Égő Jégvirág 38.fejezet

38.FEJEZET

Brennan fáradtan hajolt a maradványai fölé. Furcsa, hogy mennyire kifárasztották az elmúlt napok eseményei. Pedig ő nem szokott fáradt lenni.

- Szivem! Szia! -hallotta Angela kiáltását a háta mögül. Ma még nem is látta barátnőjét. Olyannyira belemélyedt a csontjaiba, hogy észre sem vette a körülötte lévő világot. Figyelte a csontok formáit, színét, a repedéseket, vágásokat, nyomásokat, töréseket.

- Óh, szia Angie. -fordult hátra nagy sóhaj közepette Brennan. Megszokottan lehúzta a gumikesztyűjét.

- Szívem, ettél ma már? Tudod elmehetnénk enni valahov.... -hirtelen elakadt Angela szava. Ilyen sem volt még. A torka összeszorult és egy reménykedő mosoly jelent meg az arcán, amint megpillantotta a barátnője kezén csillogó gyűrűt. -Neked feltétlenül el kell jönnöd velem! Most! -ragadta meg barátnője kezét és felrángatta Brennan irodájába. 

- Mi van Angie? Azt mondtad enni akarsz...

- Eszünk is! De előbb alaposan kifaggatlak! -csukta be az ajtót. -Mesélj!

- Mire gondolsz Angie? Eddig nem érdekeltek ennyire a csontjaim...

- Jajj nem a csontjaid érdekelnek, hanem a gyűrűd!! -ült le a kanapéra, miközben még mindig barátnőjét figyelte. 

Brennan halványan elmosolyodott és zavartan a gyűrűje után nyúlt. Nem tudta mit kéne mondania. Hogy lehet ezt elmondani?! Hiszen, még ő maga sem fogta fel igazán. Hogy is foghatná fel?! Hisz ez...ez a gyűrű az ő záloga az örök boldogsághoz...

- Tudod Angie, igazán szép képet festettél. -jutott hirtelen eszébe. Ezzel megdicséri a barátnőjét is, és képes azt is elmondani, hogy igent mondott. Hisz Angie az mondta, hogy csak akkor nyissa ki, ha igent mond.

- Ú..Úúúristen! -ugrott a nyakába -Férjhez mész!!

- Igen.

-Boothhoz!

- Senki máshoz. -lépett be az emlegetett az ajtón. Brennan rögtön odakapta a fejét és amint meglátta a férfit a szemeiben apró csillagok jelentek meg. Szíve megdobbant és nyugodt mosoly terült el az arcán. Fölállt és átölelte a vőlegényét. A vőlegényét!! Hihetetlen. 

- Tudod Angela, szeretném bemutatni a menyasszonyomat! Temperance Brennant. -karolta át Brennant Booth és egy apró puszit nyomott a nő feje búbjára. 

Belül a férfi is még mindig ujjongott. Igazából még ő is nehezen hitte el, hogy ezentúl örökké együtt lehetnek. Örökké együtt lesznek! 

Kezei óvón kulcsolódtak Brennan köré, miközben Angelához beszélt.

- Tudjátok igazán aranyosak vagytok így együtt! -vigyorgott Angela. -Mikorra tervezitek az esküvőt?

- Esküvőt? Ömm..még nem igazán beszéltünk..

- Még nem döntöttük el! -segítette ki a kissé zavart Temperance-t Booth. -Még nem tudjuk!

- Ígérjétek meg, hogy én leszek az első, aki megtudja a dátumot! Ígérjétek meg!

- Utánunk te leszel az első. -bólintott Booth 

Brennan csöndesen a távolba révedt. Tudta mivel jár a jegyesség. Esküvő. Hirtelen túl könnyű volt elképzelnie magát amint fehér ruhában az oltár előtt áll. Ez a kép melegséggel töltötte el a bensőjét. Mosolya még szélesebb lett. Igen. Pontosan ere az érzésre vágyott mindig is. Erre, amit csak Booth mellett kaphat meg.

- Akkor Booth, te is jössz enni? 

- Mennék de még van pár elintézni valóm az irodában. igazából csak Boneshoz jöttem, hogy beköszönjek. -magyarázta a férfi

- Mész is? - kérdezte csalódottan Brennan.

- Muszály. - nyomott egy búcsú csókot Brennan ajkaira majd elment. 

- Tempe! Ez hihetetlen. Tudod, Booth a lehető legjobb férfi számodra. ő örökké veled lesz.... -kezdte el Angela és az ebéd végéig abba sem hagyta.

"Igen, tudom!" válaszolta gondolatban Brennan és követte barátnőjét.

***

- Nem főnök! Ezt nem fogom megtenni! Most nem. Mindig megtettem, de most már nem megy! -kiabált Booth 

- Booth ügynök, ez nem kérdés! Muszáj! Kötelessége. 

- De biztosan találnak helyettem valaki mást! Én most nem mehetek! -csapott az öklével a fa asztalra

- Nincs más! Maga a legjobb!

- Noss néha be kell érniük a második legjobbal! 

- Nem. Maga kell! És bármit is tesz, nagyon jól tudja, hogy a végén meg kell tennie! -vette le a szemüvegét a főnöke 

- Ez hihetetlen! Nem érti, hogy most nem tehetem. Menyasszonyom van! -vetette be az utolsó kártyáját Booth. Elkeseredetten rogyott le a székre. Már tudta, hogy ebből a vitából csupán vesztesen kerülhet ki. 

A vele szemben ülő férfi nézte egy darabig Bootht, majd minden szó nélkül átnyújtott neki egy papírt. 

- 1 hét! És utána megteszi! -nézett rá szigorúan. Mély basszus hangja betöltötte a szobát. 

- De..

- Nincs de Booth ügynök!

- Felmondok! 

- Felőlem, de ennek semmi köze ehhez. Hiába mond föl ez már az USA ügye. és az elnök kifejezetten magát kérte! 

- Hogyne?! És ezt még higgyem is el?! -háborodott fel Booth és nagy erővel az asztalra csapta a mappát. Ekkor a főnöke megnyomott egy számot a telefonján és a következő pillanatban egy férfi jött be. 

- Booth ügynök, ugye? -kérdezte. 

- Igen. Mit akar?

- Magát. A nevem Ian Cylesse. Engem küldtek magáért. 

- Hát nem értik, hogy én nem megyek sehová?!

- Ebben már rég nem maga dönt Booth ügynök. -folytatta Ian. 

- Nézze Mr. Cylesse, én...

- Nem! Elég az ellenkezésből! -eresztette ki a hangját Ian is. -Nincs több tiltakozás. 1 hete van. 1 hét múlva találkozunk. Legyen ugyanitt ugyanekkor! -nézett rá parancsolóan Ian, majd kiment a szobából. Az ajtót erősen becsapta maga után. 

Booth gyűlölködő pillantást vetett előbb a főnökére, majd az aktára.

 Kiment az irodából és bevágta maga után az ajtót. 

Dühe egyre csak erősebb lett. De most már megjelent mellette egy másik érzés is: a félelem. Mi lesz ezután?

Lerogyott a kanapéjára, az aktát jó erősen a földhöz vágta. Lehunyta a szemeit és ujjaival a halántékát masszírozta. 

Fogalma sincs, mit fog tenni!

***

- Angela már elmondtam. Megkérte a kezem, és igent mondtam. -mosolygott barátnője túlzott kíváncsiságán Brennan. De valójában ő maga is élvezte, hogy már ötödször mondhatta ki ezt a mondatot. Nem merte beismerni, de tetszett neki. Olyan boldog volt mint még eddigi életében soha. 

- Tudod drágám örülök, hogy végre rájöttél, hogy ki kell neked igazán!

 -Ezt meg hogy érted? 

- Tudod Brenn, ne vedd sértésnek, de ez az első pillanattól fogva egyértelmű volt. 

- Micsoda? -nézett továbbra is értetlenül 

- Minden! Ahogy néztél Boothra...

- Hogy néztem rá? 

 -nem tudom! Ez..ez egy kifejezés. A szemed, hogy is mondjam, csillogott...

- Biztos rávetült a fény. Tudod, az emberek szeme nem szokott csak úgy...

- jajj szívem. Ez is csak egy kifejezés! -cammogott Angie. 

Majd hirtelen megcsörrent a telefonja. Pár perci beszélt majd le tette. 

- Bocsi szívem, de mennem kell. Bree felébred! -köszönt el Angie a barátnőjétől majd kisietett. Brennan eltűnődve bámult kifelé az ablakon. Az ég szürke volt, de ő most mégis boldog volt. Eleresztett egy apró kacajt. Az eget figyelve azonban hirtelen mintha megszédült volna. Egy pillanatig úgy érezte, hogy a fejére szakad az ég. Ilyedten kapott a homlokához. Vett egy nagy levegőt, de a szédülése nem csillapodott. 

Brennen ilyedten vette tudomásul, hogy a teste most önállóan cselekszik. A fejébe éles fájdalom hasított. Mintha egy tűt szúrtak volna az agyába. 

Kényszeredetten felállt és elindult a mosdó felé. 

Lábai remegtek, még akkor is, mikor a szédülés csökkent. Megmarkolta a mosdó szélét és megmosta az arcát hideg vízzel. Aztán csak figyelte a tükörbe néző arcot. A saját arcát. A bőre sápadt volt, szemei elködösültek. Látta mennyire remegnek a kezei. 

Idegesen beletúrt a hajába, m ez nem volt jó ötlet. 

Elvesztette az egyensúlyát és a padlóra rogyott. 

- Hölgyem jól van? -kérdezte egy fiatal 16 év körüli lány. Az arca ilyedt volt, ahogy meglátta a földön fekvő Brennant. 

- Jól leszek, köszönöm. 

- Tudok segíteni? Hívjak valakit, -guggolt le mellé a lány. Sokkal érettebben gondolkodik mint a többi kora beli. 

 -Nem köszönöm, megoldom. 

- Nem fogom itt hagyni magát a földön! -mondta elszántan a lány, és Brennan hónalja alá nyúlt. Nagy nehezen, de felhúzta a nőt, és ráültette az egyik WC fedőre. 

- Hozzak vizet, vagy bármit? -guggolt le vele szembe a lány. Megfogta Brennan kezét. 

- Nem kell köszönöm. - Brennan hálásan szemlélte a lányt. Hosszú hullámos barna haja és barna szeme volt. Magas, a korához képes nagyon magas volt és erős. Izmos és erős. És nagyon kedves. 

Ekkor a lány még mindig ilyedten figyelte Brennant. nem tudta mit csináljon, de nem hagyhatja egyedül a nőt. 

Fogta az egyik hajcsatját, kivette a hajából és feltűzte vele Brennan haját. 

- Hogy hívnak? -kérdezte remegő hangon Brennan. Bár nagyon erősen akarta, még mindig nem volt elég erős ahhoz, hogy felálljon. A szédülés csökkent, a lábai sem remegtek már annyira. lassan kezdett helyrejönni. 

- Samantha vagyok. Önt, hogy hívják? 

- Temperance Brennan vagyok. 

 -Az antropológus? Olvastam a könyveit. 

- Komolyan? -Brennan kíváncsisága egyre inkább előtört. Ki ez a lány? 16 éves, de már olvasta a könyveit, segít neki...olyan mint egy felnőtt. 

Samantha eközben egyre inkább próbálta lekötni Brennan figyelmét. Látta a nőn, hogy jobban van, de még nem akarta siettetni. 

- Tudja nagyon tetszett a radiometrikus kórmeghatározásnál, ahogy leírta mi alapján állapítja meg a maradványok korát és mit lát. 

- És megértetted? -képedt el Temperance

 -Igen. Nagyon tetszett. Utána is néztem. -ekkor a tekintete a nő kezére vándorolt.  nahát! Magát eljegyezték? 

-igen. -súgta erőtlenül Brennan

 -Gratulálok! Ez fantasztikus...csak nem a könyvében szereplő ügynök a szerencsés. -mosolyodott el mókásan a lány. Még mindig aggódva figyelte a nőt, de próbálta oldani a feszültséget és megnyugtatni Brennant. 

- Ő csak egy fikció, de igen...a valóságban Seeyle Booth ügynöknek hívják. -válaszolta Brennan mosolyogva. A hangja már egyre erősebb lett, és már egyáltalán nem szédült. 

Ezt Samantha is észrevette. Segítőkészen a nő karjáért nyúlt és segített neki felállni. 

- Jöjjön, haza kísérem. 

- Nem szükséges. a szüleid már biztosan keresnek...

- Tudja, az én szüleim 5 éve meghaltak. A barátommal vagyok itt...bocsánat a volt barátommal.

- És ő nem keres?

- Már nem. -suttogta Samantha. Próbált mosolyogni, de nem tudta elrejteni a szomorúságát. Brennan együtt érzően figyelte. 

- Köszönöm a segítséged. -mosolygott rá Brennan. - Mivel tudnám megköszönni? 

- Engedje meg, hogy haza kísérjem. Ennyi nekem bőven elég, hogy láthatom jobban lett. -mosolygott bátortalanul a lány, majd elindultak. 

Temperance nagyon a szívébe zárta ezt a lányt. Nem volt könnyű élete. A szülei halottak, a barátja szakított vele. Teljesen együtt érzett vele. És nagyon tetszett neki, hogy ilyen okos ilyen fiatalon. Valmivel megakarta hálálni...

- Samantha! Csütörtökönként, hogy jársz iskolába?

- Egy órám van reggel. utána ráérek.

- Egy órád? 

- Igen. A többiből már leérettségiztem és letettem az osztályozó vizsgám is. A jövő hónapban meglesz az utolsó is. 

- Gratulálok. Én is ilyen idősen csináltam meg az érettségijeimet. -mosolygott rá elismerően Brennan. 

- Köszönöm. 

- Főiskolára melyikre szeretnél menni?

- Egyetemre szeretnék menni. csak nincs rá pénzem...így is rengeteget dolgozom, és többet már nem bírok el. 

Brennan elgondolkodva nézett Samanthára. Kezdte azt hinni, hogy a gyerekkori énje áll előtte. 

- Mennyit tudsz a csontokról? 

 -Tudok néhány dolgot, de nem annyit mint maga. 

- Hogy állsz a szövetvizsgálattal. 

- Emelt biológia érettségim van, illetve különböző tanulmányokat is végeztem már. Tudok néhány dolgot. 

- Remek.  -mosolyodott el Brennan. eddig észre sem vette, hogy már a saját lábán jár. Tökéletesen volt. Samantha sem támasztotta már, csupán mentek egymás mellett. - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy tudnék neked munkát adni? 

- Az csodálatos lenne.. -csillant fel a lány szeme. 

- Akkor csütörtöktől minden második nap déltől este 10-ig tudnál jönni. A fizetésed annyi lesz majd mint egy felnőtt dolgozónak. -mosolygott Brennan- az nem kevés! 

- Ez nem illegális? Úgy értem, 16 évesen, diploma nélkül... -bizonytalanodott el Samantha

 -Tudod volt előtted egy doktoranduszom. Neki sincs még diplomája, de ő is egyfajta csodagyerek,  -ahogy Booth mondaná- mint te, vagy mint amilyen én voltam. Szóval?

- Igen. Nagyon szívesen dolgoznék magával. 

-Akkor megegyeztünk. Holnap kezdhetsz is.

Samantha