Égő Jégvirág 44.fejezet

Köszönöm a kommenteket, nagyon édesek vagytok. Most egy kicsit ritkábban lesznek új részek. Sajnálom :(

44.FEJEZET

"Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől."

(Paulo Coelho)

Mindenkinek megvannak a maga belső határai. Van egy pont, ahonnan képtelen tovább menni. Legalábbis ezt hiszi. De sosem tudhatja, mikor éri el a legfelső határt. Épp ezért nem állhat meg. Menni kell előre, megrögzötten, és feszegetni a határvonalat. lehet, hogy egyszer elszakad és megnyílik előtted a végtelen.  De utána is folytatnod kell, mert valahol, messze, találsz majd még egy vonalat.

Brennan és samantha leszálltak a repülőről. Az első, ami feltűnt nekik a rengeteg egyenruhás. Szigorú arccal nézték végig az összes utas útlevelét. Samantha lélegzete felgyorsult, amint egyre közelebb léptek az egyik ellenőrhöz. Gyomra görcsbe rándult. Valamiért félelem kerítette hatalmába, és ennek az oka nem a vizsgálat volt. Hisz nincs semmi rejtegetni valója. Nem...ez valami más miatt volt. Valami, legbelül azt súgta neki, hogy fusson, meneküljön. 

Brennan arcára pillantott. A doktornőn semmiféle zavar nem látszott. Nyugodt és biztos kezekkel adta át az okmányokat a férfinak. 

Samantha orrát ekkor egy furcsa illat csapta meg. Két magasabb férfi is elindult feléjük és a lány az ő illatukat érezte. Hátborzongatóan ismerős volt. A torka kiszáradt miközben a férfiak egyre közelebb jöttek. 

Samantha lábai megremegtek, belsejében egyre hangosabban kiabált egy kis hangocska: "Fuss!!"

Majd lábai maguktól indultak el. A bőröndjét a háta mögé rejtette és elindult a WC felé. Szerencséjére az egyenruhások figyelmét túlságosan is lekötötte Brennan. Samantha egyre távolabb jutott, hallotta ahogy Brennan ellenkezik, mikor az egyik egyenruhás megragadta a nő kezét. Látta a kétségbeesett pillantását, de képtelen volt megmozdulni, vagy megszólalni. A lányt teljesen letaglózta a félelme. Látta, ahogy Brennan tekintetre felé villan. Az egyik magas férfi követte a tekintetét és meglátta a félelemtől reszkető lányt. 

A társaira bízta Brennant és Samntha felé indult. 

Ekkor Samantha már nem bírta tovább. A WC felé rohant, át a tömegen. Tüdeje összeszűkült, szemei égtek. kezei görcsösen ragadták meg a kilincset. Gyorsan berohant és a bőröndjével eltorlaszolta a mosdó ajtaját. 

Tudta, hogy ez már nem sokáig tartja vissza a férfit, de ezzel időt nyert. 

Kik ezek? Mit akarnak Brennantől? 

Hirtelen kinyílt az ajtó. 

Samntha futásnak eredt. Lábai már nem sokáig tartották, de ha megáll, akkor őt is elkapják. 

Ekkor látta meg az egyetlen menekülő utat. Egy ablakot. 

Már hallotta a mély férfi hangot és az ütemes lihegését. Sőt, hallotta, ahogy a fegyverét előkészíti. 

Nem tétovázott. Samantha kirúgta az ablaküveget, és kimászott. 

A szilánkok felsebezték a bőrét, a sebek pedig égtek. De nem érdekelte. 

Amint lábai szilárd talajt fogtak újra rohanni kezdett.

De ekkor még több egyenruhást látott. Vissza akart fordulni, de a nagydarab férfi, immár pisztollyal, utána mászott az ablakon át. 

Samantha szemében mér a kétségbeesés könnyei égtek. Félt és nem tudta merre fusson. Látta a követője elszánt arcát. 

Végül elindult a többi egyenruhás felé. Azok is észtre vették és követni kezdték. 

Mintha valamilyen tolvaj lenne, vagy csempész. Pedig ő csak egy 16 éves lány!

A tájat mindenütt homok fedte. A szél felkavarta a port és a szemébe fújta. Alig látott. A homok égette a talpát, pedig cipő volt rajta. A torka teljesen kiszáradt, a szája telement homokkal. De nem állhatott meg. Nem!

Kitartóan taposta a homokot, és egy idő után már csukott szemmel futott. Futott a semmibe.

***

Eközben Brennant egyre több fegyveres vette körbe. 

- Mit akarnak tőlem? -morogta Brennan kitartóan. Kivételesen eszébe sem jutott a félelem. Dühösen rángatta a karját, de az erős férfi kezek kitartóan tuszkolták be a kocsiba. 

- Hová visznek? -kérdezte újra Brennan, de nem jött válasz. Dühösen rugdosta az ülést a lábaival. 

Ekkor az egyik férfi bekötötte a szemét, majd hamarosan a száját is betömték. 

Brennan szíve hevesen dobogott, de egyenlőre még nem a félelemtől. Csupán a düh és az adrenalin volt rá ilyen hatással. Egyenlőre még nem értett semmit. Fogalma sem volt mi történik vele. 

De abban biztos volt, hogy semmi jó. 

Érezte, ahogy a kocsi elindult. A motor hangosan felbőgött, hallotta, ahogy az apró homokszemcsék az ablaküveghez csapódnak. Majd egy nagy rántással tényleg elindult a jármű. 

- A főnökhöz visszük? -szólat meg az egyik mellette ülő férfi. 

- Kussolj már Adbahl! -kiáltott rá az egyik előrébb ülő. 

Ezek után senki nem szólalt meg. 

Brennan agya lázasan pörgött. Ki az a Főnök? Miért viszik hozzá? Mit tett ő? 

Kezeit ökölbe szorította, hogy csillapítsa a dühét. Illetve az egyre előtörő félelmét. Most már félt. Most, hogy látta milyen kilátástalan a helyzete, a féleleme is megjelent. de most már nem csak magát féltette. Féltette a babáját is.Alig bírta megállni, hogy kezét ne tegye a hasára. Félt, hogy ezzel a mozdulattal elárulná magát. És ezt az információt nem akarta az el rablói tudtára hozni. 

***

Samantha térdei megadták magukat. A forró homokba rogyott. Kinyitotta a szemeit. Várta, hogy valaki majd rálő. Vagy belerúg. De semmi. 

Nem jött senki. Nem hallott hangokat, csupán a szél susogását. 

Remegő kezeivel ülő helyzetbe tornázta magát. Torka kiszáradt, ajkait homok lepte. 

Körülnézett. 

Mindenütt homok és homok. Se egy fa, egy kő, vagy egy épület. De legalább az üldözői sincsenek itt. 

Kezeit kíméletlenül égette a homok. 

Sebeit is belepte a finom por. Arcán volt egy nagy vágás. Remegő ujjaival óvatosan kitapogatta, de ezzel csak azt érte el, hogy még jobban beledörzsölte a homokot. 

tehetetlenül ült a homokban, a Nap égette a bőrét, sebei kegyetlenül fájtak. 

Lábai begörcsöltek a sok futástól, levegőt pedig alig kapott. Az oxigén hiánya egy idő után elhomályosította a látását. Elterült a homokban. Szemeit lehunyta, de még így is látta a Nap fényét. Ujjait belefúrta a homok mélyebb rétegeibe, hátha ott hidegebb. De nem. 

Arcán egy kósza könnycsepp indult el, de az állág márt nem ért el. Elpárolgott. 

Lábait képtelen volt megmozdítani. Tehetetlenül kapkodta a levegőt, majd végül már csak nem is erőlködött. 

Elvesztette az eszméletét.