"Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem."

(Nicholas Sparks)

Összes oldalmegjelenítés

2011. március 31., csütörtök

Égő jégvirág 3.fejezet

Végem van...Anya elkezdte a nagytakarítást, és valamiért mindig az én szobámmal kell kezdeni....
De legalább kaptam egy órát, szóval ez most elég rövid lett :((
Köszi a komikat, és ígérem igyekszem mindennap írni :))
Jah és még valami: azt nézzétek el, ha a muslincát rosszul írom. Sosem tudom, hogy muslica, vagy muslinca :S
Bocs a helyesírási hibákért, most nem volt időm átnézni. csak ültem és írtam. :D

3.FEJEZET






Csendben folytatták a reggelijük. 
Nem néztek egymásra. Mindketten próbáltak a leendő ügyükre gondolni, vagy bármire ami a munkájukkal kapcsolatos. Egyetlen bökkenő volt: A munkájuk a másik munkája is. 
A pult mögül a csapos figyelte őket. Gondolta, hogy visz nekik valamit, vagy esetleg ő töri meg a csendet, mert már őt is kezdte nyomasztani. De mikor elindult volna, inkább visszafordult. Lehet, hogy jobb, ha egyedül vívják meg önmaguk harcát. És ha muszáj, akkor itt is ülhetnek. 
Próbált inkább a többi kissé még álmos vendégére koncentrálni.
A csend kezdett kínos lenni. A feszültség érezhető volt közöttük. Mintha a levegő is vibrált volna. De mindkét ember a távolba révedt. Brennan figyelte az utcán elsiető autókat, a telefonáló embereket. Booth pedig a poharából próbált kipiszkálni egy szerencsétlenül járt muslincát. Aztán elege lett. Letette a poharat, és felpattant.
 -Mehetünk, -kérdezte, bár már rajta látszott, hogy bármit is felel a nő, ő elmegy.
- Persze. -állt föl ő is.
Kifelé menet kifizették a reggelijüket, és elindultak a kocsi felé.
Brennan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nem szokott hozzá, hogy Booth csöndben marad. Egyre inkább hallani akarta a hangját, beszélgetni akart vele, és megtörni a csöndet, a feszültséget.
- Szóval rákhusi? - kérdezte mosolyogva, és végre ránézett a férfira. Ismerte, és egyre jobban értette Booth-t. és pontosan tudta, hogyha valami, akkor a kaja az lázba hozza.
- Óóó igen! Azt mondják olyan mint a pipihusi. 
- Csirke húsra gondoltál. Lehet benne valami, habár ez rákhús, és mikor én ettem, akkor...
- Héhéhéé! Én még nem ettem, szóval el ne rontsd a meglepetésem! -pattant be Booth a kocsiba. 
Temperance beült mellé és folytatta.
- A meglepetés irracionális.
- Akkor legyen irracionális, de kérlek ne mond el milyen! Hadd legyen akkor nekem meglepetés! -kérlelte a nőt
Brennan beleharapott az ajkába. Már majdnem folytatta volna, de nem akarta. Olyan hízelgően nézett rá a férfi, olyan szépen mosolygott. Nem akarta látni, hogy torzul el ez az arc. Nem akarta megbántani. 
Nagy levegőt vett, és végül csak annyit mondott.
- Ahogy szeretnéd!
Booth egy meglepődött pillantást vetett a nőre. Ez ma már a második olyan megszólalása, ami egyáltalán nem vallott a nőre. Ő sosem volt olyan, aki magában tartja a mondanivalóját. mert Booth észrevette. igen, látta a száját, és látta a szemeiben, hogy nem akarja őt véletlenül sem megbántani. 
Változik. Még Bones is változik. És ez, egy még szélesebb mosolyt festett az arcára. 
- Min mosolyogsz? -kérdezte sejtelmesen a nő

Hirtelen megcsörrent a telefon.
- Booth ügynök! -vette fel - Igen. Rendben, értettem. Sietünk!
Gyorsan végzett a telefonhívással, és kissé riadt arccal társára pillantott.
- Booth?
- Cam hívott. -mondta szép lassan
Brennan szíve mintha kihagyott volna egy dobbanást. Booth arca, és az, hogy Cam hívta őket... Aggasztó. Mi van, ha történt valami?! Mi van, ha valakinek baja esett?! Ez az érzés is új volt Temperance számára. Most már volt kiért aggódnia. Voltak barátai, akik egyben a kollégái is. Ott volt neki Angie, Cam, Zack, Hodgins, sőt még Sweets-ért és Daisyért is aggódott. De ez nem racionális! Hogy érezhet így? ő nem ilyen! ő nem is akar ilyen lenni! ő nem akar aggódni, nem akar félteni senkit!
De mégis ez történik most vele.
Bár legalább Booth itt van, és miatta nem kell félnie. Sosem felejti el, mennyire megijedt, mikor Gelleher elrabolta Booth-t. Még az apja segítségét is hajlandó volt elfogadni. Aztán mikor a Sírásó rabolta el!
De megmenekült. Ő mentette meg!
- Hahó, Bones! Itt vagy?
- Igen, persze. -mondta kicsit összezavarodva
- Cam hívott. Azt mondta vár rád valaki a laborban, és hogy siessünk, ha még beszélni is akarsz vele, mert még a helyszínre s ki kell menni.

Kifújta a levegőt. Nem történt semmi. Miért lát rémeket? mi van vele?

- Bones, minden rendben? -kérdezte aggodalmas hangon Booth. -Borzasztó sápadt vagy.
- Minden rendben, köszönöm.
- Biztos ne álljunk meg?
- Ne, nem kell, nincs semmi bajom -erősködött tovább.
- Ha nem lenne semmi bajod, nem lennél sápadt!
- Tessék! Csak megijedtem! megijedtem, hogy megint elrabolnak valakit! hogy mi van, ha nem találom meg! én csak..én..nem tudom mi van velem! Booth, érted?
A férfi elgondolkodva, állt meg a piros lámpánál. Bonesra nézett. valamiért most sebezhetőnek tűnt. 
Közelebb hajolt.
- Figyel, Bones. Ez nem rossz dolog. Egyáltalán nem rossz dolog, ha aggódsz másokért. És ez bizonyítja, hogy igenis tudsz változni, és... -beleharapott a nyelvébe. 
Megint túl messzire ment. Miért kellett neki felhoznia az az éjszakát?! 
Brennan ráemelte a tekintetét. Olyan szomorú volt, hogy még Booth is megrendítette.
Temperance is élénken emlékezett arra az estére. Visszautasította Booth, de nem hitte volna, hogy ennyi idő után is még ennyire fáj neki, hogy felhozza. Nem akarta, de kibukott a száján. 
Brennanban bűntudat ébredt. újabb ismeretlen, és irracionális érzés, ami nem tudja honnan jön, de jön, és leteperi. Utálta ezt!
Közelebb hajolt Booth-hoz, és megölelte. kellett neki a támasz. Az előbb tényleg nagyon megijedt, és a férfi teste biztonságot adott. De csak egy röpke pillanatig, engedte meg magának a meleg ölelést, és utána elhúzódott. 
El kellett húzódnia. hisz mégsem tehet tönkre mindent.
- Sajnálom! -suttogták egyszerre, és végre zöldre váltott a lámpa.

De szívük szerint ők még ott maradtak volna a piros lámpánál. Bármeddig.


FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

2011. március 30., szerda

Égő jégvirág 2.fejezet

Remélem ez már jobban fog tetszeni. Komikat lécci :))





2.FEJEZET














- Booth, én még mindig nem értem, hogy tudnak az emberek megbízni egymásban.
- Mit nem lehet ezen érteni, Bones! Ránéz, megismeri, megkedveli, barátok lesznek, esetleg annál többek, és közben, ezidő alatt, kiépül a bizalom. A bizalom tudod, az olyan dolog, amitől akár az életed is függhet. Például, ha épp lefelé lógnál egy hídról, és le akarnál zuhanni, de valaki azt mondaná, hogy fogd meg a kezét, elsőre megfognád? -nézett rá őszintén a férfi. Brennan még kortyolt egyet a kávéjából, és egy pillanatra elgondolkozott. Megfogná egy idegen kezét? Rábízná valaki olyanra az életét, akit nem is ismer?! Ez nem logikus, se nem racionális!
- Nem, nem hiszem.
- Na látod! Előbb meg kell győznie téged, hogy bízhatsz benne.
- Nem értelek.
- Na jó, akkor..Ha én nyújtanám a kezem megfognád?
- Meg! -vágta a rá a nő, talán túl gyorsan is. Egy kicsit elpirult a hirtelen hévtől, ami megszólalt benne. Persze, hogy megfogná a férfi kezét! Ez nem kérdés.
- Na látod! -csapta össze a tenyerét Booth, és elégedetten hátradőlt a széken. -Ez a bizalom!
- Azt hiszem igazad van...
- Ige...várjunk csak! Te most komolyan egyetértettél velem? És azt mondtad, hogy valamiben nekem van igazam?! Háhá.. Hihetetlen! -nevetett fel a férfi, és elégedetten iszogatta a reggeli kávéját.
- Én nem azt mondtam, hogy neked van igazad, csupán azt, hogy valamiben egyetértek veled.  -dőlt előre kihívóan a nő. Booth is az asztalra könyökölt, és a köztük lévő távolság jelentősen csökkent. Figyelték egymás arcát, hogy melyikőjük adja fel hamarabb. De egyikőjük sem mozdult meg.
Azok akik látták őket azt gondolhatták, hogy a két makacs lélek végre egymásra talál. Azok akik nem ismerték őket, akár azt is hihették, hogy ők egy pár.
De az a férfi, aki belépett az ajtón ismerte őket, nagyon is jól, és pontosan tudta, hogy mi történik a két ember között. Két makacs lélek egymásnak feszült, és olyan határokat feszegetnek, amit még annó ők maguk húztak meg kettejük között.
A férfi megindult feléjük. Nem akarta őket megzavarni, a mentális harcukban, de ha nem megy oda, akkor az a két ember estig itt ült volna mozdulatlanul, egymást nézve.
- Jó reggelt Booth! Dr. Brennan! -ért oda hozzájuk - Leülhetek?
- Persze.
- Ő a pszichológusból lett séf! -tátogta Booth Brennan felé. A nő értetlenül meredt Boothra, és visszatátogott. "Nem értem". A harmadik személy észrevette, és a lehető legkedvesebben bemutatkozott.
- Gordon Gordon vagyok. Hozzám járt Booth terápiára.
- Az nem terápia volt, hanem felmérés. -javította ki durcásan Booth
- Rálőtt egy bohóc fejre. Mégis mi lett volna, ha nem terápia?!
- Áhh tudom már! Maga mondta Boothnak, hogy hordjon fekete nyakkendőt! -szólalt meg Brennan
- Jut eszembe, tetszik az új nyakkendőm? -dugta Gordon orra alá a mintás nyakkendőt. Elégedetten bezsebelte Gordon meglepődött pillantását, és kényelmesen visszadőlt a székére.
- Szóval miben segíthetünk, -kérdezte újra a férfi.
- Arra gondoltam eljöhetnének hozzám egy vacsorára, az étterembe, és megkóstolhatnák az új fogásunkat!
- Ho-ho-hóó persze! Mikor? -lelkesedett Booth. Az arcán kisfiús gödröcskék jelentek meg, miközben gondolatban már a vacsoránál járt.
Brennan nyugodtan figyelte a férfit. tetszett neki ahogy mosolyog. Sosem mondta el neki, de imádta ezt a kisfiús, őszinte mosolyt a férfi arcán. és ez megmozdított benne valamit, ami nagyon mélyről kezdett egyre inkább előtűnni. Nem értette mi lehet ez. Hogy miért van az, hogy felgyorsul a szívverése, ha meglátja a férfit, hogy alig várja, hogy legyen egy közös ügyük, csak, hogy láthassa a férfit?! Ez nem logikus, és főleg nem racionális. De mégis érzi!
Ezen merengett, miközben Booth lebeszélte a ma esti vacsit. Gordon Gordon távozott is.
 - Te, Bones! Hétre érted mehetek? -hajolt közelebb a nőhöz, mintha nem szeretné, hogy más is hallja a kérdését.
- Persze.
- Hallottad mi lesz a főfogás? -hajolt mégközelebb. Már érezték egymás lehelletét, de egyikőjük sem mozdult. Booth egy pillanatig a nő szemét figyelte. Kíváncsi volt mit rejt ez a mozdultalan arc. Mi érez most a nő. Mert ő már nagyon régóta tudta mit érez. És el is mondta Bones-nak. De nem úgy történt, ahogy tervezte. Aztán annyi minden történt, és talán ő sem hagyott elég időt a nőnek. Aztán pedig jött Hannah, majd el is ment, és neki még nem volt ereje új kapcsolathoz.  Brennan eközben elmondta neki, hogy mit érez, de most Boothnak kellett nemet mondani.
És Brennan újra bezárkózott.
Temperance figyelte Booth arcát, érezte a lehelletét, és hirtelen az a pillanat jelent meg a szemei előtt, mikor bőrig ázva, csurom vizesen elmondta Booth-nak, hogy mit érez. De akkor tévedett. Akkor még nem érezte ennyire intenzíven ezt a mélyről jövő pulzálást. Most viszont igen. Már majdnem közelebb hajolt, mikor megjelent az emlékei között Booth elutasítása. "Hannah nem vigaszdíj. Szeretem őt."
Brennan elkapta a fejét, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Annyira felkavarták az érzések, hogy attól félt, újra kibukik a szájá, mindaz, amit az autóban elmondott, vagy próbált elmondani.
Booth észrevette, hogy valami megváltozott brennan arcán. Visszahúzódott, és válaszolt a saját kérdésére.
- Rákhusi!



FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

2011. március 29., kedd

Égő Jégvirág 1.fejezet

Tehát akkor itt az első fejezet. Még nem sok minden történik, de hát mindig kell egy bevezető rész. Ráadásul ma többre nem futotta, mert hosszú volt a suli. Ha minden igaz holnap hosszabb lesz.
Jó olvasást, aztán várom a kommenteket :))
Byia




1.FEJEZET




Booth és bones





Washington D.C. Reggel hétóra van. A nap még épp felkelőben van, de a város közepében egy lakásban a nő már ébren van.
 Dr.Brennan beállt a zuhany alá, és egy pillanatig megengedte magának, hogy élvezze ahogy a meleg víz a bőréhez ér. De csak egy pillanatig, mert sietett. Sietettt az Intézetbe, már alig várta, hogy újra a csontjaival lehessen, és nyugodtan dolgozhasson az új regényén. Felidézte magában az utolsó ügyüket Booth-szal, aminek során egy igen érdekes csontvázat találtak. 
A csontok színe, mindnek más volt. Később aztán kiderült, hogy befestették, szintetikus festtékkel. Hodgins hamar rájött erre, de mikor először meglátta, még az ő racionális elmélye is csodálkozva figyelte a maradványokat. A csontokban ezentúl azonban nem volt semmi különös. Még a gyilkos fegyver, a pisztoly, is igen szokványosnak mondható.
De a nyomozás érdekes volt. Először azt hitték, hogy az áldozat felesége volt a tettes, mivel a férfi ütötte őt, elég keményen, de aztán kiderült, hogy a nő legjobb barátja volt. A férfi szerelmes volt a nőbe, de az már férjnél volt, így csak a barátja maradt. Nem akart egy sunyi szerető lenni. Később azonban már nem tudta elviselni, hogy a nő mind fizikailag, mind lelkileg egyre rosszabb állapotba kerül. Cselekedett. 
Szerette a nőt, mint szerelemes, mint férfi, mint barát. Érdekes dolog a barátság, habár dr. Brennan nem hitt benne. Nem tudta megérteni, hogy hogy lennének képesek az emberek feltétlenül bízni valaki másban, akinek nem látnak bele az agyába, és akik bármelyik pillanatban otthagyhatják őket.
Hirtelen egy hangos kopogás szakította félbe. Gyorsan elzárta a csapot, maga köré tekerte a törülközőjét, és ajtót nyitott. Az ajtóban Booth állt. 
A férfi idegesen mérte végig az előtte álló nőt. Csak egy fehér törüköző volt rajta. 
A nő ugyanígy tett. Kíváncsi volt arra, hogy ma milyen nyakkendőben pompázik a férfi. Elnevette magát. Ma egy rikító citromsárga nyakkendőt viselt, amin piros pöttyök mosolyogtak. Smiley asszem így hívják -gondolta Brennan. A férfi követte a pillantását, és ő is elmosolyodott. A feszültség oldódni kezdett.
- Tetszik? -mutatott an nyakkendőjére
- Színes, és magára vonzza a tekinteteket, ami megint csak azt bizonyítja, hogy azt akarod, hogy mindenki észrevegyen. Tipikus...
- Ki ne mond, hogy Alfa-hím viselkedés! -szakította félbe Booth, és beengedte magát a lakásba. A nő nem tiltakozott, inkább visszament a fürdőszobába és öltözködni kezdett.
- Van egy hulla? -kiabált a nő
- Igen. Neked való. Nem sok hús van már rajta. Az agyas bagázs már kint van. Hodgins meg azóta a bogarait idomítja. Cam meg biztosan valami undormányt nézeget a mikroszkópjával.
- Menjünk! -lépett ki a nő, egy viszonylag passzos hosszúnadrágban, és egy fuxia színű fölsőben.
- Te..te biztosan ebbe a csinituciba akarsz jönni?
- Miért?
- Te tudod.. -válaszolt Booth, és kifordult a folyosóra. Elindult a kocsi felé, és már az ajtónál járt mikor Brennan utolérte.
- Szóval tetszik a ruhám?
- Én nem ezt mondtam.
- De azt mondtad, hogy  csiniruci. Amivel a férfiak a tetszésüket szokták kinyilvánítani. Noss, antropológiailag bizonyított tény, hogy a ....
- Hagyd már Bones, oké? Nem mindegy mit mondtam?
- Nem hagytad, hogy végig mondjam. Azt kezdtem el, hogy....
- Jobb ha máris befejezed! -énekelte a férfi, miközben mindketten beültek a kocsijába.
- Nem értelek Booth! Miért van az, hogy mindig kerülöd azokat a témákat amik a női megjelenéssel, vagy a szexxel kapcsolatosak? Ezek társadalmilag és...
 Idefigyelj Bones! Én nem kerülöm a témát, egyszerűen nem veled fogom megvitatni, hogy mit szeretek egy nőben, és milyen ruhák tetszenek oké? Koncentráljunk inkább az ügyre!
- Oké. -motyogta Brennan, és figyelte a férfi arcát. A barna szemeit mereven az útra szegezte. Egy időután a csönd már kezdett kínossá válni. 
- Booth, haragszol rám? -kérdezte elhalóan Brennan. 
Booth ilyedten kapta oda a fejét. Még nem hallotta ilyennek Bones-t. Talán ennyire megbántaná azzal, hogy nem akarja végighallgatni a tudományos gondolatait. De ami mégjobban meglepte a nőben, az volt, hogy ilyen nyíltan megjelent rajta egy érzelem. Még sosem látta ennyire nyíltan Bones érzéseit. Talán a nő is meglepődött magán.
De aztán a férfi arcára meleg mosoly ült ki. Hogy is haragudna rá?
- Miért haragudnék rád, Bones? -a hangja lágy volt, és simogató.
- Csak mert tudom, hogy a te intelligenciád nem képes minden észérvemet feldolgozni, és ezálltal kisebbrendűségi érzést keltek benned, amit te nagyon nem szeretsz.
Booth hangosan felnevetett. Brennan egy pár pillanatig nem tudta eldönteni, hogy mosolyogjon, vagy pedig sértődjön meg. De aztán inkább elmosolyodott. Nem szeretett haragban lenni Booth-szal. Nem is valósszínű, hogy igazán haragudni tudna rá.
- Tudod mit gondolok Bones?
- Nem, mert nem létezik gondolatolvasás.
- Ez egy költői kérdés volt. Azt gondolom, hogy ha nem magyaráznál meg mindent, és nem lennél ennyire Intelligens, ahogy te mondanád, akkor nem is az lennél aki az én társam. Szóval nem, nem haragszom rád, és kétlem, hogy egyáltalán valaha is, igazán tudnék haragudni rád. -mondta komolyan Booth, és a tekintetében valami furcsa fény csillant.
 Brennan hálásan, és meglepődve nézett a férfi szemébe. Valami nem engedte, hogy másfelé nézzen. Volt valami Booth szemében, sőt magában az egész férfiban, ami megállíthatatlanul vonzotta. 
Kicsit közelebb hajolt hozzá, mikor a kocsi megállt. 
Booth nem vette észre a nő mozdulatát, de érezte, ahogy a feszültség megint nő köztük.
- Jössz enni? -kérdezte mosolyogva
- Nem az intézetbe megyünk?
- Előbb enned is kell valamit. Olyan sovány vagy, hogy attól félek elkap a szél.
- Nem értem mit mondassz.
- Mindegy, menjünk enni. -szólt, és beengedte Bonest az ajtón. Egy pillanatra megpihent a tenyere a nő karcsú derekán. De csak egy röpke pillanatra. 
Majd elindultak az asztal felé.



Bones, Booth és Gordon Gordon
Szerintem már sejtitek mi vagy inkább ki lesz a következő részben :))

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK

2011. március 28., hétfő

Start

Szóval ez az első bejegyzésem. Láttam már egy csomó ilyen blogot, amin fanficceket írnak, és nagyon tetszett blablabla....szóval én is indítottam egyet.
Szóval a story-hoz csak annyit, hogy igyekszem minden nap majd valami újat hozni. Annyit ígérhetek, hogy rengeteg ötletem van, tele könnyekkel, nevetéssel, mosollyal és meglepetésekkel. Meg persze tragédiával is.