Égő Jégvirág 35.fejezet

Ez most egy kicsit rövid lett, de lehet, hogy ma még tudok hozni egy másik részt is. Hát...jó olvasást, aztán várom a véleményeket... :)

Egyik legjobb barátnőm is olvassa amit írok, és megkért, hogy írjak le ide egy angol versfélét is. Úgyhogy ha nem baj ezt is leírom.

(csak neked Dia)

35.FEJEZET

"In this night,

I can't sleep, 

I can't close my eyes

Because I always can see

 your sad face...

I can't stop crying,

And I can't apologize.

I can't stand up from the floor..

And my tears are falling again...

In this night,

I can't see the Moon, 

I must be alone

But I'm afraid 

to lose you forever...

Because I can't tell you, 

that I love you,

I can't tell you,

that I can't forget you. 

And always when I look at my mirror,

I can see your eyes, in mine.

I love you so much, 

And now I can say:

Yes, I do!"

Odakinn már sötét volt. Az ég kivételesen tiszta, egyetlen felhő sem takarja el a Holdat és a csillagokat.

- Bones, mehetünk? -kopogott be Booth a nő irodájába.

- Igen persze. Mára végeztem. -nyomta le az utolsó gombot a nő, és a férfire mosolygott. Felállt felkapta a kabátját, és már kész is volt.

- Mehetünk.

Booth lazán megfogta Brennan kezét, aki bár meglepődött, nem tiltakozott. Könnyed mosollyal az ajkukon hagyták el a már csendes irodát. A reggeli hangzavarra csupán a díszek emlékeztettek.

- Booth! -torpant meg félúton Brennan. -Suzy! Mi lesz Suzy-val?

Booth egy pillanatig elgondolkodva figyelte a békésen alvó állatot. Nem akarta, hogy ma este ott legyen velük. Ma nem...ez az este csak az övék lesz.

- Tudod Bones, van egy ötletem! -somolygott Booth, majd kipattintotta a telefonját. Pár pillanatig várt, majd mosolyogva köszönt.

- Hello nagypapi! -itt egy kis szünet. -Igen előkerültem! Igen, mondta. -nézett szomorkás tekintette Brennanre, aki bátorítóan mosolygott rá. - Igen nagypapi! Figyelj, lenne egy kérésem... -megint pár perc csönd. Csupán Hank hangjának a foszlányait hallotta Brennan. - Van itt egy malac. Igen egy malac! Tudod te nagyon értesz az állatokhoz is... Igen tudom. Megtennéd, hogy pár napig befogadod? - Hank beszélt. -Igen, tudom, hogy egy kutya sokkal praktikusabb! És igen, ezt is tudom. Nagypapa! Bones vegetáriánus! -háborodott fel Booth

Itt már Brennan sem bírta tovább. Hangos nevetésben tört ki, miközben hallgatta Bootht, amint próbálta elmagyarázni a nagyapjának, hogy ők nem akarják levágni Suzyt. De végül az öreg beadta a derekát. Amúgy is haza akart menni, így kért egy magángondozót, aki majd vele lesz otthon, így ő is boldog lesz, és Suzynak is lesz helye.

- Gyere menjünk! -karolta át a férfi Brennant és elindultak kifelé a laborból.

Brennant furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem tudott szabadulni tőle. Mintha, jönne még valami. mintha elfelejtett volna valamit, ami még ma este meg fog történni. Mintha tudna róla, de mégse. Ez így zavaros! Kissé zavartan megrázta a fejét.

- Mi van Bones?

- Semmi. Csak nem is tudom, olyan más ez a nap!

- Ez biztos. Nem mindennap leszel 31 éves! -nyomott egy apró puszit Booth Brennan arcára.

- Tudod, te is minden nappal öregebb leszel. Ahogy mindenki más is, épp ezért nem értem miért kell megünnepelnünk minden évben, hogy öregebbek leszünk. Ennyi erővel minden nap ünnepelhetnénk!

- Tudod Bones, az emberek szeretnek ünnepelni, és bulizni. Ilyenkor elfelejtik a gondjaikat, és kikapcsolódnak. -magyarázta Booth

- És te ma kikapcsoltál? -kérdezte Brennan miközben beültek a kocsiba

- Nem. És te? - indította be  motort a férfi

- Én...talán. Tudod, tényleg volt egy pillanat, mikor csak mosolyogni tudtam.

- Na ez jó! Ez nagyon jó Bones! És most irány haza! -lépett a gázpedálra Booth

- Tudod, ez a te otthonod.

- Bones, te nálam mindig otthon vagy, ugye tudod?

- Én ezt nem értem.  Az a te otthonod, hogy lehetnék én otthon nálad?

- Tudod hol a hűtő nem?

- De. De én..

- Tudod hol a kenyereskosár, a WC, a távirányító? Tudod hol vannak a kedvenc DVD-im, tudod hová rejtem el Parker karácsonyi ajándékait?

- Igen, én mindet tudom, de akkor...

- Látod! Mindent tudsz hol van, minden olyat, amit én tudok. Ismered a lakásom, ahogy a sajátodat! Akkor nem gondolod, hogy ennyi erővel a tiéd is lehet?

- Tudod Booth, ez most úgy hangzott mint egy meghívás. Hogy költözzek hozzád.

- Ha akarsz jöhetsz. És én bármikor szívesen látlak. -mosolygott a férfi

- Te komolyan gondoltad...-sóhajtott szomorkásan Brennan.

- Mit?

- Az odaköltözést. -nyelt nagyot a nő- Tudod Booth, én szerintem erre még nem állok készen. Hiszen rövid ideje vagyunk még csak együtt és...

 - Hé Bones! Csss... én nem erőltetem. Akkor jössz amikor akarsz. Amikor úgy érzed kész vagy rá! -állította le Booth a kocsit az emlegetett lakás előtt.

- Biztosan?

- Igen. Teljesen biztosan. De annak azért örülnék, ha a ma estét itt töltenéd. Velem.

- Tudod Booth, szerintem ennek nincs akadálya. -szállt ki vidáman Brennan majd a jól ismert lépcsőkön felsétáltak.

Temperance egy pillanatig eljátszadozott a gondolattal: Mi lenne ha itt lakna?

De most érezte, hogy jól döntött. Bár csábító, mégis még nem készült fel rá. Még szüksége volt egy biztos pontra az életében. Arra az esetre, ha minden borulna. Bár tudta, hogy ez az állapot nem tartható fenn örökké, úgy volt vele, mint a Booth-szal való kapcsolatával: nem tervez! Nem tervezte, hogy beleszeret a férfiba, de megtörtént. Nem tervezte, hogy együtt lesznek, sőt remélni sem merte, de megtörtént. Már megtanulta, hogy a munkájában tervezhet, de az életében....ott képtelenség tervezni. Úgysem az történik amire az ember számít.

- Kérsz inni valamit? -kérdezte Booth, miközben kivett egy üveg vizet. 

- Nem köszönöm. -huppant le az ágyra Brennan. Fáradtan elterült rajta, miközben figyelte a férfit. 

- Nem baj, ha használom a mosdód? 

- Eddig sem volt baj. Menj nyugodtan Bones. -mondta kissé összeszorult torokkal a férfi. Amint Brennan becsukta maga után az ajtót, Booth kihúzta a fiókot, és a markába rejtette a fekete dobozt. Hamarosan..itt az idő. Kivette a dobozból a gyűrűt, végignézte, hogy nem e sérült, majd újra becsukta a dobozkát. 

Ujjaival erőse szorította, szíve egyre gyorsabban vert. Lélegzete szaporábbá vált, torka összeszorult, és hirtelen mintha lepkék röpködtek volna a gyomrában. 

Emlékezett erre az érzésre. Ismerős volt számára. A szorongás a vágy és a félelem is. 

Figyelte a fekete dobozkát. nem tudta, hogy a nő mit fog válaszolni. De ő, Seeyle Booth, teljesen biztos volt az érzéseiben. Már nagyon régóta biztos benne, hogy szereti a nőt. És ez a gyűrű..ez...

De a gondolatot már nem tudta befejezni. Meghallotta az ajtó csapódást, úgyhogy gyorsan zsebre vágta a dobozkát. Mégis szinte égette a zsebét, nem tudott egy pillanatig sem elfeledkezni róla. 

- Mi az Booth? -kérdezte Brennan a férfi furcsa arckifejezése láttán. Mintha...izgalom? félelem... képtelen volt rájönni, hogy mit lát Booth arcán. Még nem látta ilyennek a férfit. 

- Semmi. -mosolyodott el Booth, és megfogta Brennan kezét. Könnyedén maga mellé ültette az ágyra. Vett egy nagy levegőt. Majd még egyet, és Brennan szemeibe nézett.

- Tudod Bones én...sokat gondolkoztam kettőnkön. 

- Booth....-suttogta ilyedten Brennan. Hirtelen az agyában összeállt a kép. A férfi félelmet tükröző arca...szakítani akar? Temperance úgy érezte, mintha a világ elindult volna körülötte, de ő nem tudta volna utolérni. A szoba falai gyanúsan közeledni kezdtek felé, majd újra távolodtak. A gyomrában tompa fájdalmat érzett, szívverése felgyorsult. 

- Bones én tudod mikor először megláttalak, olyan...más voltál mint a többi tudós, akikkel addig találkoztam. Nem volt nagy szemüveged, meg elvetemült frizurád sem! -nevetett fel feszülten Booth. -Ahogy ott álltál, és magyaráztál...olyan más volt. Aztán mikor bemutatkoztunk, mikor bemutatkoztál...azt hittem csak viccelsz. De később kiderült, hogy tényleg te vagy a legjobb...de nem is ez a lényeg. -nyelt egy aprót Booth. A szavak valahogy nem akartak összeállni. Ajkai kiszáradtak és idegesen próbálta elmagyarázni, mit érez, ki ő, és miért akarja ezt. - Szóval, utána láttam, hogy nőnek sem vagy olyan mint a többiek. Önálló akaratod volt és még van is. Makacs vagy és kívülről ridegnek mutatod magad, de valójában...belül törékeny vagy. Mint egy kis tündér, akit jégburok takar. 

- Booth... -próbált egy mondatot kinyögni Brennan, de nem sikerült. Ajkán csupán formálatlan összevisszaság jött ki. Szemei gyanúsan égtek. A félelem, hogy a férfi elakarja hagyni...de akkor miért beszél ennyit?! Miért mond neki ilyeneket?! Miért....

Booth egy pillanatig csöndben figyelte a nőt, majd folytatta tovább. 

- Tudod először nem gondoltam, hogy te képes vagy sírni, de sírtál...és a könnyeid..még azok is gyönyörűek voltak. Képtelen voltam kiverni a fejemből a szemeid...téged. Sokáig csupán a társamnak tartottalak, de egy idő után megértettem, hogy én állok hozzád a legközelebb. Hogy engem akaratlanul is beengedtél a lelkedhez. És mikor megpillantottam benned Temperance-t, a nőt, akkor megértettem, hogy nekem vigyáznom kell rád. Vigyáznom kell a lelkedre, az apró tündérkére, akit senki sem lát, és aki kétségbeesetten kiakar törni, de már képtelen megolvasztani a jeget. Azóta már nem csak tetszettél nekem...Akkor már szerettelek. Megszeretem a világ legjobb törvényszéki antropológusát... Persze a műtét után sok minden megváltozott. Sweets az érzéseimet a műtéttel magyarázta, de Avalon, ő tudta az igazat. De akkor...akkor be kellett érnem a második legjobbal. Még nem álltál készen kettőnkre. És talán még én sem. De mikor pár nappal ezelőtt utánam jöttél, és fogtad a kezem akkor, mikor senki sem keresett. Ott álltál vele az esőben, akkor pontosan tudtam, hogy többet akarok. Sokkal többet.

Brennan csillogó szemekkel nézte Bootht. Most már végképp nem értette, mi történik körülötte. Összezavarodott. 

Booth nagy levegőt vett, és előhúzta a zsebéből a fekete selyemmel borított dobozkát. Lassan felpattintotta. A gyűrű úgy csillogott benne, mintha egy csillagot zárt volna a dobozba. A fény megvilágította Brennan arcát. 

Temperance kezét a szája elé szorította nehogy hangosan felzokogjon. nem tudta mit kellene mondania, vagy tennie. Könnyei elindultak lefelé az arcán de a gyűrűről képtelen volt elvenni a tekintetét. A gondolatok az agyában kétségbeesett kergetőzésbe kezdtek. 

Szerette a  férfit, de a házasság...sosem hitt benne. De ahogy Booth itt ült előtte, ahogy a gyűrű világított rá... 

Először azt érezte, hogy nemet mond. De aztán eszébe jutott Booth elgyötört arca mikor visszautasította. Majd mikor Hannah is visszautasította. 

És miért ne mondhatna igent? Hiszen...mi mást akarhatna még? Booth, itt ül előtte. A férfi...ő jelenti számára már az életet. Miért ne mondhatna igent? A házasság...hisz pár nappal ezelőtt pont erre vágyott! A tükör előtt nézte magát és egyre azt érezte, hogy többet akar. Hogy végre tartozni akar valakihez! Valakihez, aki pedig hozzá tartozik! Egy családot is akart! A csecsemőket nézve...És...ő Bootht akarta. 

- Bones, hozzám jössz feleségül? 

"A szerelem nem létezik, amíg két ember nem képes kimondani, hogy: "mi". A "mi" teljes és összefűző ígéret: Veled kívánok lenni, és azt szeretném, ha velem lennél. Hozzám tartozol, és mostantól sohasem leszel egyedül: még ha külön vagyunk is és a halál választ is el minket, én veled leszek."

(Ladislaus Boros)