Égő Jégvirág 20.fejezet

20.FEJEZET

"Születtem. Születtél. Hogy boldog

veled legyek. S te velem.

S legyünk egymásba ojtott

két láng: tüzed, s tüzem."

(Bella István)

Reggel az ágyban ébredt. Booth ágyában. Nem emlékezett, hogy került oda. Azt estéről az utolsó emléke az, hogy Booth vállára hajtotta a fejét. Még mindig érezte a férfi illatát.
Lassan nyitotta ki a szemeit. Először minden homályos volt, majd szép lassan kitisztult minden. A körvonalak kitisztultak.
Ujjai alatt érezte a puha lepedőt, a testén az illatos takarót. Haját kifújta a szeméből, pislogott még párat, majd a hátára fordult. Kezeit kiszabadította a takaró alól, és a plafont figyelte. Kellemes nyugalom borította el. Az ütemes szuszogás hallatán elmosolyodott.
Már tudta, hogy Booth ágyában van. Mosolyogva fordult a férfi felé, nagyon odafigyelve arra, nehogy a mozgolódásával felébressze a férfit.
Tehát Booth behozta utána, miután elaludt.
Fejét a kezével megtámasztva felkönyökölt, kifújta a levegőt, és csak mosolygott, ahogy a békésen alvó férfit figyelte.
Brennanben már minden rendeződni látszott. Kezdte felfogni, hogy talán Booth, tényleg képes lenne szeretni őt. Hogy valakit tényleg érdekel mi van vele.
A felkelő nap vidám táncra kélt  a nő vöröses haján, Booth kisimult arcán. Brennan gyönyörködve figyelte Booth arcát. Nem tudott betelni vele. Arca minden vonalát ismerte, de most élvezte, hogy közelről is láthatja, megérintheti.
Majd úgy döntött, jobb ha összeszedi magát. Lassan kikelt az ágyból. A ruhái nem voltak rajta, csupán a fehérneműje, és Booth valamelyik inge.
Nem félt, hogy esetleg más is történt az ágyban. Teljes szívéből bízott a férfiban, és nem kételkedett. ismerte a férfit, sosem nyúlt volna hozzá.
Mezítláb kisétállt a konyhába, és csinált magának egy kávét.
Furcsán könnyűnek érezte magát. Bármilyen bizarrnak is tűnt az a helyzet, hogy a férfi házában kávét főz, mégis tetszett neki.
Két keze közé fogta a forró bögrét, és leüt az asztalhoz. Lehunyta a szemeit, miközben kortyolt egyet a forró italból. A kávé illata belengte a konyhát, a nő agyát, orrá, mindent.
Emlékek törtek elő belőle, apró nevetséges vagy épp boldog emlékek. Kezdett végre meg szabadulni a szomorúságától.
Szeme előtt régi jelenetek jelentek meg:

" Ekkor látta először Hanket, Booth nagyapját. A férfi nagyon szimpatikus volt számára, és tetszett, hogy mennyire figyel Boothra. Emlékezett rá, hogy Hank közelében Booth is mert újra kisfiú lenni a maga módján. És amiatt is szimpatikus volt Hank, hogy megpróbálta őket összeboronálni. Aranyos volt...
Brennan élénken emlékezett arra is, mikor a férfi elmondta neki, hogy miatta hagyta el Boothéket az apjuk. Ez persze csak a fiúk javára vált. Hank ekkor megkérte a nőt, hogy ha majd ő meghal, ezt mondja el Boothnak. Bár Brennan félt belegondolni abba, hogy ez a vidám férfi, meghalhat, mégis nagyon jól tudta, hogy a halál az élet része. Mindennap találkozik vele. Ez a munkája."

Sóhajtott egyet a következő emlékkép láttán. Újra boldogsághullámot érzett, ami elárasztotta az egész testét, és felmelegítette mindenét.

"Egy fagyöngy alatt álltak. Brennan lassan, de biztosan magához húzta Booth, és a következő pillanatban ajkuk már egy csókba forrt össze. Elején zavartak voltak mind a ketten, de Bones szeme akkor is csukva volt. Majd elengedte magát. Édes és óvatos csók volt, amivel még közelebb kerültek egymáshoz. Brannan egész testében remegett, de senki nem látta rajta, csupán ő érezte. Szinte olyan érzés volt, mikor a csók megszakadt, mint mikor a nap hirtelen elborul, és leszakad az ég. Egyik pillanatban még a Nap heve éget, következő pillanatban pedig jéghideg esőcseppek kopognak a testeden."

- Bones? -hallotta ahogy a férfi rekedtes hangján az ő nevét mondta. Majd mikor a hang irányába pillantott, meglátta Őt is. Booth mosolygott, ahogy Brennan derekáért nyúlt. Bones sem ellenkezett, szorosan hozzábújt, kezeivel a férfibe kapaszkodott. Ajkait eggyé váltak, akárcsak az előző emlékképben. A Nap egyik halvány sugara pont körbefonta őket, és még emberfelettibbé tette nekik ezt a pillanatot.
- Jó reggelt Booth! -köszönt Brennan, és a csók után még egy apró puszit nyomott a férfi arcára. -Kávét?
- Igen köszi. -mondta Booth, miközben leült Brennan széke mellé. Figyelte ahogy a nő, az ő ingjében az ő konyhájában, neki készít kávét.
- Tudod Bones, van ebben a helyzetben valami varázsos!
- Micsoda? -fordult meg Brennan, még mindig egy huncut mosollyal az arcán
- Meg sem cáfolsz?
- Miért tenném?
- Mert szerinted varázslat nem létezik.
- Booth, azt hiszem, kezdem megérteni, hogy mit nevezel te varázslatnak. Mármint a mikrohullámú sütőn kívül. -nevetett fel Brennan, és visszafordult, hogy befejezze a kávét.
De erre már esélye sem volt.
Booth hátulról átölelte, dereka köré fonta a kezeit, és puhán a nő nyakába csókolt.
- Tudod Bones, szerintem mi is varázsolhatnánk egy kicsit! -súgta rekedt hangon a nő fülébe
Brennan elmosolyodott, és a férfi felé fordulva Átölelte, és ő is belecsókolt a nyakába.
Együtt indultak el az ágy felé.
- Varázsoljunk. -súgta Brennan, még mielőtt az agyát elborította volna a rózsaszín köd.
- Szeretlek -hallotta Booth hangját, majd teljesen elborult az agya.
Sosem hitte volna, hogy a szeretet, az odaadás, és a szerelem ilyen magas fokát valaha is megélné, és megérezhetné. De mégis, most Booth karjaiban, az ágyban, már semmi másra nem vágyott....