Égő Jégvirág 39.fejezet

Bocsánat amiért ilyen rövid lett....

Lesz folytatás, tehát ez még nem a vége...húúú még nagyon nem a vége...

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat és nagy szeretettel várom a többit is. ÉS kitartást kívánok minden Bones fannak, ugyanis j részek majd csak szeptemberben lesznek, a 7. évaddal. 

Láttátok az évadzárót? Hűű...

39.FEJEZET

"Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka."

(Nicholas Sparks)

"Megint azok a néma pillantások. Ott látni mindkettejük szemében a szándékot, de az egyikük, ebben az esetben Erin rögtön elkapta a szemeit. James nagyot sóhajtott. Figyeltem az arcukat. Mindkettejük vonásai megfeszültek, látszott, hogy egyre nagyobb erőt igényel az, hogy uralkodjanak magukon. Ekkor már én is úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Felajánlottam a két páciensemnek, hogy lépjenek. James felé fordultam. Benne lángolt erősebben a vágy, ő volt a hazárdjátékos. Egy pillanatra, de csupán egy pillanatra megjelent az arcán valami furcsa kifejezés. Azt hittem megteszi. Komolyan azt hittem. Erin felé fordult, majd a következő pillanatban elmosolyodott. Elmentek inni valamit..."

- Bones, már a héten folyton ezt olvasod esténként! Mi ilyen jó benne? -ült le Booth az ágyra a nő mellé. 

Brennan arcán furcsa mosoly jelent meg, és hangosan folytatta. 

"Csupán hetekkel később tudtam meg, hogy James lépett azon az éjszakán. Kivételesen hallgatott rám, és elmondta mit érez. Erőt vett magán és elmondta Erinnek, hogy mit szeretne. De a doktornő nem állt még készen. Szerette a férfit, ez egyértelmű volt, hisz akkor nem féltette volna Jamest attól, hogy ő  maga- Erin- tönkretenné a férfit. Nemet mondott. Racionális döntés volt és ekkor Erinnek csupán ez számított. Pszichológiai szemszögből nézve ez óriási fájdalmat jelenthetett mindkettejük számára...."

Booth hangos sóhaj közepette elterült az ágyon. 

- Muszáj volt emlékeztetned erre? -morgott Booth. -Tudom, hogy megbeszéltük, de akkor is! 

- Tudod, hogy akkor hibáztam. -feküdt le mellé a nő. A könyvet az éjjeliszekrényére rakta. - Tudod drágám, ez óriási hiba volt.  -bújt hozzá a nő. 

- Drágám? Komolyan ezt mondtad? 

- Úgy látszik. Tudod Angiék is "drágámozzák" egymást és kíváncsi voltam... 

Booth felnevetett és megcsókolta a nőt. 

- Nekem tetszik, kicsim. -majd még egyszer megcsókolta. Ott feküdtek egymás mellett. Booth Brennan kezét simogatta. Ujjaik összefonódtak , szemeikkel a másikat keresték.

- Nem is olyan rossz Sweets könyve. -említette meg Brennan.

- Na és mi a vége? Megnézted már? -kérdezte Booth. 

- Nem. Akartam, de Sweets megállított. Megígértem neki, hogy az elején kezdem. 

- És hol tartasz?

- Noss, még mielőtt elmentél Afganisztánba. Még Hannah nincs , de...

Hirtelen Booth agya eszeveszett sebességgel pörögni kezdett. Holnap...holnap lejár a határideje! Hogy is felejthette el?! Hisz minden olyan jól ment, most is itt fekszik Bones az ölében... 

A nő hangja távoli zümmögéssé vált a férfi számára. Felfogta, hogy holnap akár tetszik neki, akár nem, vissza kell mennie Afganisztánba. És Brennan még nem tudja. De ma este muszáj elmondania neki. Nem mehet el csak úgy, hisz Bones a menyasszonya!

- Bones. -szakította félbe a nőt Booth. Kelletlenül felült és a kezeivel beletúrt a hajába. -Beszélnünk kell! 

- Mi a baj Booth? -kérdezte aggódva Brennan. Látta a férfin, hogy valami baj van. Valami nem stimmel. 

- El kel mennem. 

 -Nem értem...

- Hosszú...hosszú időre kell elmennem. -mondta rekedtes hangon a férfi, miközben még mindig fogta Brennan kezét. 

Temperance hirtelen megkövült. Mintha egy kést vágtak volna a szívébe. Összeszorult torokkal, akadozó hanggal szólalt meg. 

- Milyen hosszú időre? -suttogni volt már csak képes

- Nagyon hosszú időre. Egy év a biztos, de...

- De, Mi az Booth? -szorította még erősebben a férfi kezét. 

Tudni akarta. Túl akart esni minden fájdalmán egyszerre. Már érezte a közeledő könnyeit, már szúrt a szeme, de nem érdekelte. Csakis a férfi érdekelte, és az, hogy elmegy. 

- Lehet..., hogy nem jövök vissza. Tudod Afganisztán veszélyes hely. -Booth hangja erősebb volt mint a nőé. Számtalanul elképzelte már a fejében, hogy hogy reagál majd Brennan, de egyik sem felet meg a valóságnak. Bones még tartotta magát. 

- Afganisztán? -tátogta a nő döbbenten. Hang már nem jött ki a torkán. -Miért? 

- Az elnök kért rá. Állítólag...állítólag én vagyok az egyetlen személy aki megfelelő.

- Booth..Afganisztán veszélyes hely! nem mehetsz oda. Most nem... -az utolsó mondatát elnyelte a levegő. 

Az agya leállt, a szívverése felgyorsult. Kezei még mindig dermedten szorították a férfiét. Fogalma sem volt mi történik, és mi lesz ezután. 

Ki lesz ő ezután?

- Értsd meg Bones! Ez nekem sem öröm, de nekik nem lehet nemet mondani. -temette dühösen az arcát a kezébe. Saját tehetetlensége dühítette fel.

- Én...én nem mehetek veled. -suttogta Brennan. 

- Nem is engedném. Neked...neked itt a helyed. 

- Távol tőled...  -értette meg Brennan. Hangja remegett, egész testében rázta a hideg.

- Távol tőlem. -Booth a nő szemeibe nézett. Kezeivel közrefogta a nő jéghideg arcát. Néhány könnycsepp már kicsöppent, de mindketten tudták, hogy ennél sokkal több jön még majd. 

- Bones én nagyon szeretlek. -mondta elgyötörten a férfi. -De... -vett egy nagy levegőt. - Az lesz a legjobb mindkettőnknek, ha mi...ha szakítunk. Ezzel...ezzel megadom neked a lehetőséget, hogy ha én nem jönnék vissza...találhass valakit, aki...megvéd helyettem...

Brennan agyai nem fogadták be a férfi mondatát. Képtelen volt elfogadni, hogy a férfi helyett mással legyen. 

Vagy vele, vagy senkivel. 

Ahogy Booth elgyötört arcát nézte, rájött, hogy most neki kell erősnek lennie. Olyan erősnek, amilyen még sosem volt. Ki kell tartania a férfi mellett. A választása mellett. Elkötelezte magát Booth mellett és nem dobja csak úgy a porba. 

Már nem! Már nem az a Temperance aki régen volt. Sully-t elengedte, de Booth-t, őt nem fogja!

- Nem! -jelentette ki határozottan. makacssága nem engedte. -Megoldjuk!

- Bones....

- Tudod Booth én sosem voltam bátor. Te voltál az, de most, ideje, hogy én is az legyek. Ez így helyes és így racionális. Ha egy pár vagyunk, kitartunk egymás mellett! Nem engedem, hogy szakíts velem emiatt! Ha...ha már nem szeretsz, akkor elfogadom, és beletörődöm, de emiatt, hogy el kell menned nem szakítunk!

- Bones. -csillant meg mélyen valami apró fény a férfi barna szemében. 

 -Angelának igaza volt -suttogta megigézve Brennan. -Tényleg csillog a szemed. Tényleg lehetséges... -nyúlt megigézve a férfi arcához. 

- Szeretlek. -ölelte át Booth Brennant.

Így ültek sokáig. 

Booth a nő minden egyes vonását az emlékezetébe véste. 

Emlékezni fog rá, amíg csak él és talán még tovább is. Emlékezni fog rá, hogy milyen erős volt a nő, milyen ragaszkodó. Mennyit tanultak egymástól és Brennan mennyit változott az évek alatt.

Emlékezni fog a gyűrűre, az együtt töltött éjszakákra, az apró csókokra. 

Emlékezni fog a nő hangjára, felidézi maga előtt az arcát. Az arcot, ami örökké rabul ejtette. Ami az első pillanat óta több számára egy arcnál. 

Emlékezni fog a nevetésére. A vicceikre. 

Emlékezni fog arra, hogy a nő milyen profi, és hogy ő milyen büszke rá.

Emlékezni fog rá, hogy mennyire szerette, ha Bones nevet. a szeme fényére, az ajkai lágy vonalára. Megismeri az illatát ezer közül is. 

Emlékezni fog, hányszor mentették meg egymás életét. 

Emlékezni fog a nő könnyeire. Könnycseppjei drágakövekké váltak a férfi szemében. 

Örökké az emlékezetében él majd az első csókjuk íze. Mindig is tudni fogja, hogy milyen az utolsó csókjuk. 

Sosem felejti majd el a nehézségeket sem. Azokat, amiket végül ketten együtt megoldottak. 

Sosem felejti majd el az esti iszogatásokat, a nagy beszélgetéseket. A rejtett pillantásokat, a titkos kézfogásokat. 

Örökké él majd benne a nő emléke, és az, hogy ki is volt ő a nő mellett.

"Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél,

Mint egy angyal, olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tűntél,

Emlékszem szavadra, és amikor megfogtad kezem,

Bizsergető érzés járta át testem, tudtam, ez lesz a végzetem."

(Children of Distance)