Égő Jégvirág 32.fejezet

Nem tudom láttátok e már a 6x22 a Hole in the Hearth előzetesét, úgyhogy belinkelem. Nekem különösen a vége tetszik :P

Remélem ez a rész is tetszik majd nektek. Kissé lazább mint a többi, és igazából nem sok minden történik benne. De hát nem szenvedhetnek mindig!

32.FEJEZET

"Valamivel többet gondolok rád, mint amennyi az időmből telik."

(Szilvási Lajos)

6x22 előzetes

-Sweets! Nincs nekem ennyi pénzem! -szólt rá Booth, a pszichiáterre.

- Booth ügynök! Mielőtt bejöttünk, még azt mondta, hogy a pénz nem akadály! -értetlenkedett Sweets, de azért szépen lassan visszatette a helyére, amit elvett.

- Igen Sweets! De 1 millió dollár már igen is akadály!

- Rendben! Akkor mit szól ehhez? Ez olcsó.

- De ronda! -fújtatott Booth

- Miben segíthetek uraim? -jelent meg egy idő eladónő. Ujjai tömve voltak vaskosabbnál vaskosabb arany gyűrűkkel, arca túlzottan ki volt sminkelve. Rikító vörös hajáról lerítt, hogy szinte mindennapos vendék a fodrásznál. Olyan tipikus "annyi pénzem van, hogy nem tudom mire költeni" nő volt.

- Köszönjük, de szerintem magunk is tudunk választani! -morgott Booth, és visszafordult a polc felé.

- Booth ügynök! Tudja még mindig nem értem a gazdagokkal szembeni irtózatát. -magyarázta Sweets miközben követte az ügynököt.

- Nincs semmi bajom a gazdagokkal! De ettől a nőtől...kiráz a hideg! -borzongott meg a férfi. - Ráadásul én is eltudom dönteni, hogy mit akarok!

- Hogyne! Persze. Akkor miért vagyunk már másfél órája itt?! -csapkodott tehetetlenül Sweets - És egyáltalán én miért vagyok itt?!

- Maga akart jönni! Nem én kértem. -nézett rá Booth a fiatal pszichiáterre

- Tudja Booth ügynök! Magával igazi élmény a vásárlás!

- Ugye! -mosolyodott el Booth -Már mások is mondták! Örülök, hogy észrevette! -vigyorgott a féifi, mint aki fel sem fogta, hogy Sweets az előbbi mondatát egyáltalán nem bóknak szánta.

Végül Sweets lemondóan sóhajtott egyet. Tudta, hogy biztosan nem szabadul innen egy órán belül. Újra végignézte a polcokat.

- Mit gondol erről? Ebben van kőberakás is! -lelkesedett fel Sweets, mikor meglátta. Hirtelen már kezdett megörülni, hogy talán még ma haza is ér.

- Kék! Azt mondtam kék kőberakás kell, nem rózsaszín! -magyarázta Booth

- Tudja Booth ügynök! Meglepő, hogy egyes dolgokban milyen precíz tud lenni, míg más... -de nem tudta befejezni a mondatot. Booth olyan csúnyán nézett rá, hogy most az egyszer még ő is jobbnak látta abbahagyni. Így inkább csak bólintott egyet, és visszanyelte a mondandóját.

- Persze, hogy precíz vagyok! Ez nagyon fontos dolog!

- Értem. -sóhajtott Sweets, és kissé meglazította a nyakkendője csomóját. Hosszú napnak néz elébe..

***

- Az áldozat 30-40 év körüli, férfi. A halál ideje az 1800-1900-as évekre tehető. A csontok alapján azt mondanám, hogy komoly fizikai munkát végzett. Három ujjperce már többször is eltört a halál előtt. -mondta fel a diktafonra Brennan.

- Bren szívem! Megrajzoltam az arcát! -ugrott mellé Angela, és a gépen máris megnyitotta a képet.

A homlokcsont alapján magas homloka lehetett, nagy hosszúkás orra. Az arccsontjai szálkásak, és kemények.

- Az adatbázisban rákerestél már? -nyúlt az aktáért Brennan.

- Igen. Bár voltak nehézségek, de most már minden adat bent van, úgyhogy már keresi a gép. Szerintem hamarosan meg is lesz!

- Jó munka! -vette le a kesztyűjét brennan, ami hangosan csattant egyet a bőrén.

- Figyelj szívem! Ma már eleget dolgoztál. Holnap lesz a szülinapod! Pihenned is kéne egy keveset.

- Nem is tudom Angie...

- Gyere el hozzánk! - mosolygott még szélesebben Angela. -Bree már hiányol.

- Ez antropológiai értelemben lehetet... -Angela pillantása megállította. -Jó elmegyek!

- Azért! Ne is merj kibúvót keresni, különben megharagszom! -mondta enyhén fenyegetően Angie, de mivel mosolygott ez a fenyegetés minden hitelességét elvesztette.

- Akkor egy 20 perc múlva találkozunk oké? itt az ajtóban megvárlak! -mutatott Angie az ajtóra, és enyhén meglökte barátnőjét, hogy menjen már.

- Oké. -válaszolta kissé bizonytalanul Brennan.

Valójában már nagyon hiányzott neki a kicsi Bree. Nagyon megkedvelte ezt a kis tüneményt. Már most annyira hasonlított a szüleire! És Angela! Angela csak úgy sugárzott, akárcsak Hodgins. Őket elnézve nehéz elhinni, hogy bárkinek is problémát jelenthet egy gyerek. Bár tudta, hogy egyikük sem alszik esténként, de a sötét karikákat elnyomták a nevetéstől viruló gödröcskék.

Gyorsan levette az egyenruháját, az aktát berakta az egyik fiókjába, felkapta a táskáját, és már indult is.

- Gyors voltál! Mehetünk a te kocsiddal?

- Igen. - vete elő a kocsikulcsot Brennan, és kinyitotta az autót.

- Booth-szal találkoztál ma már?

- Csak reggel. Miért? -értetlenkedett Brennan.

- Hát tudod, ha valaki kapcsolatban él, általában együtt szoktak ebédelni, vacsorázni, küldenek egymásnak egy-egy szerelmes SMS-t... -álmodozott Angela

- SMS-t? -nézett rá kételkedve Brennan. - Miért küldenék neki SMS-t?

- Óh édesem! Mert szereted!

- De ehhez mi köze van egy SMS-nek?

- Azért küldünk SMS-t a másiknak, hogy tudja, hogy gondolunk rá. -magyarázta türelmesen Amgela.

- Szóval akkor írjak neki egy SMS-t? -kérdezett vissza értetlenül Brennan

- Azt csinálsz, amit akarsz! Én csak az mondom, amit az átlagos emberek csinálni szoktak.

- én nem vagyok átlagos! Ezt Booth is tudja! -vágott vissza Temperance

- Persze, hogy tudja. -válaszolt lemondóan Angie.

De azért Brennan elgondolkozott. Bár ő irracionálisnak érezte ezt az SMS küldést, Booth talán nem. Elvégre Booth közelebb áll az átlagos emberekhez mint ő.

- Tudod Angie. Lehet, hogy igazad van!

- Igen? -lepődött meg Angela - Hogyhogy?

- Mert ha én nem is, Booth átlagos ember. És te azt mondtad, hogy az SMS az átlag embereknél működik. Ezzel utaltál arra, hogy SMS-t kéne írnom Boothnak! Értem!! -csapta össze a tenyerét Brennan, miután leállította a kocsi motorját.

- Te tudod szívem. -mondta bizonytalanul Angie. Ő egyáltalán nem erre gondolt....

- És mit írjak neki? -bizonytalanodott el Brennan, a telefonjára nézve

- Amit érzel.

- Hogy éhes vagyok?

- jajj neeem! Hanem, hogy gondolsz rá. -szált ki Angela a kocsiból

- Rendben.

Brennan gyorsan bepötyögte azt a pár szót majd elküldte Boothnak:

"Gondolok rád."

***

- Lance! -ugrott Daisy barátja nyakába. 

- Sweets! -üvöltötte Booth a folyosó másik végéről.

- Istenem. -suttogta a szemét forgató pszichiáter. Daisy halkan felnevetett a férfi sóhaján, és lassan kibontakozott az leléséből. - Mi van már Booth ügynök?

- Maga akart velem jönni, úgyhogy haladjon! Szedje azokat a cingár lábait! 

- Nem is cingárak Lance. Pont jók. -búgta Daisy

- Kösz Daisy. És bocsesz, de úgy tűnik szüksége van rám Booth különleges ügynöknek! -mondta a végét hangosan, hogy az irodában lehetőleg mindenki halhassa. 

- jajj Swets ez olyan gyerekes! Maga mondja mindig, hogy már nem kisfiú! Úgyhogy ne csinálja ezt, inkább haldjon! Még sok helyre kell ma mennünk! -tapsolt Booth, mintegy siettetve ezzel a szegény pszichiátert, aki még adott egy puszit Daisí arcára, s végül követte az ügynököt. 

Booth rettentően fel volt dobva. Megállás nélkül vigyorgott, és még Sweets szenvedése sem tudta lelombozni.

- Hova akar még menni? A gyűrűt már megvettük nem?! Nehogy azt mondja, hogy visszavitte! -kiabált Sweets a lift előtt várakozva

- Css! Ha Bones megtudja, én esküszöm, hogy magát nyírom ki először!

- Gyűrűt vesz dr. brennannek? -harsant fel Daisy éles hangja a hátuk mögül. 

Booth dühösen berángatta mindkettejüket magával a liftbe. 

- Ha valamelyikőjük elárulja Bonesnak, Angelának Camnek, Hodginsnak, vagy akárkinek, velem gyűlik meg a bajuk! Megértették! -fújtatott Booth. Az előbbi jókedve teljesen elszállt, mert már tudta, hogy egész nap hallgathatja Daisy és Sweets szenvedését, és nézheti az idegesítő vigyorukat.

- Rendben. -bólintott Sweets

- Istenem ez olyan romantikus! Tudja Booth ügynök,dr. Brennan biztosan.. -hirtelen elhallgatott mikor a férfi tekintete találkozott az övével. 

- Értem. csöndben maradok. -húzta össze magát Miss Wick, és megfogta Lance kezét. 

- Te mikor veszel nekem gyűrűt? -kérdezte Sweetstől félénken.

- Elég! -üvöltötte Booth, pont mielőtt még kinyílt volna a lift ajtaja.

***

- Bree kicsim! Hazajött a papa! -kiáltott be a ház ajtaján a hazaérkező Hodgins. Mosolygott ám, mikor meglátta dr. Brennant a kanapén rögtön elkomorodott a tekintete. Szerette a nőt, de épp munkaidő volt, és ő épp most bukott le. 

- Szia drágám! -húzta magához Angie. -Brennan biztosan nem haragszik, hogy a bogaraid helyett a lányodat választottad. Igaz szívem? 

- Nem persze. -hebegte Brennan. -Teljesen megértem.

- Köszi dr. brennan. 

- De legközelebb szóljon! -utasította Brennan, majd mosolyogva figyelte, hogyan lesz az előtte lévő három emberből, egyetlen nagy család. csodálattal figyelte, hogy a két szülő hogyan ugrálja körbe az aprócska kislányt. Mindannyian mosolyognak, nincs veszekedés, ajtócsapkodás, nincsenek könnyek. Bár nem tartozott ehhez a családhoz, most mégsem érezte kívülállónak magát, nem úgy mint a saját családjában. 

Mosolyogva figyelte a kisgyermeket is. Mit meg nem adna azért, ha egyszer ő is átélhetné ezt a csodát, amit most Angela és Hodgins. Bár tudta, hogy még nagyon hosszú út áll előtte, mégis egyre inkább vágyott egy gyerekre. és arra, amit egy gyermek hoz magával. Egy családra. 

Vágyott arra, hogy este együtt vacsorázzanak, nézzenek tévét, vagy épp beszélgessenek. Még az esti keléseket sem bánta volna. Csak lehetne..csak volna...

- Szívem nézd! Téged figyel! -kiáltott fel vigyorogva Angela. Erre Brennan is odakapta a fejét. és valóban. A kislány azokkal az átkozottul kék szemeivel, amik olyanok mint az óceán, őt figyelte. 

Lassan odasétált hozzá, és kezével óvatosan megsimogatta a kislány puha arcocskáját. Erre Bree ajkait dallamos kacagás hagyta el, és megmarkolta Brennan hüvelyk ujját. nem is nagyon akarta elengedni. 

- Látod szeret téged!

- Ő itt Temperance néni, Bree! -simogatta meg kislánya fejecskéjét. Ekkor Bree leemelte Brennan szemeiről a tekintetét, és apjára nézett. Lassan mind a ketten elmosolyodtak.

- Nekem lassan mennem kell Angela! -szedelőzködött Brennan, és hüvelykujját lassan kihúzta a kislány markából.

- Biztosan?

 - Igen, még el kell küldenem a könyvem a szerkesztőség e-mailjére. 

- Befejezted?

- Igen. 

- És mi lett a vége?

 -Elkapták a gyilkost. 

- Nem az...mi lett a főszereplőkkel? 

Brennan Breere nézett. Angela rögtön megértette. 

- Gyerekük született. 

- Egy kislány. Breenek hívják. -mosolyodott el szégyenlősen Brennan.

- Beleírtad a könyvedbe? Az én kislányomat? Istenem, ez fantasztikus! -ujjongott Angie 

- A mi kislányunkat! -javította ki Hodgins. 

Brennan mosollyal az arcán bólintott, és szépen lassan elköszönt barátaitól. 

Majd beült a kocsijába és meglepetten tapasztalta, hogy kapott egy SMS-t.

"Én is gondolok rád. Szeretlek! Booth."

Temperance mosolyogva olvasta el újra és újra a rövidke üzenetet. Talán tényleg igaza volt Angelának. Nem is olyan rossz dolog ez az SMS.