Égő Jégvirág 14.fejezet

Még ma hoztam a következő fejezetet.
Nagyon, tényleg hihetetlenül tetszettek a visszajelzéseitek, és esküszöm amíg olvastam amit írtatok, végig vigyorogtam. És még utána is :))
És íme, itt a rég várt egyetlen szó, ami sorsokat, életeket változtat meg...
Remélem nem rontottam el a történetet. Nagyon nehéz összehozni ezt a két főszereplőt, szerintem ezek a részek a legnehezebbek. Hát remélem jól sikerült megírnom. :))
Várom a komikat..

14.FEJEZET

"Én bántottalak

és megaláztalak,

örömeidtől de sokszor megfosztottalak.

Nem tudom jóvá hogyan tehetném

minden fájdalmas pillanatodat.

Pedig nagyon szeretném."

(Juhász Ferenc)

Brennan remegő és jéggé dermedt ujjai nagy nehezen, de végre kinyitották az ajtó zárját. Fáradtan, remegő lábakkal lépett  a házába. Cipőjét szona-szét hagyva az előszobában ment a hálószobája felé. Kivételesen nem rakta rendbe. A táskáját is csak ledobta és félig ájultan támolygott az ágya felé. 

Egy pillanatra azonban még megállt. Minden ismerős volt, mégis idegen. Már nem az az ember volt, aki eddig itt élt. 

A polcához lépet, és egy kis kék figurát fogott meg. Óvatosan, mintha üvegből lenne. 

Szorosan magához ölelte, és újabb zokogás szakadt ki a mellkasából. 

De valójában miért is sírt? 

Mert ő sosem akart szerelemes lenni, és most, most szerelmes és ráadásul tudta, hogy sosem lehetnek együtt. És pont amiatt amilyenné vált ő, eddigi élete során. 

Szédelegve a szoba sarkába ment, és úgy ahogy volt, átázott ruhában, sárosan, koszosan, és kisírt szemekkel a sarokba ült. Átölelte a lábait, és hátát a hideg falhoz nyomta. Homlokát nekitámasztotta a térdeinek, és lehunyta a szemeit.

Emlékek rohanták meg. Olyan emlékek, amik az elszalasztott esélyére emlékeztették. Kínozták őt, szétfeszítették a bensőjét. Egész testében remegett. 

Félt, nagyon félt a megváltozott helyzettől, mert már nem tudta uralni, nem tudta irányítani.

Booth eközben már aludt. Álmában máshol járt. Olyan helyeken, amik csak a képzeletében éltek. 

A férfi mosolygott, boldogságtól sugárzott az arca. A felkelő Nap első sugarai simogatták kisimult arcát.

Lassan nyitotta ki a szemeit, és egy pillanatig, de csupán egy pillanatig még ébren is mosolygott. Az álmát látta még a szeme előtt. Azt a csodálatos álmot, amiből szinte sajnálta, hogy felébredt. 

Aztán szemei újra az üres helyre tévedtek, ahol az álmában még a nő feküdt. 

Óvatosan, és lassan végigsimított a lepedőn. Hagyta, hogy az álombeli emlékei elárasszák az agyát. 

Majd felkelt, kiropogtatta a csontjait, és fáradtan a tusoló felé ment.  Itt az ideje visszatérni a való világba.

Brennan nem érték el a napsugarak. Ő nem álmodott semmi csodálatosat. Nem is álmodott. Öntudatlanul, és kimerülten ült a sarokban, lehunyt szemekkel. Még csak azt sem tudta, hogy ébren van e, vagy már alszik. Semmit nem tudott. Az érzelmei vették át felette az uralmat, sok év óta először. 

Booth már a kávézóban ült, Bonesra várva, de a nő nem jött. Lassan kihűlt a neki rendelt kávé is, és Boothban is egyre feléledt a félelem. Mi van, ha történt valami a nővel? Ha tegnap, az esőben, nem ért haza? Ha eltűnt, akkor csakis az ő hibája lehet!!

Még pár percig várt, majd elindult Bones lakására. 

Gyorsan hajtott, és szinte még az autót is tehernek érezte. Még így is attól félt, hogy túl lassan halad. Nem volt semmilyen előérzete, de félt.

A nő lakásához érve meglepődve vette észre, hogy az ajtó nincs kulcsra zárva. Brennan mindig kulcsra zárta az ajtaját. Mindig!

Besietett.

- Bones! Bones, hol vagy?

Ekkor látta meg a nőt a sarokban, összekucorodva, vizesen, és koszosan.

Gyorsan odafutott hozzá, és a Brennan jéghideg arcát a kezébe fogta. Idegesen futtatta végig szemeit a nő elgyötört testén. Belegondolni sem mert, hogy mi történhetett vele.

- Bones, Bones ébredj fel! -kiabálta, és mozgatni kezdte Brenna fejét.

Brennan ébredezni kezdett. Szempillái megrebegtek, És egy elfolytott nyögés szerűség tört fel a nő torkából. 

-Jól van, Sss itt vagyok! Itt vagyok! -súgta Booth, és még mindig a kezeiben fogta Brenna arcát.

- Booth... -suttogta Brennan

- Veled meg mi történt? Jól vagy? -hajolt közelebb a férfi. 

Brenna érezte Booth perzselő lehelletét. Érezte a friss illatát, az izmait, a férfiből áradó erőt, biztonságot, védelmet.

Brennan lesütötte a szemeit, és nagy levegőt vett.

- Megtámadtak? Ki volt az a szemét?

- Nem,  nem bántott senki.

- Bones! Nézz magadra...

- Én csak..én csak elestem. Nincs semmi bajom.

- Rendben, ha te mondod. Akkor menj, és zuhanyozz le. -állt föl a férfi.

Brennan ilyedten Booth kezei után kapott. Jéghideg ujjaival szorosan markolta Booth csuklóját. 

-Ne ne menj el! -kapott utána, és a lábait végre leeresztette maga elől. 

- Bones, én nem megyek el. Sose megyek el. 

Csönd ült be közéjük. Booth lassan leült Bones mellé, és átölelte a nő vállát. 

Brennan szinte reflexszerűen bújt a férfi meleg, biztonságot nyújtó testéhez. 

- Ne hagyj el! -súgta Bones

- Bones, itt vagyok! Mi a baj?

Brennan újra lehajtotta a fejét. Nem mert a férfi szemébe nézni. 

Annyival könnyebb volt bevallani magának, hogy szereti, mikor nincs itt Booth, mint mikor itt van a férfi. A szíve hevesen dobogni kezdett, a tüdeje összeszűkült. 

Booth észlelte a változást. Érezte, hogy valami nagyon megváltozott Brennanben. A nő készségesen bújt hozzá. Booth minden ellenkezés nélkül visszaölelte, megsimogatta a haját. 

Most annyira védtelennek tűnt Bones. Még soha nem látta ilyennek. Sebezhető volt, aki védelemre szorult. Vajon mi történt éjszaka?

Bármi is történt, Booth azért még boldog volt. A nő végre itt volt vele, és habár nem csókolhatta meg, nem húzhatta magához, mégis itt voltak egymásnak. 

Egy idő után Bones kezdett felmelegedni.

- Sajnálom Booth, nem akartam, hogy így láss.

- Bones, emiatt igazán nem kell bocsánatot kérned! Nem baj, ha nem vagy mindig a racionális hidegvérű tudós.

- Booth, köszönöm. - szólalt meg megint Brennan, és a karját elhúzta Boothtól. Bár nem akarta, de most már tényleg le kellett zuhanyoznia.

- Gyere, segítek felállni! -nyúlt a derekáért Booth.

Elkísérte a fürdőszobáig. Brennan ott azonban megállt. Vett egy nagy levegőt, és Boothra emelte a tekintetét. 

- Borzasztóan festek! -nevetett félig sírva Brennan

- Bones, nem olyan rossz, emiatt igazán nem kell sírnod! Szerintem gyönyörű vagy így is! -vigasztalta Booth, és óvatosan a nő álla alá nyúlt, és felemelte a fejét.

- Booth... -súgta, de a férfi nevén kívül nem jött más szó a szájára

- Menj, tusolj le, utána beszélünk rendben? Mára kiveszek egy szabadnapot...

Brennan bólintott, és eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött. 

Pár másodperc múlva meg is hallotta a zubogó víz hangját.

Booth kieresztette a tüdejében felgyülemlett levegőt. Megijedt, mert alig bírta megállni, hogy megcsókolja Bonest. Nem hitte volna, hogy ilyen intenzív érzéseket válthat ki belőle Bones.  Mégis így volt..

Emellett nagyon féltette a nőt. Látott valamit a szemében, ami nagyon tetszett neki, az a selytelmes csillogás, mégis félt is, mert nem értette, nem tudta mi történt a nővel. Nem tudta, hogy segíthetne neki. 

Ekkor azonban újra csönd lett.  A vizet Brennan odabenn elzárta.

Booth kieresztette a levegőt, és idegesen várta, hogy kijöjjön a nő. Beszélniük kell, mégpedig sürgősen.

Megvárta, míg Bones felöltözik. Addig egy szót sem szóltak. nem merték megtörni a csendet, vagy csupán féltek bármit is mondani. Vagy akár az is lehet, hogy nem tudtak mit mondani. Ezt még ők sem tudtak.

- Booth, akarok egy esélyt! -lépett oda hozzá elszántan Brennan

- Micsoda Bones? Nem tudlak követni...

- Egy esélyt akarok Booth. Tőled! Mit kell tennem egy újabb esélyért?

- Bones...

- Tudnál nekem egy újabb esélyt adni? -suttogta Brennan, de máris potyogtak a könnyei  

- Ne sírj...

- Booth. Szeretlek... -súgta újra, rekedtes hangon, kissé szégyenlősen. Még saját magán is meglepődött. Furcsa íze volt ennek a szónak. Még sosem mondta ki, sosem mondta senkinek. De tetszett. 

Viszont remegni kezdett, minden testrésze, szemeit elhomályosították a könnyei, amik szép lassan végigcsorogtak az arcán, majd lecseppentek a kulcscsontjaira.

- Gyere ide! -suttogta Booth, rekedtes hangon, és kinyújtotta a nő felé a kezeit. 

Bones tétovázás nélkül elindult felé. 

Teljes szívéből bízott a férfiban. És most, hogy kimondta, amit régóta nem mert elmondani, bátrabbnak érezte magát. Már nem bánhat semmit sem...