Égő Jégvirág 12.fejezet

Mostanában nagyon rákattantam az idézetekre, szóval lesz pár :)) 

Kíváncsi vagyok mit mondtok majd erre a részre :)

12.FEJEZET

"Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
(...)
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad."

(Baranyi Ferenc)

Brennan ruhája

Brennan amint hazaértek rögtön a fürdőszobája felé vette az irányt.

Booth már hallotta is a folyó víz hangját, majd szépen besétált a nő nappalijában. Végig futotta szemeivel a nő könyveit, és dísztárgyait. Egyenlőre még fogalma sem volt mit adjon Bones-nak. Valami különlegeset akart neki, valami olyat, amivel jelezhetné a nőnek, hogy még mindig szereti.

Nagy hévvel kifújta a tüdejében összegyűlt levegőt. Olyan zavaros ez az egész! Miért ne mondhatná meg Bones-nak, hogy mennyire szereti?! Miért ne engedhetné, hogy közeledjen hozzá a nő?!

Látta Bones szemében is a vágyat, és a halvány felismerést. Már nagyon rég nem voltak közömbösek egymás számára.

Egyetlen egy dolog tartja csak vissza már, az pedig a visszautasítástól való félelme. Mi lesz, ha megint nemet mond?! Booth abba belerokkanna az biztos!

- Booth! Booth itt vagy még! -kiálltott a nő, és a következő pillanatban már a nappaliban állt, egy szál törülközőbe csavarva.

- Öm.. te nem öltözöl fel? -nézett kissé zavartan Booth a nőre. Hosszú lábaiból szinte semmit sem takart el a törülköző.

- De, csak nem láttalak, és azt hittem elmentél! -mondta Bones, kissé halkabban a szokottnál

- Hé, Bones, én nem megyek el okés? Sosem mennék el nélküled! -lépett közelebb Booth, és komolyan a nő szemébe nézett.

- Köszönöm Booth! -válaszolt Brennan, és visszasétált a fürdőszobába.

Booth elterült a kanapén, amit a nő édes illata lebegett körül. Nem tudott szabadulni. Képtelen volt elfelejteni Bonest, kiverni a fejéből a lehetőségeket. Mindig is úgy érezte, hogy ők nagyon is összeillenének. És nem csak amiatt amit a nő mondott neki a liftben, hanem amiatt is, mert tényleg szeretik egymást, már nagyon hosszú ideje.

Talán megpróbálhatná..Talán adnia kéne nekik még egy esélyt...

- Elég elegáns? -szólalt meg a háta mögül Brennan.

Booth egy gyors mozdulattal hátrafordult.

A lélegzete is elakadt.

- Ez káprázatos Bones! -csúszott ki a száján a szokatlanul erős bók. De hát igaza volt! Bones tényleg gyönyörű! Selymes haja laza hullámokban keretezte az arcát. Ruhának pedig egy fehér térdig érő ruhát választott. Gyönyörű volt!

- Köszönöm. Mehetünk?

- Igen!

Egyszerre értek az ajtóhoz. Booth előre engedte Brennant és egy pillanatig, de csupán egyetlen pillanatig megint a nő derekára tette a kezét.

Már mind a ketten nagyon várták a vacsorát. És nem csak amiatt mert Booth gyomra folyton hangosan korgott, hanem mert a tudatalattijuk valami mást is vélt látni ebben a vacsorában.

Ez most olyan mintha egy pár lennénk! -gondolta Brennan miközben Booth kisegítette a kocsiból. Ez a gondolata egy kicsit meglepte, de tulajdonképpen tetszett neki a helyzet. Elmosolyodott.

Már évek óta ismeri Booth-t. Megbízik benne. Talán itt lenne az ideje újra megpróbálni...adnia kéne maguknak még egy esélyt. Már nincs sem Hannah, sem senki más. Talán..neki is könnyebb lenne az érzéseivel boldogulni.

- Booth ügynök! -hallották meg az ismerős hangot, miközben leültek az asztalukhoz.

- GordonGordon!

- Mr. Wyatt -köszönt Brennan is

- Akkor hozhatom a különlegességünket?

- Persze! Hóhó Bones, jön a rákocska!

- Tulajdonképpen Booth, a rák már nem tud jönni, tekintve, hogy meghalt, és a halott állatok képtelenek a mozgásra.

- Jól van na, Bones. Ez csak egy szó fordulat, nem komolyan gondoltam.

- Oh, akkor rendben. -szabadkozott a nő

Gordon még egy pár percig hallgatta a párocskát, majd inkább odébb állt.

- Tudod Bones, nem is volt olyan rossz ötlet ez a vacsora.

- Nem, szerintem is egész kellemes itt.

- Na, látod! - nagyot kortyolt Booth az italából.

Hamarosan már a fogást is kihozták. Booth maradt a rákhusinál, de Brennan, lévén már vegetáriánus, inkább sajtot kért.

- Az mi az a folyós izé, amit te eszel Bones?

- Ez nem folyós izé, hanem rántott sajt. Megkóstolod? -kérdezte Brennan, és át sem gondolva, hogy mit tesz, máris vágott egy kis szelettel a sajtból, és a saját villáján Booth szája felé nyújtotta.

- Ömm figyelj Bones, majd inkább a saját villámmal. -mondta óvatosan a férfi, és átnyúlt a partnere tányérjához.

Jóízűen megkóstolta a sajtot, miközben Temperance keze tehetetlenül remegett az ölében.

Hogy lehetett ilyen hülye? a saját villájával kínálni a férfit?! Tisztára mintha egy pár lennének!

- Hé, Bones, azért aranyos voltál. Tudod, ahogy azt a villát emelted...

Brennan nem felelt, még mindig túlságosan el volt foglalva a maga merészségével, és butaságával. Nem megy ez neki! Egyszerűen képtelen tovább színlelni, és már azt sem tudja igazán mit is akar! Szeretné Bootht? Folyton ezen rágódik. Hogy az a rengeteg érzés, ami felébred benne egy egy pillantás miatt, az lenne a szerelem?! Hogy mindig a férfival akar lenni, érezni akarja a biztonságát, azt akarja, hogy visszatérjen az esélye, amit elszalasztott. Ez lenne a szerelem?

- Booth, lehet, hogy az lesz a legjobb, ha én most haza megyek. -tette le az evőeszközeit Brennan

- De miért Bones? Ugye nem bántottalak meg semmivel? Mert ha igen, én nem direkt..

- Nem, Booth, csak, csak fáradt vagyok, ennyi az egész. Nem vagyok önmagam.

- Hazaviszlek! - állt fel Booth, Brennannel együtt.

- Ugyan már Booth! Egész nap ere a rákhusira vágytál! -próbálkozott még egyszer Brennan.

- Tudod, igazad volt. Tényleg olyan mint a csirke hús! Na, gyere menjünk! -bújt bele a férfi a zakójába, és elindultak kifelé az étteremből.

Booth még mielőtt elment volna, kifizette a vacsorájukat.

Eközben Brennan idegesen figyelte a férfit. Nem akart mást, csak kiszellőztetni a fejét, megszabadulni ettől a szerelemnek nevezett reménytelen dologtól, és visszatérni a régi énjéhez!

Tudta, hogy amire titkon vágyik, az sosem fog megtörténni, mert talán önmaga is akadályozó tényező.

Sosem szeretett szomorú lenni, elvégre ki szeret? De végre érzett valamit, valami igazi érzést, amiről eddig csak olvasott, és ma este szeretné ebbe egyedül belelovalni magát, hogy holnapra mindent elfelejthessen.

De ha a férfire nézett, rájött, hogy képtelen lesz rá. A liftben, emlékszik, hogy a liftben borzalmas volt. Azt érezte, hogy Booth ott van mellette, és talán lett volna esélyük arra, hogy végre nyugodtan mindent megbeszéljenek, de Booth mindenáron csak ki akart jutni. Alig tudtak beszélni..

Viszont este, Boothnál, mikor elégették a papír fecniket, akkor Brennan bármilyen értelmetlennek is találta az egész cselekvést, mégis érzett valami halvány reményt.

A dátum, amit felírt a papírkájára, a születésnapja, bár ezt senki sem tudhatja, talán az apját kivéve. Kétli, hogy bármelyik kollégája utána nézett volna.

De ezt kivételesen nem bánta. sosem szerette, mikor az emberek azt ünnepelték, hogy idősebbek lettek. Talán 15 éves koráig még élvezte is, hogy van torta, meg ajándékok, de utána...

- Köszönöm Booth, itt kitehetsz!

- De hát, még nem itt laksz.

- Sétálni akarok egy kicsit.

- Minden rendben Bones? Te sosem szoktál egyedül sétálgatni, főleg nem szakadó esőben.

- Booth! Jól vagyok oké? Csak hosszú volt ez a mai nap, ennyi!

- Vigyázz magadra.

- Holnap találkozunk. -köszönt vissza még Brennan

- Holnap! -bólintott Booth, majd tovább hajtott, de a visszapillantót tükörben még figyelte, hogy tűnik el a nő alakja a sötét, ködös éjszakában.

A Hold fénye megcsillant a fehér ruháján, és úgy festett mint egy angyal. Csupán a körülötte lebegő köd pamacsok nem stimmeltek.

Brennan csöndesen állt a sötét estében. A hideg szél meg-meg lengette a ruháját. Egy kicsit fázott is, de nem bánta. A hideg esőcseppek kitartóan ostromolták a testét. Egyre inkább irracionálisnak érezte a helyzetét, és nem értette, hogy mit is keres itt kinn szakadó esőben. De itt van.
El kell felejtenie, amit érez. ki kell vernie a fejéből mindent Booth-szal kapcsolatban, mert így nem fognak tudni, tovább együtt dolgozni. Így is folyamatosan a férfi miatt aggódik, mert tudja, milyen oroszlán szíve van, ahogy Angie mondaná.

Hirtelen a lábai összerogytak, és tehetetlenül zuhant a nedves fűre. A könnyei eleredtek.

- Szeretem őt... -suttogta maga elé - Mindig is szeretni fogom...

És a szemei lecsukódtak.

Csupán a Hold fénye tört meg rajta, a szél varázslatos játékba kezdett az aranyló fürjeivel.

A tudat, hogy szereti Bootht, mázsás súlyként nehezedett a szívére...

 





Az esőben (fehér ruhás nem volt - bocsi)



"Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük."

(Váci Mihály)