És puszi mindenkinek mert túlléptük a 2000-et :D:D
Remélem tetszeni fog. Este még sosem írtam, szóval remélem jó lesz :P
23.FEJEZET
"A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatban nem éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek, soha nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék érted!"
Booth talpig feketében kiszállt a kocsiból. A fekete csillogó koporsón megtört a felkelő nap aranyos fénye. Még csak páran álltak ott, ők sem beszélgetek, nem mozdultak. Csupán csöndben figyelték a koporsót.
Felismerte Russt, Amy-t és a gyereket is. Egy nagy családot alkotva egymásba kapaszkodva figyeltek. Mellettük Angela és Hodgins állt, kezeiket összekulcsolva, Angela hasán nyugtatták. Furcsa volt egy terhes nőt egy koporsó mellett látni. Mert míg az egyik lélek távozik, a másik hamarosan megérkezik a világba.
A csöndet egy halk sírdogálás törte meg. Talán a többiek észre sem vették. Booth először nem látta a hang forrását. Először azt hitte egy angyal zokog.
De nem.
Megpillantotta Bonest az árnyékban, talpig feketében. Kezét a szája elé tette nehogy hangosan felzokogjon.
Booth csak figyelte, de nem mert közelebb lépni hozzá. Alig látszott ki az árnyékból. Bár így is gyönyörű volt, fekete ruhája elszomorította a férfit. utálta, hogy így kell látnia Bonest. Így, talpig feketében, gyászruhában. Valójában senkit sem szeretett volna így látni.
Hamarosan megérkezett a többi vendég is. Nem voltak sokat, de kevesen sem. Egy tisztességes temetés volt, ahol mindenki elkísérte a halottat az utolsó útjára.
Booth megborzongott, és közelebb lépett Brennanhez, akit ekkor már az érkezők gyűrűje vett körül. Bár mindenki feketében volt, Bones még így is kirítt szépségével a tömegből. Vagy csak Boothnak tűnik ki mindenhonnan? Gondolkodott el a férfi.
Figyelte mozdulatlanul, a tömegtől kissé távolabb Bonest.
Nem tudta mit mondhatna a nőnek. Életében először nem tudta mit mondjon, de az sem biztos, hogy megszólalni képes lett volna.
Majd mindenki szépen sorba rendeződött és a pap elkezdte az imát, majd a szövegét.
Brennan diszkréten hátrébb lépett. Sosem értett egyet a vallással, de ebben itt most Russ döntőt. Hálás is volt neki Bones, amiért először kézbe vette az ügyet, és nem neki kellett ezt elintéznie.
Brennan nem vette észre a férfit. Igazából senkit sem látott. Csupán elmosódott arcú fekete alakokat.
Ez már túl sok volt neki. Ennyi rosszat egy ember nem képes elviselni. lehetetlen!
Egyedül volt.
Mióta Booth-szal szakított, érezte csak, hogy milyen egyedül volt eddig. Érezte, és látta a különbséget.
És a magányában az is közre játszott, hogy még mindig szereti Bootht. Mindig is szerette, még akkor is, mikor nem tudott róla. És mindig is szeretni fogja.
Már tudja, hogy hibázott. Tudja, hogy Broadsky ide vagy oda, nem ok arra, hogy magányosan élje le az életét, megfosztva saját magát a boldogságtól.
De félt. Hibázott, és nem tudta, hogy hozza helyre a hibáját.
Booth közelebb lépett a nőhöz. Angela szavai visszhangoztak a fejében: "Az a legfontosabb, hogy ott légy mellette, és fogd a kezét"
Egyre közelebb ment a reszkető Bones-hoz. Már érezte a nő illatát.
majd kezeit kinyújtva megkereste a nő kezét. Ujjaikat összekulcsolta.
Brennan meglepődve nézett hátra. Booth láttán hiába volt szomorú, mégis elmosolyodott. Könnyes szemei csillogva nézték a férfit. Bár még rázta a zokogás, mégis legbelül valamiféle könnyebbséget érzett.
A tömeg előre figyelt, sokak szeme ekkor már csillogott. Senki sem nézett a másikra. Mindenki a maga fájdalmával volt elfoglalva. van aki barátot, rokont, ismerőst, vagy épp szomszédot vesztett el.
Brennann ujjai rákulcsolódtak Booth ujjaira, és a férfi mellkasának dőlt. Fejét a férfi vállára hajtotta, és végre kitört belőle a zokogás.
Senki sem fordult hátra. Senki sem intette csöndre. Ez egy temetés, és ő elvesztette az apját. Zokogjon...Mert ilyenkor a legjobb gyógyszer a sírás.
Booth erős karjaival átfogta a remegő testet, ajkaival forró csókot nyomott a nő jéghideg homlokára. Brennan szorosan a férfihez préselődött, beszívta az illatát élvezte minden egyes pillanatát az érintésének.
Hát Booth mégis utána jött....
Szíve a százszorosára nőtt, és jéghideg testét újra elöntötte a melegség, a forró, és boldog öröm. Habár gyászolt, és apja koporsója felett állt, mégis megkönnyebbült. Megkönnyebbült, mert végre ott volt ahol mindig is lenni akart, örökké Booth karjaiban....
Egyikük sem emlékezett milyen hosszú volt a szertartás. Minden összefolyt, csupán a másik pillantásai maradtak meg élénken az emlékezetükben. A sok feketeség mind összefolyt, és eggyé vált előttük.
Kifelé menet már együtt fogadták a részvétnyilvánításokat. Angela halvány mosolyt eresztett meg Booth felé, majd Hodgins oldalán utolsóként ők is távoztak.
Még Zack is itt volt, sőt Cam, és a pasija is. Mindenki akit Bones ismert.
Majd ketten maradtak. Brennan még mindig a koporsó mellett állt. Egy ideig csöndben figyeltek, majd Brennan megszólalt:
- Sosem mondtam el neki, hogy mennyire szeretem. -suttogta bűntudattól reszkető hangon
- Tudta.
- Honnan veszed?
- Tudod Bones, ha szeretünk valakit, látjuk a szemén keresztül magunkat, érezzük az ő érzéseit. legyen ez barátság, család, vagy szerelem, két ember egy-egy ilyen kapcsolatban eggyé válik, és ezt semmi nem pusztíthatja el. Aztán ha vége is lesz..ha meghal...ez a kapocs örökké megmarad. - mondta Booth, lassan, minden szavát átgondolva.
- Köszönöm Booth. -nézett végre újra a férfira Temperance. Booth szinte minden pillantásáért szomjazott, újra és újra látni akarta a csillogó kékeszöld íriszt. És rajta keresztül a nőt, és önmagát.
Megint csöndben álltak ott, mikor Bones újra megszólalt.
- Hibáztam. -súgta- Elrontottam megint. -nem nézett Boothra, konokul a földet nézte, de a férfi érezte, hogy a nő szava neki szólnak. - Szerinted képes leszek valaha is, arra, hogy elhiggyem, képes vagy engem szeretni? -kérdezte kétségbeesetten. Bár mostmár nem sírt, látszott rajta, hogy nehezére esik visszatartani a feltörni készülő könnyeit.
- Nem vagyunk tökéletesek. Mind hibázunk, és ezek a hibáink formálnak minket emberré. -válaszolt Booth
- Ne haragudj rám...
- Már megmondtam Bones! Ezzel már elkéstél! Sosem tudnék haragudni rád!
- Sajnálom...
- Gyere ide. -súgta a férfi, és kedvesen elmosolyodott. Brennann átölelte Booth, és ajkait a férfi ajkaira tapasztotta.
- Nem tudom képes leszek e... Nem tudom menni foge ez nekünk...Miattam. -sütötte le a szemét Bones
- Megoldjuk! Én mindig melletted leszek, ha kell minden percben elmondom mennyire szeretlek, és örökké melletted maradok. Ígérem. -motyogta Booth, és újra megcsókolta Bonest. - Megoldunk minden problémát, ne félj!
- Booth..
- Igen?
- Én már nem félek. -mondta erősebb hangon Brennan, és újra megcsókolta a férfit. A férfit akit szeret, és aki viszont szereti. Ostoba volt, hogy ebben egy pár pillanatig is kételkedett!
Nem semmi ahogyan a szavakat használod. Fantasztikusan leírtad az egészet. Igazán megható rész volt. De végre volt benne egy pici boldogság is :)
VálaszTörlés