Komikat szeretnék :))
15.FEJEZET
"Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott."
Booth szíve mintha a százszorosára nőtt volna. Kinyújtotta a nő felé a kezeit.
- Gyere ide! -és Brennan készségesen megölelte.
Booth szorosan magához húzta Temperance vékony kis testét, és kezeivel átfogta a derekát. Ajkaival egy forró csókot nyomott Brennan homlokára, és így álltak mindaddig míg a nő zokogása le nem csillapodott.
Majd a homlokukat összeérintve figyelték egymást. Ismerték a másikat, mégis, most teljesen másnak látták egymást. Mintha ismerős idegenek lennének. Elvesztek a másik minden részletében, a szeme csillogásában, a könnyek szivárvány színében, az illatokban. A szívük egyszerre dobbant, tüdejük végre kitágult. Olyan régóta vártak a másikra, hogy szinte hihetetlennek tűnt ez a pillanat. Mindkettejük fejében megfordult az álom lehetősége. De már egyiküket sem érdekelte álom e, vagy valóság. Ott voltak, együtt és csak ez a lényeg.
Ekkor Booth magával húzta a kanapéra, a kezeivel még mindig átölelve tartotta.
Brennan nem mert megszólalni. Nem tudta mit mondhatna, és magában már ezerszer rájött, hogy talán nem volt olyan jó ötlet elmondani a férfinak. Mégis, megállíthatatlanul vonzotta valami a férfi felé.
- Bones..Temperance...
- Ne Booth! Ne... -szakította félbe Brennan a férfit. - Ha nem akarod...
- Bones, már, hogy ne akarnám!
- Nem értelek. -motyogta zavartan Brennan, miközben igyekezett megállítani a szüntelen pergő könnyeit.
Booth nem tudta mit mondjon. Ő inkább a tettek embere volt. Óvatosan megsimogatta Brennan fehér arcát, majd két tenyere közé fogva egészen közel húzta magához.
Brennan nem tiltakozott, de ha akart volna, akkor sem lett volna elég ereje, ilyen közel a férfihoz. Érezte a leheletét, látta a pupillája minden rezdülését.
- Nagyon régóta várok rád, Bones!
- Micsoda? Én azt, hiszem, hogy még mindig nem értem...
Ekkor Booth megcsókolta. Ajkait a nő ajkaira tapasztotta, és finoman magához húzta a még mindig remegő testet.
Booth csókja édes és gondoskodó volt. Brennan kezei a férfi nyaka köré kulcsolódtak, majd ujjai Booth hajába túrtak.
Majd mikor már egyikük sem kapott levegőt, félbeszakították a csókot. Boothból egy nevetés szakadt fel, egy boldog és elégedett nevetés, aminek hatására Brennan is elmosolyodott, és még közelebb húzódott a férfihoz. Booth az ölébe húzta Brennan, és amíg beszélt, egyik kezével a nő selymes haját simogatta.
- Tudod, ideje volt már, nem?
- Igen. Szerinted tudunk majd együtt dolgozni, ha mi már nem...
- Bones! Nem foglak elhagyni emlékszel?Megígértem! Sosem leszel egyedül. Mi mindig együtt leszünk!
- Hogy tudsz ebben hinni?
- Muszáj ebben hinnem, különben nem bírnék ki egy napot sem. -Nyomott egy apró puszit Temperance feje búbjára
- Szeretsz engem? -kérdezte a nő remegő hangon
- Nagyon hosszú ideje.
- Mióta? -ült fel egy kicsit a nő, de egy centivel sem távolodott el Boothtól.
- Nem is tudom...már az első ügyünk óta tetszettél.
- Te is nekem. -suttogta bátortalanul Brennan, és egy reménykedő mosoly jelent meg az arcán.
- Tudod Bones, te még mindig tudsz meglepetéseket okozni! -nevetett fel Booth, és játékosan összeborzolta Brennan haját
- Tudod, te vagy a legjobb az eddigi barátaim közül...
- Ez most, bók, vagy sértés?
- Ténymegállapítás.
- Hát tudod, igazad lehet. Nagyon erős a mezőny, egy meleg férfi, egy olyan aki levágta a saját öccse fejét egy baltával...Nem is tudom...
- Booth! -boxolt bele kedvesen Bones, és a fejét a férfi vállára hajtotta.
Végre megnyugodott. Olyan földöntúli béke költözött belé, amilyet még sosem érzett. Itt volt vele Booth. Öleli, és ami a legfontosabb, szereti őt. Szereti minden hibájával, és szokásával együtt.
- És mi lesz ezután? -kérdezte már kicsit bátrabban a nő
- Ezután? nem is tudom, van pár ötletem... -Azzal Both újra magához húzta Brennan, de Temperance most leállította
- Úgy értem, együtt leszünk?
- Ha szeretnéd.
- Igen. Azt hiszem, szeretném. -mondta megint kicsit halkabban a szokásosnál.
Újra csöndben figyelték egymást. Mindketten boldogok voltak, és ezt szavak nélkül is kitudták fejezni. Ujjaik összekulcsolódtak, és egyikük sem mozdult. Élvezték a pillanatot, és végre mindketten megnyugodtak.
- Be kéne menni dolgozni. -vetette fel Brennan
- Nem kell. Veszünk ki egy szabad napot.
- De én dolgozni akarok! És úgyis együtt leszünk...ugye? - kérdezte Bones
- Együtt. Bones, te és én!- mondta mosolyogva Booth, és felállt óvatosan magával húzva Brennant. Egy pillanatig csak álltak összekulcsolt kezekkel, majd Booth újra magához húzta a nőt.
Brennan készségesen hozzányomult, és visszacsókolta. Booth kezei Brennan derekára kulcsolódtak.
Végül Brennan vetett véget a csóknak, és elindult az ajtó felé.
- Várj! -kapta el a férfi a csuklóját, és újra magához húzta egy rövidke csókra.
-Bo-oth! Mennünk kell! -nevetett Brennan Booth gyerekes ragaszkodásán.
- Csak még egyet!
- Egyet, de utána megyünk dolgozni!
- Értettem asszony! -húzta magához Booth -Biztos nem akarjuk azt a szabadnapot?- kérdezte rekedtes hangon.
- Nem, megyünk dolgozni! -mondta megcáfolhatatlanul a nő, és lenyomta az ajtó kilincsét. Még egy pillalatra visszanézett a sarokba, ahol az estélyét töltötte. Szomorúan elmosolyodott. Viszont azt sosem felejtette el, milyen nehéz is volt megtanulni szeretni, vagy csupán elfogadnia a szerelem létezését. Eszébe jutott, hogy azt az estét milyen magányosan töltötte. Sosem volt még annyira egyedül, és sosem félt még annyira...
Booth észrevette, hogy a nő a sarkot bámulja. Óvatosan megfogta a derekát, és a nő fülébe suttogta:
- Itt vagyok. Sosem leszel már egyedül!
- Ígéred!
- Ígérem, és még annyiszor elmondom, ahányszor csak kell. Szeretlek, és vigyázni fogok rád!
Még egy pillantást vetett Temperance a sarokra, majd Booth kezét fogva elindultak az autó felé...
Ha rossz a kedvem, csak erre az oldalra kell jöjjek és rögtön fülig ér a szám. Imádom ahogyan írsz és ez a rész nagyon de nagyon jól és aranyosra sikerült. Kíváncsian várom a folytatást :)
VálaszTörlés