Égő Jégvirág 19.fejezet

Inkább most nem mondok semmit....
Komikat lécci :D

19.FEJEZET

"Sok embert szerethetsz a világon, de mindennél jobban csakis egyet."

(Dr. Csont c. film)

Egy férfi sietett a sötétben. A hideg a csontjáig hatolt, mindössze egy narancssárga rabruha volt rajta. De az arcán elszántság tükröződött. Tudta, hogy a terve hibátlan. 

De előbb el kellett jutnia a "főhadiszállására". Ő így nevezte magában. Más ember egyszerűen azt mondta: otthon. 

Lábujjhegyen járt, hogy minél kisebb zajt csapjon. A pocsojákat kikerülte, és csakis betonon közlekedett, hogy ne hagyjon nyomot maga után. 

Nemsokára odaér. Nemsokára haza ér.

Ahhoz képest, hogy kezein még mindig ott lóg a bilincs, könnyedén, és gyorsan haladt. De mégis körültekintő volt. Tudta, hogy a terve tökéletes, de hogy képes legyen megvalósítani, nem hibázhat. 

A sötétben egyszer csak egy régi ház alakja rajzolódott ki a szeme előtt. Kissé elmosolyodott, de nem őszinte örömében. Hanem mert már tudta, nem hibázott...

Az ajtó kilincsét lenyomva még egyszer körülnézett, nem látja e senki sem, majd belépett. 

Megkönnyebbülten rogyott le a foteljébe. Ma már nem megy sehova. Ma még pihen. Majd holnap dolgozik.

Lehunyta szemeit, és abban a pillanatban el is aludt..

Eközben, a városban haza felé tartott két ember. Két ember, aki szereti egymást.

Gyalog mentek, most még a hideg sem zavarta őket. Látszólag mindketten nyugodtak voltak, és élvezték a másik közelségét. 

- Figyelj Bones, nem lenne kedved ma este nálam maradni? -tette fel végre a kérdést a férfi - Tudod lenne vacsora, meg bor, néznénk TV-t. 

- Jól hangzik. -mosolyodott el a nő. - Szerintem elfogadom a meghívásod. 

- Remek.

- Tudod, szerintem ez az este tökéletes lesz. 

- Csak az lehet. -mosolygott Both is, és egy könnyed puszit nyomott Brennan arcára. 

- Annyival jobb így, mint egyedül. -kezdett bele a nő. Majd az arca elkomorult, és egy pillanatig lesütötte a szemeit. 

Rengeteg gondolat keringett az agyában. Úgy érezte beszélniük kellene Both-szal. A múltról. Azokról a sebekről, amiket egymásnak okoztak. Ki kéne húzni azokat a régi tüskéket, amik még mindig szúrják a szívüket. De Bones nem pontosan tudta, hogy is kezdhetne bele. Ebben sosem volt jó. Sosem tudta úgy elmondani, hogy mit érez, hogy ne bántson meg senkit. 

Booth rögtön észrevette társa zavarát. Kezével megsimogatta a hátát, kezét a nő csípőjén hagyva. Majd bátorítóan ránézett, és elkezdte helyette.

- Bones, mondd nyugodtan.- a férfi még nem sejtette, hogy a nő most kevésbé kellemes témákról szeretne vele beszélni. 

De ekkor meg érkeztek, és Brennan nem szólt addig semmit sem, míg a férfi ki nem nyitotta az ajtót. 

Booth sietve fordította el a kulcsot a zárban. Nyomasztotta a csönd.

- Tudod Booth, beszélnünk kéne.

- Beszéljünk. -vetette le magát a kanapéra, és az ölébe húzta a nőt.

- Tudod, nem igazán helyénvaló most felemlegetni a múltat, de...szerintem jó lenne megbeszélnünk. Sok olyan dolog történt, amiért én is bocsánatkéréssel tartozom. -a nő hanga elhalkult. 

Ő sosem kért bocsánatot. Vagy csak nagyon ritkán. Nem volt hozzá szokva, de Booth-szal szemben úgy érezte, és a logika is úgy diktálta, hogy a férfi megérdemel egy jó nagy bocsánatkérést.

- És miért is kérsz bocsánatot? -kérdezte Booth,még mindig kissé értetlenül.

- Először is, amiért elmentem Malikukura. 

Booth csak csendben hallgatott. Most már ő is megértette, ez egy komoly beszélgetés lesz. Komoly fájdalmakról. Nagy sóhaj közepette kifújta a levegőt. Hagyta, hogy Bones folytathassa.

- Megijedtem. -mondta gyorsan Bones, és egyszerre csak úgy ömleni kezdett belőle a szó. - Nem tudtam, hogy mit tegyek. Te..te mindig olyan biztos, és határozott vagy, de én nem tudtam..nem mertem dönteni. Féltem a fájdalom lehetőségétől, és attól, hogyha itt maradok, még jobban megbántalak. 

- Bones....

- Nem Booth! Tényleg, ha azon az estén nem utasítalak el...ki tudja már hol lennék. Én önző voltam, és nem vettem figyelembe az érzéseid, mert akkor még nem is hittem bennük. Csupán a saját félelmem kötött le. Menekülni akartam, leginkább magam elől. És kishíjján mindent tönkretettem. De mire rájöttem, mit is akarok...már késő volt. 

- Bones, figyelj..Hannah...

- Booth! Most én beszélek! Én tényleg akartam, nagyon akartam, hogy boldog legyél! Hannah nagyon kedves, okos és gyönyörű nő. Nagyon jól összeilletettek volna, de itt is önző módon viselkedtem. Nem tudtam mit akarok, de mégis összekavartam mindent. Ha aznap este a kocsiban nem mondom el neked, azt amit egy évvel ezelőtt te nekem, akkor talán már férj és feleség lehetnétek Hannával. De mindenesetre együtt lennétek, és rengeteg fájdalomtól kíméltelek volna meg. -ekkor Brennan hangja megremegett, és szemei gyanúsan égni kezdtek. 

Ez a hirtelen beállt csöndet használta ki Booth arra, hogy végre ő is szóhoz jusson.

- Bones! Sose kérj bocsánatot azért, amiről nem te tehetsz! Kedveltem Hannát, de közelébe sem ér ahhoz, ami irántad érzek! Én is megbántottalak. Nagyon rossz volt látni, ahogy sírsz. De én már réges-rég megbocsájtottam. Sőt, igazából kétlem, hogy valaha is haragudni tudtam volna rád! Ezt jól jegyezd meg Bones! Te vagy nekem a legfontosabb, és nem tettél semmi rosszat az égvilágon. És, hogy elmentél...az nem volt olyan rossz döntés. 7 hónap alatt, te is és én is megbizonyosodtam arról, hogy nekünk szükségünk van egymásra. Benned is tisztázódott minden. 

Brennan könnyes szemekkel, meglepődött arccal meredt a férfira. Sosem hitte volna, hogy valaha is képes lenne megbocsájtani neki.

- Tényleg nem haragszol?

- Nem. Fájt, tényleg nagyon fájt a visszautasításod..de..

- Sajnálom. -sírta a nő

- Azt mondtam De! Szóval de én már akkor láttam a szemedben a szikrát.

- Szikrát?

- Igen, azt a szikrát, ami majd lassan felmelegíti a jégvirágot a szíveden.

- Miről beszélsz? -kérdezte továbbra is értetlenkedve Bones.

- Tudod ezek mind metaforák. A jégvirág a túlságosan is racionálisságodra vonatkozik. A múltad tett fagyossá, és racionálissá. Olyanná mint a jégvirág, fagyos, hideg, mégis csillogó és gyönyörű. De aztán, mikor mi találkoztunk, láttam megvillanni a szemedben a tüzet is. Pontosan azt, amit én is éreztem. A jégvirág lassan olvadni kezdett. Mint egy égő jégvirág.

Brennan nagy levegőt vett, próbálta feldolgozni amit az előbb hallott. A férfi nem is tudhatta milyen pontosan jellemezte Brennant. Ez meg is ilyesztette Temperancet. Ilyen jól ismerné őt a férfi?

- Booth -suttogta Brennan, de nem jött ki több hang a torkán. 

- Bones, nem kell mindent kimondani. -súgta Booth, és megcsókolta a nőt. 

- Szeretlek -súgta félig sírva Brennan két csók között. 

Booth meglepődve pillantott a nőre. Még nem hallotta ilyennek. 

Hirtelen támadt hévvel átölelte Brennant. 

- Én is szeretlek.

Egymást átölelve csókolóztak, de tovább egyenlőre egyikük sem ment. Még nem. Még előbb teljesen ismerni akarják a másikat. A másik szemével is látni akarják a világot, ezáltal megismerni saját magukat, és a korlátaikat.

Brennanban az utolsó legbelső falak is ledőltek. Ahogy Booth, mondaná csupán egy apró jégvirág virított már csak, amit a tűz perzsel, égetett, és simogatott. 

A tűz és jég harca véget ért. A szív és az ész harca eltűnt. Eggyé vált a tűz és a jég, az ész és a szív. 

Brennan képtelen volt gondolkodni. A férfi teljesen megnyitotta a szívét, elborította az agyát.  Még sosem érzett így. Még sosem szeretett ennyire.

Lehunyta a szemeit, és a fejét Booth vállára hajtotta. Mosoly terült el az arcán, könnyei pedig lassan felszáradtak. egész testében égett, de már nem bánta. Rájött, hogy mindig is ezt akarta...

Mindig is Booth akarta...

"Itt vagyunk mi, mindannyian alapvetően magányos, önálló élőlények, keringve egymás körül, keresve a legcsekélyebb nyomát is a valódi kapcsolatnak. Néhányszor rossz helyen keresgélnek, néhányan csak feladják a reményt, mert magukban azt gondolják, "Nincs ott kint senki, aki rám vár", de mindannyian próbálkozunk, újra meg újra. Mert néha-néha, olykor-olykor, két ember találkozik és ott az a szikra."

(Dr. Csont című film)