.
- Tudod, hogy Bones majdnem meghalt miattad?! -nyomta még erősebben Jaredet a falhoz. Ekkor már ő is vissza ütött.
Booth letépte magáról a vezetékeket amik a pulzusát mérték, így a gép a háttérben hangosan sípolni kezdett. A két férfi pedig egymásnak esett.
Odakinn meghallottál a sípolást. A nővérel Brennannel együt gyorsan berohantak a szobába. Booth és Jared még mindig egymást verték.
- Booth! -kiáltotta el magát brennan, mire mindkettő a nőre nézett.
- Na gyerünk! Most mondd el neki. -hergelte az öcsét Seeyle. -Most légy nagyfiú.
- csezd meg Seeyle. Azt hittem megbízhtok benend!
- igen én is ezt hittem jared! -majd ujjabb pofonok.
- Elég legyen! -kiabálták a nővérek is. Brennan és még másik három nő próbálta a két feldühödött férfit elválasztani egymástól, mielőtt komolyabb bajuk esne.
Brennan zilálva figyelte Booth arcát. Nem látott mást a férfi szemében, csak vad dühöt. És ő már ismerte ezt az arckifejezést. Látta...mikor Broadskyt lelőtte...pont így nézett.
A lélegzete elakadt, amint a régi emlékek újra elözönlötték az agyát. megállás nélkül ostromolták a szívét az akkori érzelmei. újra élte a pillanatot. Látta maga előtt ahogy Seeyle megragadta a csuklóját, szinte hallotta ahogy a váza a földön darabokra törik.
A nővérek kitessékelték a kábult Brenannt aki szinte fel sem fogta, hogy mi történik körülötte. Booth tekintete újra összezavarta. Újra a múltban járt, ami pedig eltemetett fájdalmakat hozott a felszínre. Remegő ujjai, mintha jéggé fagytak volna. Újra és újra látta maga előtt Booth dühös tekintetét.
- Bones? -hallotta még Seeyle hangját, de nem jutott el az agyáig. Teljesen lekötötték az emlékei. Még sosem érzett ilyet. Mintha egy filmet nézne. Mintha..a saját filmjét nézné.

2011. június 16., csütörtök

Égő Jégvirág 54.fejezet

Megint kicsit rövidre sikerült. De egy kicsit most húzni szeretném a dolgokat. Majd meglátjátok, hogy miért...
Annyit mondok, hogy új hónap, "régi új" szereplő....


54.FEJEZET




"Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban."






1 hét telt el. Ilyenkor veszik csak észre az emberek, hogy az idő milyen gyorsan telik. Mikor látják, hogy a szerettük hogy épül fel. Hogy lesz napról-napra egészségesebb, és boldogabb. 
- Szia Bones! -köszönt Booth, mikor meglátta a belépő nőt.  
A férfi már nagyon jó volt. Ha minden papírmunkát elintéznek, akkor akár még ma délután hazamehet. 
- Szia Booth. Hogy vagy? -ült le mellé Brennan. 
- Makk egészséges vagyok. Mehetünk már?? -türelmetlenkedett. 
- Még ki kell bírnod pár órát. A doktor úr, még átnézi a papírokat. 
- Utálom ezt a helyet. -duzzogott Booth. 
- Tudom. De még jövőhéten is vissza kell járnod kontrollra. 
- Fantasztikus. -morgott továbbra is a férfi, de a szája szélén egy csibészes mosoly jelent meg. - Jössz velem? 
- Hova? -lepődött meg Brennan. 
- Kontrollra. Tudod...csak nem jöhetek be egyedül..
- Miért nem?
- Mi lesz ha a végén még itt tartanak?! Gonoszak ám ezek a dokik... -hajolt oda a férfi Brennanhez, és hirtelen suttogni kezdett, mintha valami óriási titkot adna ki. Temperance elmosolyodott. Booth újra a régi volt. 
- Booth! A doktorok meggyógyítanak. Ők egyáltalán nem gonoszak. 
- Honnan tudod? 
- Csak nem fél a nagy Seeyle Booth? 
- Micsoda? -hőkölt hátra sértődötten Booth. -Még hogy én? Áh...hova gondolsz?
- Pedig nagyon úgy tűnt. -mosolygott Brennan is. - Félsz.
- Én nem félek! -húzta ki magát Booth. 
- Ha te mondod. -vonta fel a szemöldökét Brennan. - Megyek, aláírok néhány papírt. -indult kifelé, majd az ajtónál megtorpant. -Jah, és Rebecca keresett. Holnap elhozná Parkert. 
 -Szuper. -vigyorgott Booth. Szeme csillogott, és az arca is pirospozsgás volt. Visszatért a férfibe az élet. És a mosoly. 
Talán ez hiányzott leginkább Brennanek. A mosolya. 
- Jah és Booth... -fordult még egyszer vissza Brennan. -Szívesen elkísérlek a kontrollokra. -majd egy mosoly kíséretében behúzta maga után az ajtót. 
Nagy sóhaj közepette beletúrt a hajába, és leült az egyik székre. 
- Szia szívem! -hallotta Angie hangját. 
- Szia Angela!
- Mi van a nagyfiúval? 
- Izgatott. Haza akar menni. 
- Ez érthető. Elég sokáig feküdt abban a szobában. Én is unnám a helyében. 
Brennan bólintott. 
- És te, hogy vagy?
- Jól leszek. -mosolygott biztatóan a nő, de Angela ezt nem vette be. Már nagyon rég átlátott barátnője álcáján. Akárcsak most. De azért csak bólogatott, és biztatóan Brennan vállára hajtotta a fejét. 
Ma nem akartak semmi komolyról beszélni. Sem arról, hogy Brennan terhe, vagy hogy mi lesz velük Boothszal. Semmiről. Ma örültek, hogy a férfi meggyógyult. 
- Figyelj szívem! Tudom, hogy későn szólok, de rendezünk egy kis bulit nálunk Hodginssal, Booth örömére. és persze Sam gyógyulására. Eljöhetnél...
- Nem tudom Angie. Sok papírmunkát be kell még pótolnom...
- Jajj ne már Bren! Egy este, nem a világ vége. Különben is, a papírjaid még várhatnak! 
- Angie...
- Nincs de! Eljössz és kész! Ma 7-kor. -adta ki az utasítást Angela majd ő is bement Boothoz. 
Brennan lehunyta a szemeit, fejét a hideg falnak vetette, és sóhajtott egy nagyot. 


***


- Szia Booth! -köszönt Angela is. 
- Hello Angela. 
- Lesz ma egy buli. Muszáj eljönnöd.
- Király! Nekem? -ült fel Booth. 
- Látom az egódnak nem lett semmi baja. De igen, neked és Sam-nek. Ma 7-kor. 
- Sam?
- Samantha. De akkor jössz? -magyarázta Angie
- Persze. Ki nem hagynám!
- Jöhetnétek együtt Brennanel. Nem hiszem, hogy egyedül képes lenne elszakadni a papírjaitól. -mosolygott cinkosan Angie Boothra.
- Persze, oké. Hozzátok menjünk?
- Igen. Héé! Te még nem is láttad Breet!! -ugrott fel Angie a székről. A lánya eszébe juttatta, hogy haza kellene mennie, mert hamarosan ebédidő. 
- Bizony. -bólogatott Booth. 
 -Oké. Ma. 7-kor. Nálunk! ne késsetek. -magyarázta sietősen Angie, majd gyorsan kirohant a szobából, egészen hazáig.
Sietősen búcsúzott el barátnőjétől is, aki ekkor már a papírokat írta alá. 
Booth hamarosan haza mehet. Az otthonába. Mindenki boldog volt, csupán egyetlen apróságot felejtettek el. Talán, mert senki sem gondolt a részletekre, csupán a beszédes dolgokra. pedig az a kép a falon...az mindent elmond. 

- Temperance? -hallott egy ismerős hangot a háta mögül. Régen hallotta már ezt a hangot. De pontosan tudta, hogy kihez tartozik. Megborzongott, és mosolyt erőltetett az arcára. Majd szép lassan megfordult. 

- Jared?

2011. június 15., szerda

Égő Jégvirág 53.fejezet

Tudom, hogy az előző nem lett olyan jó, de remélem ezt sikerül jobbra írnom. Kicsit válságban szenvedek..
Megint :(



53.FEJEZET




"Lépések...
A csönd eltűnik...
Valami csörömpölve tört össze...
Valaki sír...
Egy könnyes szempár..olyan ismerős...
Egy tó...
Nevetés...
Kacaj...
Egy kézfogás...
Egy csók...
Egy gyűrű...."


Booth szeme hirtelen kinyílt. Zilálva ült fel az ágyban, és ordítani kezdett. Két kezét a fejéhez kapta, de az iszonyatos fájdalom nem akart megszűnni. Mintha megannyi tű szúródna a koponyájába, kipiszkálva az agya egyes részei.
- Booth! -valaki a nevét kiáltotta
Booth erőse beleharapott az ajkaiba, hogy nehogy még egyszer felkiáltson.
Hideg kezeket érzett az arcán, de a fájdalom teljesen elvakította. nem látott mást csak sötét szürkeséget.
Majd egy tompa szúrás a bal karon.
És aztán semmi....

Ha valamelyik szerettünk szenvedni lájuk, mi is átérezzük a fájdalmát. A kín a csontjainkig hatol, és tehetetlenül figyeljük, miként omlik össze előttünk egy erős ember, apró darabokra. Talán a tehetetlenség a legőrjítőbb. A tduat, hogy nem tehetsz érte semmit. Hogy nem tudod megmenteni.

Brennan kintről figyelte, hogy özönlik be egyre több orvos a kórterembe. Már nem is látta Bootht. Hallotta, hogy az egyik orvos hangosan kiabál, de nem értette, hogy mit. Az agya képtelen volt feldolgozni.
Kezeit összeszorította, ujjbegyei elfehéredtek, és várt. Nagyon félt, nehogy történjen valami. Ha elveszti a férfit...
Még belegondolni is félt.


***


3 nap telt el teljes tudatlanságban. Senki sem mozdult ki a kórházból. Angeláék Bree-t is sokszor behozták. Senki sem volt képes otthagyni a másikat. Most szükségük volt egymásra.
De végül Booth újra felébredt. Az arca sápadt volt, és nagyon legyengült, de élt. Az emlékei még mindig nem tértek vissza, csupán néhány kósza kép keringett az agyában, amikkel egyenlőre még nem tudott mit kezdeni.
De eltökélte, hogy kideríti mi folyik itt. Mi történt, és mit titkolnak előle a többiek.
Lassan kinyílt a kórterem fehér ajtaja.
Samantha csöndesen belépett.
- Megismer? -kérdezte Boothtól.
- Samantha?
- Emlékszik rám?
- Nem. Sajnálom.
- Semmi baj. Hogy van? -ült le mellé a lány.
- Borzalmasan.
- Úgy sajnálom.
 -Mit? -kérdezte továbbra is meglepetten Booth.
- Ha én nem vagyok, akkor maga most nem lenne itt. Az az ostoba taposó akna! Miért nem figyeltem jobban?! -Samantha egyre idegesebb volt. Booth csöndben figyelt, és hagyta, hogy a lány mindent kiadjon magából.
- Csss... -szakította félbe egy idő után a férfi. -Erről nem tehetsz. Ahogy senki más sem. Fogadd el. Különben is! Itt vagyok, nem?! Nem értem miért akar mindenki rögtön eltemetni engem?! -háborodott fel Booth. Persze csak színészkedett.
Samantha arcán egy halvány mosoly jelent meg.
- Na így máris jobb. -mosolygott Booth is.
- Igen.
- Lenne egy kérésem. -kezdett bele a férfi. - Nem kérem, hogy mondj el mindent, csak néhány dolgot, ami azóta történt, hogy találkoztál Bonesszal.
- Nem tudom Booth ügynök...-gondolkodott el a lány. -Mit mondjak?
- Ami először eszedbe jut.
- Dr. Brennan jó ember. És egyáltalán nem olyan racionális, mint amilyennek mutatja magát. Tudja Booth ügynök, nem mondhatok semmit megígértem. De annyit mondhatok, hogy maga nem tett semmi rosszat. Történtek borzalmas dolgok, de maga nem tehet ezekről. És... -elgondolkodott egy pillanatra.  -Tudja, hogy dr. Brennannak maga milyen sokat jelent? És magának is... -itt abbahagyta a gondolatot.
- Köszönöm. -mosolygott Booth.
- Én köszönöm, hogy nem hibáztat. Maga tényleg olyan jó ember, mint ahogy mondják.
- Kik mondják, -érdeklődött Booth.
- Hát...mindenki. -mosolygott a lány, majd kiment a szobából.
Booth tehetetlenül visszahuppant az ágyba. Már jobban volt, de a szemhéjai mér elfáradtak. Álmos volt, és a sok gyógyszer nagyon legyengítette.
Lassan lehunyta a szemeit és álomba merült.

***


Odakinn a folyosón mindenki örömmel fogadta a hírt, hogy Booth jobban van. Samantha volt az első, aki a 3 nap után először beszélni tudott vele.
Brennan ugyanis egyre rosszabbul volt. A terhesség egyre jobban megviselte, egyre többet hányt.
Angela aggódva figyelte, ahogy Brennan állapota egyre romlik. Pontosan tudta, hogy milyen egy terhesség, hisz ő is végig csinálta ezt. És bár a végeredmény mindent megér, azért az a 9 hónap nagyon nehéz...

- Bren szívem jól vagy? -rohant oda barátnőjéhez.
- Most már igen Angie.  -mosolygott bátorítóan Brennan.
- Booth felébredt és jól van, de most megint alszik. Fel fog épülni. -mosolygott barátnőjére Angela.
- Köszönöm, hogy szóltál. -vetette hátra a haját brennan.
Legbelül újongott. A férfi él. És talán most már minden rendben lesz..
Megint.



Az emberek félnek attól, hogy elveszítenek valakit, akit szeretnek. Sokan ilyenkor begubóznak és elhatárolják magukat a külvilágtól. Sokan pesszimistán gondolkodnak, vagy épp racionálisan. És csupán nagyon kevesen képesek elhinni azt, hogy talán minden rendben lesz. De hiszik, hogy jobb lesz minden. Ezek az optimista emberek. Ám optimistának lenni mindig nagyon nehéz. De talán, egy-egy pillanatra, mindenki megengedheti magának, hogy bizakodjon. Ettől, még nem lesz optimista, de már hisz valamiben. ÉS ez sokaknál egy óriási lépés.

2011. június 13., hétfő

Égő Jégvirág 52.fejezet



52.FEJEZET




Brennant végre elnyomta az álom. Fáradtan, hunyta le a szemeit, és elaludt, fejét az ablaküvegnek támasztva.
Camille Saroyan ekkor lépett be a kórterembe.
- Booth, ébren vagy? -suttogta, amint észrevette az alvó doktornőt. Az ügynök bólintott, és széles mosoly terült el az arcán, mikor meglátta, ki jött hozzá.
- Szia Cam -suttogta
- Hogy vagy Seeyle?
- Voltam már rosszabbul is. A legrosszabb, hogy nem emlékszem mi történt az elmúlt egy hónapban.
- Brennan elmondta, nem?
- Igen, de valami nem stimmel.
- Ezt hogy érted? -ült le a férfi mellé Cam.
Booth elgondolkodott, majd halkan folytatta.
- Tudod Cam, ismerem Bonest. És...hogy is mondjam, nem volt elég részletes.
Cam elvigyorodott.
- Átsiklott dolgokon, mintha elhallgatna valamit.- tűnődött el a férfi.
Cam lehajtotta a fejét. Pontosan tudta, hogy miről beszél Seeyle, és azt is tudta, hogy a doktornő mit hallgat el a férfi elől. Tudta, hogy mondania kéne valamit, de ez egy patt helyzet. Neki ebbe nincs beleszólása.
- Cam segítened kell! -hajolt közelebb a nőhöz Booth.
- Mi? Ezt most nem értem Seeyle..
- Érzem, hogy valami nincs rendben. Valamit eltitkol előlem...- kezdett bele Booth, mikor egy pillanatra elhallgatott. Camille arcát figyelte. Vett egy nagy levegőt. -Valamit eltitkoltok előlem és én tudni akarom, hogy mi az. -mondta elszántan.
- Ez nevetséges!- dőlt hátra a székén Cam, de a zavarát nem sikerült lepleznie.
- Cam. Te nem akarnád tudni, hogy mi történt veled, ha a helyemben lennél?
- Seeyle figyelj! Ez most nem rajtam múlik...
- Csak egy szó Cam! Valami, ami segíthet... -könyörgött a férfi.
Cam összepréselte az ajkait. Gondolkozott. Brennanre nézett, aki békés arccal aludt.
- Sajnálom Seeyle... -állt föl az ágy mellől. Menni készült.
- Ne már Cam!
- Seeyle! Nyomozó vagy, hát nyomozd ki! -zárta le a beszélgetést Cam, majd kiment a szobából.
Booth nagy sóhaj közepette visszahanyatlott az ágyra. Annyira zavaros itt minden. Eddig csak sejtette, hogy valami nem stimmel, de Cam reakcióját figyelve, most már biztos volt benne, hogy valamit elhallgatnak előle.
Oldalra fordult, már amennyire a csövek engedték, és elgondolkodva figyelte Bones arcát. Olyan békés...senki sem bánthatja most.
- Mit titkolsz előlem Bones, Mit? -suttogta elgondolkodva.
Brennan kicsit megmozdult. Arca eltorzult és fájdalom jelent meg rajta. Booth óvatosan megfogta a kezét és megszorította. 
Kissé megbántottnak érezte magát. Nem neheztelt, csak nem értette, hogy miért nem mondják el neki mi történt. Csinált valamit? megbántott valakit? Esetleg Bonest bántotta meg? Vagy a nő tett valamit?



***



Odakinn a folyosón Cam lehangoltan ült le Angela mellé.
- Mi a baj? -kérdezte Angie
- Sejt valamit. És dühös, mert nem tudja, hogy mi történt az elmúlt egy hónapban. De nem értem dr. Brennant se! Miért nem mondja el neki, hogy jegyesek voltak?! Miért olyan nehéz ez?!
- Cam. Bren tudja, hogy mit akar és most ezt akarja. Fél az újabb sebektől, és inkább nem mond semmit.
- Seeyle nem fog leszállni az ügyről.
- Gondoltam. -csatlakozott be a beszélgetésbe Hodgins is.
- És mi? Mi segítünk neki? -tette fel a nagy kérdést Angela.
Csönd telepedett rájuk. Egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. Vajon mi lenne a helyes döntés? Vajon ki mellé álljanak? Booth vagy Brennan?
Angela beszélni akart barátnőjével. A csapatban Samanthán kívül ő volt az egyetlen aki tudta, hogy Brennan terhes. Szerette volna, ha minden rendeződik Booth és Bren között, de nem mert lépni, mert félt, hogy akkor elveszíti a barátnőjét.
De a terhességet már nem sokáig titkolhatja. Hamarosan erőteljesebbek és gyakoribbak lesznek a rosszullétei, érzékenyebb lesz a szagokra, és nőni fog a hasa. Márpedig ezeket még Booth is észre veszi, hisz apuka!
- Én nem fogok szólni! -csapta össze a tenyerét végül dr. Saroyan és fáradt arccal elindult kifelé a kórházból.
Hodgins aggodalmas pillantást vetett Angelára.
- Mire gondolsz? -fogta meg a kezét.
- Nem tudom Hodgi. itt nincs jó döntés...
- Adj nekik időt. -ölelte át menyasszonyát Hodgins. -Úgyis rájönnek egy idő után, hogy nem megy ez nekik külön.
- Azt mondod ne szóljak?
- Miért akarsz ennyire szólni Boothnak?
Angela nagy levegőt vett és vőlegénye kék szemeibe nézett.
- Brennan terhes.