Égő Jégvirág 31.fejezet

31.FEJEZET

"Szeretlek, mert eljöttél az életembe. Ebben benne van minden... És most együtt vagyunk, és szeretjük egymást. Úgy érzem, nem tudnék élni, ha nem szeretnélek. Te vagy az éltető levegőm. (...) Ezt kezdetben nem ismeri fel az ember. Ez együtt fejlődik a szívünkkel. Meg kell hozzá nőnünk, meg kell erősödnünk... Emlékszel? Hogy szerettük egymást! És nem beszéltünk róla. Az ember gyerekes és ostoba. Aztán, egy szép napon, világos lesz minden, s az a szó kicsúszik az ember száján... Nincs más mit tennünk; szeretjük egymást, mert ez az életünk."

(Emile Zola)

A hideg esőcseppek gyönyörű fodrokat rajzoltak a jéghideg víz felszínére. A nap eltűnt a felhők mögül, csupán néhány gyenge sugár tört át és világította meg az erdőt. Az eső hangja itt, távol a várostól még hangosabbnak tűnt. A leveleken minden csepp úgy koppant, mintha üvegből lennének, és több ezer darabra hullottak szét. 

Brennan arcán végigfolyó esőcseppek sós könnyekkel is keveredtek. De össze kellett szednie magát. Most Boothnak van rá szüksége. Kivételesen neki kell erősnek maradnia. a férfiért.

Kezeivel elhajtotta az előtte lévő faágat. Sikeresen ráhullott az összes víz, ami a leveleken összegyűlt. Megrázta a fejét, így vörös hajtincsei rátapadtak a hideg arcára. 

Lassú, mégis erőteljes léptekkel haladt a férfi felé. 

Booth nem hallotta a közeledő n. Elvolt foglalva önmagával. Élete talán egyik legkeményebb harcát vívta meg.  Nem tudta mit kellene tennie. Vissza akart menni, de a bűntudata teljesen letaglózta. Alig ismert önmagára. Mintha nem is ő lenne...hanem egy gyáva ember.  De ő nem akart gyáva lenni, nem akart elfutni a ránehezedő súly elől, minden felelősséget elviselt. De most mégis itt volt. Távol mindattól, amiért eddig küzdött, és amit felépített.

Brennan megállt Booth mögött. kezeit emelve egy pillanatra megdermedt. Lélegzete felgyorsult, kapkodta a jeges levegőt. Egy pillanatig a félelem kerítette hatalmába. De kivételesen nem engedett. Elszántan nyújtotta a férfi válla felé a kezét. Majd letette Booth vállára. 

Csöndesen a férfi elé állt. Booth meglepetten nézett föl rá. Nagy barna szemeiből csak úgy sugárzott a félelem, és a talán a magány is meg-meg csillant benne. 

Brennan Booth elé sétált, és szó nélkül megfogta a férfi két hideg kezét. És így nézték egymást. Brennan könnyei a megkönnyebbüléstől újra megindultak, végig az arcán. Kezdte az érezni, hogy most már talán minden rendben lesz. Vagy lehet...

- Bones..-suttogta meglepetten Booth

Brennan halványan elmosolyodott, és homlokát a férfiéhez nyomta. 

Booth kezeivel végigsimított Temperance vizes arcán. 

- Tényleg itt vagy?

- Igen. -bólogatott a nő, de a homlokát még mindig a férfiéhez nyomta. Szíve hevesebben dobogott, de végre képes volt megszólalni., Kezeivel Booth arcához ért, úgy ahogy az előbb a férfi az övéhez. De Temperance nem eresztette el. Egyre közelebb húzta magához.- Itt vagyok veled!

Booth torka összeszorult. Képtelen volt megszólalni, vagy megmozdulni. A szíve a 100-szorosára nőtt, ahogy a nőre nézett. Olyannyira meghatotta, hogy a nő utána jött, hogy lejött, hogy itt van vele. Még sosem szerette ennyire a nőt. Szinte fájt. De ez a kellemes fájás volt, ami feszítette a mellkasát, a szívét, az egész bensőjét. 

Brennan még mindig nem engedte el Booth kezeit. Leült mellé a vizes sziklára, és a fejét a férfi vállára hajtotta.

Figyelték a szakadó esőt, és próbáltak megküzdeni saját magukkal, a gátlásaikkal, az eszükkel, a szívükkel. Főleg a szívükkel.

Egy idő után Booth megszólalt. Kissé rekedtes volt a hangja, annak is nagy részét elnyomta az eső, de Brennan még így is hallotta. 

- Gyáva voltam.

- Nem.- válaszolt egy kis idő múlva a nő -Te voltál a legbátrabb.

- Eljöttem.

- De legalább képes voltál eljönni. -nézett a férfi szemébe a nő. 

- Tudod, általában én vagyok a vigasztaló. -motyogta a férfi -Nem pedig az akit vigasztalni kell.

- Tudod Booth, antropológiai érteelmben, és az én saját véleményem szerint is, az, hogy valakit vigasztalni kell nem a gyengeség jelen. Épp ellenkezőleg: ha valaki képes arra, hogy féljen, és vigasztalni kell, akkor ez azt bizonyítja, hogy milyen erős. Hiszen csak azok félnek, akik már ismerik mitől kell félniük. Akik már találkoztak a félelmeikkel, és egyszer már szembe kerültek velük. -súgta a nő

- Honnan tudsz te ilyeneket?

- Te mondtad.

- Mikor? -élénkült fel egy kicsit a férfi, de a letargiából még mindig nem tudott kilábalni.

- Régen. -hajtotta le a nő a fejét újra Booth vállára. -Még nagyon régen. -majd mindketten lehunyták a szemüket, kezeiket összekulcsolták, és a szakadó esőben elvesztek a régi emlékek között. De együtt voltak. Végre. lassan mindketten érezték: így a legjobb. Mennyivel könnyebb ha a másik fogja a kezüket!

Mindketten ugyanarra gondoltak, de egyikük sem tudta. Booth a régi lányra gondolt a tó mellől, Brennan pedig a régi fiúra az erdőből. 

Egymásra gondoltak.

Egymás kezét fogták.

***

- Bree! -nyomott egy apró csókot Angela a lánya homlokára. -Búcsúzz el szépen Zack bácsitól!

- Tulajdonképpen még nem kellene Zack bácsinak hívnia...- szólt közbe Zack

- Ajj Zack! Inkább integess neki!

A doktorandusz zavartan felemelte a kezét, és intet egyet a kislánynak. 

- Vigyázz magadra! -ölelte meg Hodgins, majd jó erősen megveregette a vállát.

- Igen Zack, lehetőleg egy darabban gyere haza! -szólt Angela is

- Sok sikert Zack Addy és ne felejtse, hogy ha visszajön, itt nagyon szívesen látjuk. A papírját nem teszem messzire.

- Köszönöm dr. Saroyan és nektek is srácok, de igazán nem kellett volna kijönnötök a reptérre!

- De igen, mert szeretünk! -szólt rá Angel -De menj, mert lekésed a járatod. -szipogta

- Te sírsz? -fordult felé Cam

- Az anyák sírnak-vonta meg a vállát, és rámosolygott a kislányára. 

Zack vetett még egy szomorkás pillantást a csapatra, és elsétált. Lépteit egyre nehezebbnek érezte, de az eszével pontosan tudta, hogy helyesen cselekszik.

A kis csapat még nézte egy ideig a távozó gyakornokot, majd ők is elindultak.

- Hiányozni fog a srác. Nagyon bírtam! -törte meg a csendet Hodgins.

- Nekünk is hiányozni fog dr. Hdgins. De vissza fog jönni!

- Honnan tudod Cam, Lehet, hogy ne..

- Rendőr voltam. Megtanultam kiismerni az embereket. Biztos vagyok benne, hogy vissza jön.

- Remélem igazad lesz. -mondta halkan Angie. 

- Jut eszembe! Látta valamelyikőtök Brennant vagy Bootht? -kapott észhez Hodgins

- Ma még nem. De biztosan valamelyikük ágyát tesztelik! -vigyorgott Cam

- Nem! Biztosan nem! -mondta szomorúan Angela

- Miért? Mi történt? -torpant meg a menet. Bree kíváncsian figyelte az anyukája szomorú arcát. Kicsi kezével Angie szájához nyúlt, mint hogyha mosolyra tudná hajlítani. Angie adott egy apró puszit a kezecskére, de nem mosolyodott el. 

- Gondok vannak.

- Boradskí miatt? Seeyle biztosan kivan bukva. -kérdezte aggódva Cam

- Igen. Broadsky miatt. Bren pedig még nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. sőt szerintem Booth nélkül is nehezen boldogul. 

- Ezt meg hogy érted,

- tegnap olyan volt az arca...mint aki..nem is tudom mi erre a jó szó. mint a tébolyultaké. És úgy viselkedett, hol nevetett, hol azt sem tudta mi történik, összeszedetlen is volt. És szétszórt..egy idegroncs... -súgta a végén szomorúan. Látta, ahogy a legjobb barátnője tönkre megy, de nem tehetett semmit.

- De azt hogy érted, hogy Booth nélkül? Szakítottak?!

- Nem. Booth elfutott.

- Ez nem vall Seeylere. Nem lehet, hogy elrabolták?- találgatott Cam az ajkait rágva

- Nem. Brennan látta ahogy elmegy. -rázta szomorúan Angela a fejét. Bree-t figyelve próbálta vigasztalni magát. A barátnője állapota őt is nagyon megviselte.

- Istenem. -hajtotta le dr.Saroyan csüggedten a fejét.

Csöndben folytatták az útjukat a labor felé. Mind arra gondoltak, mi lehet most Brennannel?

***

Órák teltek el. Immár szárazon ültek a kanapén, egymás ölében.

- Miért jöttél utánam? -tette fel végre a kérdést Booth

- Mert nem bírtam. Hiányoztál. -súgta szégyenlősen -Szükségem volt rád. 

- És nekem is rád. 

- Igen. Tudod, nagyon sokáig kerestelek. -folytatta Brennan. Még minidg kicsit zavarban volt, hogy ennyire az érzéseiről beszél.

- Sajnálom.

- Mindenütt jártam. De végül Hank segített.

- te jártál nagypapinál is? -kapta fel a fejét Booth

- Mondtam, hogy jártam mindenütt. 

- Meddig kerestél?

- Végig. Még egyszer álmmban is. 

- Miért csak egyszer?

- Mert az előző éjszakán nem is aludtam. -súgta Temperance.

Booth magához húzta a nőt, és óvatosan felemelte Bones fejét. Szemeibe nézett. 

- Tudod Bones, én nagyon szeretlek. Mondtam már?

- nem emlékszem -motyogta Brennan, akinek ekkor az agyát már rózsaszín felhők borították el.

- Szeretlek Temperance Brennan! Eljöttél értem, oda, ahová senki sem, ott voltál velem ahol senki sem.

- Igen. Akár 16 éve. Az erdőben Magas Srác! -vigyorgott Brennan. Így hívta aznap Bootht. A Magas Srác. Egyikük sem tudta a másik igazi nevét, de Brennan ezt a nevet adta Seeylenek. 

- Te voltál? -nyílt tágra Booth szeme -Nem láttam a szemeid!

- Előtted senki sem láthatta.

- Tudod, így csak még jobban szeretlek! -húzta magához Booth, és végre megcsókolta. 

- Én is- súgta még Bones, majd az agyát teljesen ellepte a rózsaszínű köd.