"Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem."

(Nicholas Sparks)

Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 1., hétfő

Égő Jégvirág 64. fejezet



64.FEJEZET




A kocsi gyorsan száguldott végig az utcákon. Booth csöndesen figyelte az utat, miközben szemöldökét alig látható módon összeráncolta.
 Ideges volt. Ostobán viselkedett Bones-szal. Csak...egyszerűen fogalma sincs, hogy lehetett ilyen! 
Gyakorlatilag...gyakorlatilag egy vallomást csikart ki erővel Bonesból! Pedig...ő ismeri a nőt a legjobban. Tudta, hogy nehéz eset, hogy lassan kell vele haladni. 
De mikor megtudta, hogy gyerekük lesz...mindezt mintha elfelejtette volna. Mintha nem látta volna a nehézségeket és a falakat, amiket szép lassan kellett volna áttörnie, hogy elérje a nőt. Bones olyan mint a higany. 
Ha túl erősen szorítod, kifolyik a kezedből. 
És Booth nem akarta elveszteni a nőt. Mégis a baleset óta úgy érzi, hogy a szakadék közöttük egyre nagyobb lesz. 
- Um.. -köszörülte meg a torkát samantha, megtörve ezzel a csöndet. - Beszélt már dr. Brennannel?
- Mire gondolsz?
- Hát..um, hogy mostanában...nincs jól reggelenként és.. -Samantha zavartan hátrasimította a haját. Fogalma sem volt, hogy a férfi tudja e már, hogy Brennan terhes. Ha nem tudja, akkor pedig nem ő akarta volna elmondani Boothnak. 
- Tudom, hogy terhes Samantha, nyugi. -próbált bátorító mosolyt festeni Booth az arcára. 
- És? -kérdezte már kicsit bátrabban Samantha. - Együtt vannak?
- Öm...tudod, nem is ismerjük egymást. Lehet, hogy nem erről kellene beszélgetnünk. -vágta ki magát a férfi egy furcsa grimasz kíséretében.
- Szóval külön vannak. -szűrte le a lényeget a lány. 
- Tudod Samantha, én nem ismerlek téged, biztos kedves lány vagy, de szerintem ez nem a te dolgod. -mondta kicsit erélyesebben a férfi. 
- Szerintem pedig igen. -vágott vissza Samantha. - Lehet, hogy nem ismer engem, és lehet, hogy én sem magát, viszont dr. Brennant ismerem.  És emiatt rám is tartozik, hogy mi van vele. Sok mindent köszönhetek neki.
- Ebben biztos vagyok. 
- És tudja Booth ügynök, hogy miért tartozik még rám is ez az ügy?- kérdezte kicsit dühösen Samantha. 

Ismerős volt neki ez az érzés. 
Az emberek többsége így viszonyult mindig is hozzá.
 Egy 16 éves lány, aki még biztosan nem tud semmit. Hogy is érthetné ő meg a felnőttek komoly világát? Miért is tartozna rá a felnőttek élete?!
Booth felvonta a szemöldökét és a lányra nézett.

- Mert mikor maga elment Afganisztánba és itthon hagyott egy terhes nőt, akkor én voltam ott mellette.
 Mikor reggel a WC fölé görnyedve kihányta mindenét, akkor én ültem ott mellette és tartottam a haját, nem maga! Én kísértem be a szobájába este, mikor annyira szédült, hogy alig bírt járni. Én etettem meg, mikor a terhesség erőt vett rajta.
Samantha indulatosan kicsatolta a biztonsági övét.- Érti már miért tartozik rám?
Dühös volt igen! 
Dühös volt a férfira, amiért magára hagyta a nőt.
Dühös volt, amiért most is folyamatosan bántja dr. Brennant
Dühös volt, mert a férfi lenézi őt. 
- Nem volt más választásom, ezt te is tudod! El kellett mennem Afganisztánba!- szállt ki Booth a kocsiból, jó erősen becsapva az ajtót. Samantha követte. 
- Igen.  De miért kellett megkérnie a kezét? És miért nem mondta el hamarabb dr. Brennannek?! Miért áltatta őt az utolsó pillanatig?!- állt meg a lány Booth előtt és kérdőn összefonta a kezeit a mellkasa előtt. 
- Magamhoz akartam láncolni. És feleségül vettem volna, amint visszajövök.
- És ha nem jön vissza? Ha meghal? Akkor mi lett volna? Ön ismeri a leginkább dr. Brennant Booth ügynök, úgyhogy magának kéne a leginkább megértenie, hogy dr. Brennan sebezhető legbelül. És ha egyszer feltöri a kagylóhéjat, de túl erősen üti a páncélt, akkor a belsejét is tönkre teszi. -halkította le a hangját Samantha mikor meglátta, hogy néhány fehér ruhás elég furcsa pillantásokat vet feléjük.

Booth nagyot sóhajtott és a lányra nézett. 
 -Nézd Samantha, én megértem, hogy aggódsz Bonesért. Én is aggódom és tudom, hogy ostobán viselkedtem. De mégis mit vársz tőlem? Tudom, hogy önző dolog volt megkérnem a kezét és aztán otthagyni! De úgy éreztem, hogy kell valami amivel hozzá köthetem magam. Valami, ami Afganisztánban is megmarad. 

Samantha vonásai meglágyultak. Figyelte a férfi arcán megjelenő fájdalmat és a bűntudatot. Booth ügynöknek fontos Brennan. És...talán egy kicsit megérti a férfi önzését is. 
- Tudja Booth ügynök, az a kötelék mindig is megvolt és mindig is meglesz. Akár van gyűrű, akár nincs. -monta már majdnem mosolyogva Smaantha. 
Booth néhány percig elgondolkodva figyelte a lány arcát majd ő is elmosolyodott.
- Te tényleg bölcs vagy. Igaza volt Bonesnak.
- Látja! ne becsülje le a kicsit, mert okozhat még meglepetéseket. -tette csípőre a kezét Samantha és széles vigyor terült el az arcán. 
- Ma is tanultam valamit.