Komikat lécci!
és bocsi azoknak, akik nem szeretik a befejezetlen részeket.
25.FEJEZET
A csönd szinte tapintható volt közöttük. Mindenki a fehér ajtót nézte, ami mögül olykor-olykor egy fájdalommal teli sikítás, vagy zokogás hallatszott. Hodgins bennmaradt Angelával, de a többiek kint vártak. És ez a legnehezebb, a várakozás.
Már mind barátok voltak. Sőt, egyes emberek között sokkal mélyebb kapcsolatok gyökereztek. Olyanok voltak mint egy nagy család. És aggódtak a másikért. Hiába hunyták le a szemük, még hallották Angela fájdalmas kiáltásait, hiába próbáltak újságot olvasni, a tudatuk képtelen volt másra figyelni.
Brennan és Booth egymás kezét szorongatták. Temperance minden egyes sikításnál összerezzen, és Boothra nézett.
Cam lehunyta a szemeit, és nagyon erősen koncentrált. Nagyon akarta, hogy minden rendben legyen.
Zack egyedül üldögélt, és az esélyeket latolgatta. Az orvosok azt mondták Angiéknek, hogy mivel mindketten hordozók, 25% esélyük van rá, hogy az újszülött vakon születik.
De bárhogy is nézzük, mindenki várt.
Aztán hirtelen kicsapódott az ajtó. Egy fehér köpenyes doktornő jött ki a szobából. Homlokára tolta a szemüvegét, és végignézett a kis társaságon.
- Minden rendben doktornő? -fordult felé Brennan. Ő volt az első, aki képes volt gondolkodni, és megszólalni.
- igen. A magzat egészséges. -mosolyodott el. - Nehéz szülés volt, de mindketten jól vannak. -azzal megnyugtató mosolyt küldött a többiek felé is.
- Bemehetünk? -állt fel ekkor már Cam is.
- Szerintem igen, de ne nagyon zaklassák föl az anyukát. Pihennie kell.
-Természetesen, és köszönjük szépen. -köszönte meg Booth, és kinyitotta a többiek előtt az ajtót.
-Gyere Zack! -szólt hátra Brennan
- Nem is tudom, dr. Brennan. én nem...
- De-de! Gyere csak Zekkeróni! -intett neki a megkönnyebbült Cam, és betessékelte a szobába.
Angela az ágyon feküdt. Borzasztóan sápadt volt, de mosolygott. Szemei csillogtak, ahogy a bebugyolált kislányát figyelte.
- Hát nem gyönyörű? -fordult először Hodgins, majd a többiek felé. Jack még mindig szorította a nő kezét, és egy apró csókot nyomott Angela homlokára.
- Fantasztikus vagy kicsim!
- Gratulálok Angela. ÉS neked is Hodgins. -rázott kezet Booth, az ifjú apával. Hodgins is sugárzott a boldogságtól.
- Óhh Angie! -ölelte meg Brennan a barátnőjét. Majd a pici felé fordult.
A kislány szemei kísértetiesen hasonlítottak Hodgins kék szemeire. De a szája és az orra egyértelműen már most olyan mint Angeláé.
Brennant megigézte a kicsi ártatlansága, és tisztasága.
Angela is mosoylogva meredt a kislányára.
- Mi lesz a neve? -kérdezte Cam
- Bree. Bree Temperance Hodgins.
- Temperance? -kapta föl a fejét Brennan
- Utánad szívem. -mosolygott Angela a barátnőjére.
Brennant teljesen meghatotta ezzel. Az ő nevét...az ő nevét viseli ez a kis csöppség. Szemeit elfutotta a könny. Mosolygott, és ő is majdnem olyan boldog volt mint barátnője.
- Megfogod? -nyújtotta felé Angie a babát
- én..én..,nem. Először Hodgins...
- Fogd cska meg Brennan. -mondta Jack.
Temperance bizonytalan kezekkel nyúlt a törékeny test után. A kislány tágra nyílt szemekkel figyelte Brennant. Ismeretlen volt számára.
De nem sírt. Ezen még Brennan is meglepődött. Óvatosan alátámasztotta a kicsi fejét, és óvatosan fölelemte. Meglepte, hogy milyen könnyű, és törékeny. Mégis az arca olyan pirospozsgás.
Ahogy a meleg kis testet tartotta a kezében gondolatai akaratlanul is elkalandoztak. Milyen lenne, ha az ő lányát tarthatná a karjában? Ha most ő feküdne Angela helyén, és Boooth fogná a kezét....
Nem! -óvatosan megrázta fejét. Mintha ezzel kitudná verni a fejéből ezt a képet.
majd lassan lehajolt Angelához, és visszaadta neki a babát.
- Gyönyörű kislány! -gratulált barátnőjének
- Olyan mint az anyja. -vágta rá Hodgins, és lassan átölelte a babát, és Angelát. Majd menyasszonyával megcsókolták egymást.
- Na jó, mi most megyünk! Nem akarunk zavarni. -szólalt meg Cam
- Pihenj Miss Montenegro. -szólalt meg Zack, a kórházban tartózkodásuk óta először. -és gratulálok dr. Hodgins!
- Kösz kölyök. Jó, hogy itt vagy! -állt föl Hodgins, és vállon veregette a bizonytalan doktoranduszt.
- Gratulálunk! -mondta még utoljára Booth, majd becsukta a kis társaság mögött az ajtót.
Angela és Hodgins pedig átadták magukat a boldogságuknak, hogy a gyermekük egészséges, és nem vak.
Kifelé menet mindenki elindult a maga kocsija felé. Mindegyikőjük arcán mosoly ült, kivéve Brennanén. Elgondolkodva szállt be a kocsiba, és meredten bámult ki az ablakon.
- Mi az Bones? -karolta át Booth.
- Igazából semmi Booth. csak tudod, apám meghalt.. a baba...Bree pedig világra jött...Ez hihetetlen.
- Látod! Az univerzumnak megvan a maga egyensúlya. Egy lélek távozik, egy másik pedig érkezik. -válaszolta Booth
- Én ebben nem hiszek.
- Én pedig neked nem hiszek Bones! Elgondolkodtál ezen, tehát valahol a szíved mélyln mégiscsak hiszel benne, még ha nem is tudatosan.
- Tényleg így gondolod?
- Igen.
- Akkor elhiszem. -mosolyodott el a nő, és az arcáról eltűnt minden komorság
- Hogyhogy? -hőkölt vissza Booth
- Mi hogyhogy?
- Hogyhogy hiszel benne?
- Te hiszel benne, és pedig benned, tehát áttételesen én is hiszek benne! -magyarázta Bones
- Tudod, hihetetlen vagy! -súgta elképedve a férfi, és egy apró csókot nyomott a nő ajkaira.
Majd az út felé fordult, és beindította a kocsit.
- Gyönyörű baba, nem, -kérdezte a férfi
- Igen. Teljesen olyan mint Angela és Hodgins. Már most jól kivehetők az örökölt vonások.
- Ha te mondod. Én csak azt láttam, hogy gyönyörű, és tetszettél neki. És ő is neked.- vigyorgott Booth
- Micsoda? -nézett a férfire meglepetten
- Ne tagadd! Úgy néztél rá... -somolygott a férfi
- Hogy?-kérdezte értetlenkedve
- Hát tudod, vágyakozva.
- Nem Booth...te valami mást láthattál. -nevetett fel a nő, hogy zavarát palástolja. Alig merte elhinni, hogy a férfi ennyire ismeri. És a másik, hogy ennyire látszódott volna rajta?!
- Tudod Bones, egyáltalán nem baj, ha vágysz valamire. Ez természetes, főleg egy kisbaba esetén.
Brennan csak az ablak felé fordította a fejét. Szemeivel a tájat fürkészte, de az agya még mindig a kisbabán, és Booth szavain járt. Tényleg vágyna egy gyerekre?!
Egyszer már érzett ilyet, már nagyon közel volt ahhoz, hogy gyereke legyen...de aztán Bootht megműtötték, és megfogadta, hogy lemond minden vágyáról, ha a férfi felépül. ÉS Booth felépült. Habár nem emlékezet rá először. Nem tudta ki ő.
Mikor megkérdezte tőle, hogy te ki vagy...az talán élete egyik legfájdalmasabb pillanata volt. Az a barna szempár nem ismerte fel őt. Csak nézte, és nem emlékezett rá. Nem tudta ki a nő, nem tudta, hogy ők társak. Brennan szíve akkor megrepedt. Habár nem hitt benne, de az, hogy a férfi nem ismerte föl...az összetörte. Akkor még képtelenségnek tartotta, hogy érezhet ilyesmit bárki iránt is.
De utána Booth emlékei visszatértek. De valami megváltozott...
A férfi közeledni próbált felé, és ő észre se vette. pedig látnia kellet volna a jeleket. És akkor talán...
- Nem! -súgta maga elé, észre sem véve, hogy a férfi hallja miket mond. Ezt ki kellett vernie a fejéből! Most már minden rendben van!!
De az agy röntgen....amit az orvos mutatott...a limbikus részről...ahol az érzelmek keletkeznek. Talán, talán valósak a férfi érzelmei?
- Bones? Mi a baj?
- Se..semmi. -súgta a nő, de szemébe akaratlanul is könnyek gyűltek. Mi van, ha a férfi csak azért szereti, mert a műtét alatt valami felborult a limbikus rendszerében, és nem jött helyre?!
- Bones? Látom rajtad. Mi a baj?
- Booth...szeretsz te engem? -súgta remegő hangon a nő
- Persze Bones. -mondta meglepetten a férfi
- De valóban szeretsz? Nem csak az agyad mondatja ezt veled? -kérdezte Brennan, miközben könnyek csorogtak végig az arcán
- Bones...Temperance a műtét...
- A műtét...nem változtatott az érzéseiden?
Booth leállította a kocsit, és Bones szemébe nézett.
Hogy is ne szeretné ezt az arcot, ezt a szempárt, és a mögöttük lakozó nőt?
"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."
Nagyon jó rész volt.Örülök, hogy Angie babájának nem lett semmi baja:)
VálaszTörlésSzerintem így lett jó a vége, hogy a következő izgi legyen.
Tényleg hol a következő?:D