Égő Jégvirág 42.fejezet

Bocsi, de ebben lesz több szó Samantha érzéseiről is. Nagyon fontosak lesznek ugyanis a továbbiakban. De többet nem mondok :)
Sajnos a tippek nem jöttek be, de ennek a résznek a végén is lesz majd egy kérdésem, arra is jöhetnek s gondolatok :)
Komikat léci
Sajnos ez most elég rövid lett. Lehet találgatni, kit hívott a mobiljáról Brennan? Mi fog történni? És miért jön előtérbe Samantha?
Várom az ötleteket :)

42.FEJEZET

"Volt időszak, amikor állandóan olyan történeteket hallgattam, amelyek az elszántságról szólnak. Volt, amikor csak azért éltem, mert élnem kellett. De most azért élek, mert HARCOS vagyok, és azt akarom, hogy egy napon ott lehessek az Ő társaságában, akiért annyit harcoltam."

(John Bunyan)

Az idő van, hogy úgy érezzük, túl gyorsan telik. Hirtelen egy óra röpke pillanattá válhat a szemünkben. Az óra mutatója mintha felpörögne. 

De vannak pillanatok, napok, hetek, hónapok, esetleg évek is, mikor az idő kegyetlenül lassan telik. Így érzel akkor is, ha a régi helyeken jársz. Akkor, ha nem vagy boldog. Mert élteted az emlékeket, a pillanatokat, amik gyorsan elröppentek. Mert akkor boldog voltál.

De a legrosszabb, mikor egyetlen szó, vagy mondat is elég ahhoz, hogy megállítsa az időt. Ilyenkor az ember megkövül, megáll benne az ütő, a vére jéggé fagy. Csak áll és képtelen érzékelni a környezet rezzenéseit, változásait. Az agya egyszerűen nem engedelmeskedik. 

Brennan fölkapta a telefont, ám vele egy időben Samantha is fölvette a másik készüléket. Hallotta, hogy Brennan, beleszól és már le is akarta tenni, de ekkor meghallotta a másik hangot is. 

- Jó napot! Dr. Temperance Brennannel beszélek?- mély, erőtől duzzadó férfi hang volt. Néhány szónál furcsán, valamiféle akcentust lehetett kihallani a hangjából. 

- Igen. Maga kicsoda?

- Mathew tizedes vagyok. Booth őrmesterrel vagyok szolgálatban. Maga volt a listán, akit értesíteni kell, ha valami történik. 

- Mi történt? -szakította félbe a férfit Brennan. AZ idő mintha megállt volna körülötte. Nem volt képes másra, csak a férfi hangjára koncentrálni. Hirtelen a beszédét is lassúnak érezte. 

Eközben Samantha feszülten figyelt a másik szobában. Várta, hogy mi fog történni. Lábai megfeszültek. Várt.

- Sajnálattal közlöm, hogy Booth őrmestert tegnap este elrabolták az ellenséges tábor katonái. 

- Nem....az lehetetlen.. -Temperace hangja elgyengült. -de...ugye még él?

- Nagyon sajnálom, de nincs róla semmi információnk. Aki itt eltűnik, nem kerül elő.. -válaszolt Mathew tizedes. A hangja száraz volt és baljós, amit a háttérben lévő lövéshangok még sötétebbé színeztek. -Tudja, Booth őrmester kiváló katona volt. Rengeteg társunk, köztük én is neki köszönhetem az életem. Óriási veszteség mind a sereg, mind az állam szá...

- Elég! -szakította félbe Brennan. -Hagyja abba! 

- Asszonyom én...

- Hol van?

- Nem tudjuk, hol van az őrmester. 

- Hol rabolták el?

- Afganisztán és Irán határán. A határhoz legközelebbi ellenséges tábor Birjamban van. De hölgyem maga...

- Köszönöm tizedes.  -nyomta ki a telefont Brennan. Lábai megremegtek és fáradtan rogyott le az ágyra. Agyában a gondolatok megállíthatatlan fogócskába kezdtek. Ki? Mi? Hol? Hová?Mikor?

Samantha görcsösen szorította a másik szobában a telefon. Mindent hallott. Hallotta a nő elkeseredett hangjában az elszántságot. Ami a lány szemében az őrület előjeleként jelent meg. De ez nem így volt. Most nem. A fiatal lány lábujjhegyen, halkan Brennan szobája felé lépdelt. Óvatosan résnyire nyitotta az ajtót és benézett. 

Amint meglátta a nőt, ujjai görcsösen az ajtólapjára szorultak. Szíve hevesen vert miközben látta, ahogy a doktornő az ágyon fekszik. Mellkasa lassan emelkedett, miközben kékeszöld szemeivel a fehér plafont pásztázta. 

Ami a leginkább megijesztette Samanthát az az volt, hogy Temperance nem sírt, nem dühöngött, nem tett semmit. Csupán csak feküdt az ágyon és nézte a falat. 

Samantha csöndesen leült mellé. Nem tudta mit mondjon. Mit mondhatna erre? 

Brennan észrevette a lányt, de nem reagált. Ennél sokkal fontosabb dolga volt. Most is azt tette, amit eddigi élete során. A megoldást kutatta. Állt fönn egy probléma, amit meg kell oldania. És ha valaki, akkor ő képes lehet rá.

Samantha sem mozdult. Követte a nő tekintetét, de ő nem látott semmi érdekeset a fehér plafonon. Furcsán érintette őt, hogy látta az erős, racionális tudóst a legrosszabb állapotában. Látta sírni, látta a WC fölé görnyedve megtörve hányni. Látta gyengén is, és most...látta megszállottként is. 

Furcsa. Neki sosem volt igazi családja, így valamiért ragaszkodott Brennanhez. Olyan volt neki ő, és Angela, mintha a nővérei lennének. De bárhogy is nézte a dolgokat, bármennyire is igyekezett, ő csak egy 16 éves gyerek. A másik kettőnek élete, munkája van. felnőttek. Angelának gyereke van, és vőlegénye. Brennan terhes és valahol a világ másik felén neki is van egy vőlegénye. És itt van ő, Samantha, akinek nincs semmije.

Brennanben megszületett a döntés. Gyorsan fölállt, a mobiljáért nyúlt és kiment a szobából, figyelembe sem véve a fiatal lányt. A 16 éves, sok mindent megért lányt, aki egyenlőre még senki sem a szemében. Becsüli Brennan őt, amiért annak idején az étteremben segített neki, becsüli, mert okos és szorgalmas, de valójában még semmibe sem veszi. 

Temperance halkan beszélt. Csöndesen magyarázott, mert nem akarta, hogy Samntha meghallja.  Szemeiben lángolt az elszántság, mégis ajkaira kiült a kétségbeesés. A hangja akadozott, szemébe néha egy egy csillogó könnycsepp is megjelent. Néha a gyűrűjére nézett, néha a hasára tette a kezét. És ilyenkor bizonytalanodott el. Már egy másik életért is felelősséggel tartozik. 

De már nem volt megállj. Minden kétejét elnyomta az elszántság, a fájdalom , a kétségbeesés és a vágy. 

A vágy....Sokan alábecsülik. Sokan észre sem veszik, vagy épp eszközként használják. Pedig a vágy mindenen felül van. Olyan mélyről jövő és olyan erős, hogy semmiféle másik erő nem ér fel hozzá. Csupán a szerelem. De általában ez a kettő egybefonódik és legyőzhetetlen egységet alkot. Mert a szerelem nélküli vágy, kietlen és üres.

De a valódi lángoló vágy...az végtelen....