Égő Jégvirág 30.fejezet

30.FEJEZET

"Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán. Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket. Örökre."

(Szerelem és más drogok c. film)

3 hosszú nap telt el. Booth hazament, majd visszament az erdőbe. Vitt magával sátrat, és néhány napra elegendő kaját. Mikor visszatért a házába furcsán érezte magát. A vágy, hogy megkeresse Bonest, égette, perzselte a bensőjét. De most nem. Még nem. Broadsky halálát, már nagyjából elfogadta, de az, hogy bántotta Bonest, azt képtelen feldolgozni. megijesztette, hogy képes volt bántani a nőt. Sosem hitte volna, hogy képes lenne neki fájdalmat okozni. De most megtette, és ezzel a gondolattal képtelen visszatérni a nőhöz. Még szüksége van a magányára. Csak, hogy rendbe tegyen magában mindent. Max és Broadsky halálát. A feltolult emlékeket, érzéseket, az apjáról őrzött képeket el kell fogadnia. El kell felejtenie, milyen érzés volt, mikor a fegyver elsült a kezében. Mikor körmei Bones puha bőrébe vájtak.

***

Hirtelen kipattantak Brennan szemei. Mint aki élete legrosszabb álmából ébredt fel. Izzadt, és zilált. A tüdeje összeszorult, majd kitágult. De az agya már szélsebesen pörgött.

- Megvan! -kiáltott fel enyhén őrült arc kifejezéssel. -Kitaláltam! -nevetett a sötétben maga elé. A takarót ledobta magáról, és gyorsan kimászott az ágyból. A lámpához lépett, és felkattintotta. Elméje őrült tempóban forgott. Azt sem tudta mennyi az idő, de mint az elmúlt 3 napban, nem is érdekelte. Valójába azt sem tudta, hogy hány nap telt el. Minden összefolyt előtte. Nem volt már semmi szilárd az életében. Emlékezett arra, hogy Booth elment. De az időt már képtelen volt érzékelni. Érezte a hiányát, lassan az őrület jeleit is kezdte megtapasztalni. Nem az orvosi őrület tüneteire gondolt, hanem csupán a saját lelki őrületére. Hogy nem érzékeli az időt, a világ rezdüléseit.

A tükör elé állt, jéghideg vízzel megmosta az arcát. Majd a saját szemébe nézett.

Csodálkozva figyelte önmagát. ha teljesen épelméjű lett volna, talán megijedt volna. Így viszont csak kíváncsian, kissé ámultan nézte az ismerős, mégis megváltozott arcot. A szemei sötétebbek voltak, bőre kifehéredett. Ajkai halványak, és nem mosolyogtak. most mégis, ezen a nyúzott arcon siker csillogott. Siker, hogy végre kitalálta mit tegyen. Mivel őrizhetné meg ép elméjének utolsó foszlányait, mivel vethet még egy pillantást a férfire. A férfire akit szeret, és ezt egyre jobban érzi. Booth hiánya, szinte az őrületbe kergeti...

Magára kapott egy mohazöld blúzt, mellé csokoládé barna nadrágot, aminek a szára egy kicsit összeszűkült. haján gyorsan végighúzta a hajkefét, majd magára kapta a kabátját.

Kiviharzott az ajtón.

A nap már magasan járt. Ez volt a negyedik napjuk külön. A nap vakította Brennan szemét, alig látta, hogy merre hajt a kocsijával.

De pontosan tudta, hogy merre kell mennie.

***

A sátort fújta a szél. Nem volt hideg, mégis ahogy a vászont súrolta a szél, ijesztő hangokat hallatott. De Booth mindezt nem hallhatta. Nem volt a sátorban. A víz mellett állt, és horgászott. Tudta, hogy ilyenkor már hidegebb a víz, és kevesebbek a halak. De az illúzió megvolt. Horgászott, akárcsak régen az apjával. Felhajtotta az otthonról hozott újabb wiskhey-ét.

Majd eldobta az újabb üres üveget, ami hangos csattanással tört darabokra.

A nap erősen sütött, de a melegét nem lehetett érezni. A felhők a sugarakat felerősítették, de a melegüket nem növelték.

Az egyetlen amit képtelen volt elviselni, az az, hogy Bones távol volt tőle. Alig bírta elviselni a kínzó hiányt. Mintha a szívét is benőtte volna a közeledő tél fagya.

***

- Hank! Hank itt van? -kiáltott be az öregek otthonába. Az ápoló csúnyán nézett rá, akárcsak jó néhány zsörtölődő öregember. De Brennant ez most egyáltalán nem érdekelte, csupán Hanket kereste a szemeivel.

Gyors, és elnyújtott léptekkel indult el az egyik szoba felé, amerre az ápoló kísérte. Beléptek egy sötét barnára pácolt bükkfa ajtón.

- Dr. Brennan! -hallotta meg a férfi ismerős hangját. Gyorsan odakapta a fejét, és hihetetlen boldogság öntötte el az agyát.

- Hank! -kiáltotta el magát, és rögtön leült a férfi mellé

- Mi ez a hirtelen látogatás kedveském? -mosolygott az idős férfi

- Hank, én..szóval Booth eltűnt.

- Elrabolták?

- Nem. Magától ment el. Dühös volt, és elment. Én pedig..nem tudom hol van - fejezte be suttogva a beszédét. Lehajtotta a fejét, és borzalmasan érezte magát. Már csak amiatt is, hogy nem ismeri annyira a férfi, hogy tudja hová ment.

- Én pedig már azt hittem, hogy az esküvő időpontját jön bejelenteni. -kacarászott a férfi, és óvatosan megfogta Brennan kezét.

- De nem tudom, hol van. -motyogta remegő hangon. Hitetlenül rázta a fejét. Mintha még ő sem tudná mindezt elfogadni.

A öreg úr, lassan hátradőlt, és Brennan arcát figyelte barna szemeivel, amik a kor okozta ráncoktól szinte alig látszódtak. 

- Tudja doktornő, maga aztán tényleg szeretheti azt a fiút. 

- Én..

- Ne is mondjon semmit! -szakította félbe Hank. Macis hangján felnevetett és megrázogatta kissé játékosan Brennan karját. Ettől a nő arcán egy halovány mosoly jelent meg. - Ne féljen! Tudom hol van a nagyfiú.

Ahogy Hank kimondta ezt, Brennanból önfeledt nevetés tört ki. Akárcsak otthon, mikor kitalálta mit tesz. 

- Jól van? -kapott hozzá Hank. Furcsának találta, hogy ez a higgadt és ízig-vérig racionális nő, így tudna viselkedni. Ilyen..ilyen tébolyultan.  A szemei csillogtak a kiáramló könnycseppektől, de nem is ez volt a furcsa. Nyúzott arcán olyan hirtelen jelent meg a tébolyult öröm, mintha a fekete szín hirtelen fehérré vált volna. Figyelte a harsányan kacagó nőt. majd kissé meglepődve szólt a hirtelen az ajtó felé induló még mindig kissé kótyagos nő után.

- Nem akarja tudni, hol van?

- Jajj, én el is felejtettem. Tudja... mostanában nem igazán vagyok önmagam. 

- Azt látom -motyogta hank az orra alatt. - Na kedveském, tehát! A kicsi Seeyle-t az apja egyszer elvitte egy tó mellé. én is sokszor jártam oda az apjukkal. 

- De az apjuk ivott nem?

- De, pontosan. De néha, egy pár hétre leállt vele. és ez az idő elég volt, hogy tudatosuljon benne, van egy fia, akinek apa kell.  -itt nagy levegőt vett a férfi -van egy tó. Egy gyönyörű, és eldugott erdő mellett. Biztos vagyok benne, hogy magácska olyan szép helyen még sosem járt! -nevetett fel újra Hank, és a tekintete egy pillanatra a távolba révedt. Szinte még ő maga is látta azt a csodálatos tájat. Minden nyarát ott töltötte, amíg bírta fizikailag. 

Majd újra az előtte ülő nőnek szentelte a figyelmét.

- Tudja, ha telihold van, a hol pontosan a tó fölött süt. A Hold körvonala, és a tó körvonala teljesen ugyanolyan. A vize kristálytiszta, és rengeteg ha él benne. Az erdőben pedig óriási mohával borított sziklák alkotnak egy gyönyörű egységet. 

Brennan kezdte kissé furcsán érezni magát. Ő már járt ott. Gyerekkorából emlékszik ere a tájra. Pontosan olyan, amilyennek Hank leírta. Kissé megborzongott, és ez az ijesztő kíváncsiság kizökkentette a félig tébolyult állapotából. 

- Hol van ez a hely? -kérdezte Brennan. Ő már tudta, biztosan tudta melyik tóról van szó. De hallani akarta. Hallania kellett. 

- Magácska pontosan tudja, hol van ez a hely?

- Honnan..?

- Ismerem az embereket dr. Brennan. Mit gondol, honnan örökölte Seeyle az empátiát?!

- Magától Hank?

- Tudja ez egy költői kérdés volt, de igen, valószínűleg tőlem. Na menjen! Menjen már!! -noszogatta Temperence-t Hank.

A nő hálás pillantást vetett Hank felé.

- Köszönöm! -fordult vissza az ajtóban.

- Aztán szólhatna Seeyle-nek, hogy nézzen be hozzám. Régen láttam már!

- megmondom neki! -intett a nő, majd kiviharzott az ajtón. Futott. Végre tudta hol van Booth. Végre érezte, hogy van még esélye. Még láthatja a férfit. 

Neki már az is elég lenne, ha csak egy pillantást vethetne Boothra- Már azzal is elmúlna a hamarosan felerősödő őrülete. 

Az elmúlt 3 napban szinte biztossá vált számára: igen is függhet az őrület kialakulása az érzelmektől. És Booth hiánya...az kifejezetten ilyen érzés. 

Olyan hihetetlen, hogy pár nappal ezelőtt még a házasságról álmodozott, most pedig fut a férfihoz. 

***

- Zack! -kiáltott fel Angela örömében, mikor meglátta a doktoranduszt. 

- Hello zack! -köszönt a nő mellől Jack is. -Régen jártam itt! -nézett szét a laborban. 

- Csak 4 napja! Ne mond, hogy rossz volt!

- Életem legszebb 4 napja volt! -húzta magához Angie-, és mélyen megcsókolta. 

- Nagyon örülök nektek, de ez itt a munkahelyetek! -jelent meg Cam is.

- Ne már! Cam, ez csak egy csók! -szólt vissza Angela

- Ajánlom is, hogy csak az legyen! -szólt szigorúan Cam - Jut eszembe!  Brennan szülinapja!

- Két nap múlva lesz. -számolta ki gyorsan Zack -De én már sajnálatos módon nem leszek itt.

- Micsoda? -fordult oda egyszerre Angie és Hodgins

- Irakba megy a kis Zackkeróni! -csapta össze a tenyereit Cam. 

- Mikor akartad elmondani haver! -ragadta meg Jack barátját. 

- Tulajdonképpen most, és nem csak akartam, hanem meg is tettem. -mondta zavartan Zack

- Hahó! Brennan szülinapjához még senki nem szólt semmit!

- Mi már vettünk neki ajándékot. -vigyorgott Angie, és egy szerelmes pillantást vetett Hodginsra

- Mit?

- Egy malacot! -válaszolt Jack

- Egy..egy micsodát?! -hitetlenkedett Cam

- Egy egyszerű házi sertést. Mindig is akart egyet.

- Jézus isten! Én pedig azt hittem, hogy legalább születésnapjára valami normális dologra vágyik! -forgatta a szemét Camille, és nagy sóhaj közepette kifújta a levegőt.

- Mert te mit vettél?

- Rendeltem egy tortát, és vettem neki egy könyvet a koponya csontokról.

- Az is jó! Bren amúgy sem szereti az ajándékokat.

- Én nem vettem semmit sem neki! -motyogta szégyenlősen Zack

- Zack, neki te vagy a legnagyobb ajándék, hogy vagy neki! Hidd el nekem. -vigasztalta Angela

- Biztos?

- Igen.

***

Brennan leparkolt a kocsijával, majd rohant befelé az erdőbe. Már járt itt. Biztos volt benne. Pontosan ezen az ösvényen járt. Egy fiúval. 

Aki fogta a kezét. 

Aki 4 évvel idősebb lehetett nála. 

Akinek nagy mélybarna szemei voltak.

Aki nem faggatta.

Aki nem erőszakoskodott. 

Aki..aki olyan volt mint..

- Booth! -suttogta dermedten Brennan. bele kellett kapaszkodnia egy fa törzsébe. A világ lassan kezdett a feje tetejére fordulni, és ő nem tudott alkalmazkodni. 

Booth! Booth volt az a fiú. Most már így emlékszik is! Hogy nem jött rá hamarabb! Hogy az a fiú, aki először kinyitotta a szívét, az most az a férfi, akiért mindenét odaadná. 

Szíve egyre gyorsabban dobogott, kezeit csípte a közeledő tél fagya. A fa törzse kemény volt, és hideg. 

Lassan kifújta a levegőt. A leheletét már látta a levegőben.

Ekkor a sűrű levelek mögött megpillantotta a férfit. 

Csendesen, mozdulatlanul ült, és nézte az eget. A lassan lecseppenő esőcseppek foltot hagytak a kabátján, de nem bánta Mind ketten álltak, miközben az eső egyre hevesebben kezdet esni. 

Brennan Bootht figyelte. Haját egyre inkább átáztatta a jeges víz. A ruhája a bőréhez tapadt. 

Kábultan nézte a férfit, miközben fél a régi emlékképek pörögtek le előtte. Lassan ökölbe szorította a kezét, és tette szánta el magát. 

Megindult a szakadó esőben a sziklán ülő férfi felé. 

Az emlékek minden egyes lépésnél élénkebbek, és színesebbek lettek. Szinte érezte a nyári szellő virágillatát, a nap melegét, a tó vizének a simaságát. A fiú érintésére is emlékezett, emlékezett, milyen ruha volt rajta, milyen illata volt. a hangjára a szemeire, a viselkedésére, az érzésre, ami egyre inkább vonzotta a férfiban.

Régen szerelmes lett, és csak most döbbent rá, ezért volt mindig is egyedül! mert aki felérhetett ehhez az emlékhez, a szépségéhez, az csupán Booth volt. Booth, aki maga is része volt ennek az emléknek. Booth, aki maga volt az emléke!