Égő Jégvirág 43.fejezet

Tudom, hogy a majdnem 9000 látogató az rengeteg, de feltűnt, hogy már nem nő olyan ütemben az oldalmegnyitás....elrontottam a sztorit? Vagy rosszul írok? vagy mi a baj? Szóval jó lenne, ha azok akik itt járnak pár mondatban leírnák, hogy mi az ami nem tetszik nekik...nagyon sokat segítene, és ígérem igyekszem amennyire csak tudok :)

Azért remélem ez a rész tetszik majd....

43.FEJEZET

"Tudtam hogy mostantól nincs megállás, és meg fogom ismerni a mennyországot és a poklot, az örömet és a bánatot, az álmodozást és a kétségbeesést. Tudtam, hogy nem bírom tovább visszatartani a szélvihart, amely lelkem legrejtettebb zugaiban támadt föl."

(Paulo Coelho)

Van mikor az ember magába roskad. Van, mikor megőrül. De mindezeknek az előzménye egy komoly elhatározás. Maga az elszántság. Amit pedig a kétségbeesés szül. A kétségbeesés pedig eredhet a szomorúságból, vagy a boldogságból. Minden érzelem összefügg és összefonódik. Egyik sem maradhat ki a sorból. Meg kell tanulnunk, hogyan álljunk ellent a világ megpróbáltatásainak. Mert a vihar sosem vonul el. A legfontosabb, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.

Brennan összehúzta a bőröndjén lévő cipzárt. Menni készült. Mindössze 2 órája van, hogy elérje az Afganisztánba induló repülőt. Sietnie kellett. A jegyet már megrendelte és a kellő összeget majd kifizeti ha visszaért.
Sebesen magára kapta a kabátját és benézett Samanthához.
A lány háttal ült az ajtónak, az ágya szélén. Gyorsan odakapta a fejét mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó.
- Elmegyek Samantha. -szólt be, de igazából meg sem várta a lány reakcióját. ő megy és ez már biztos. Már eldöntötte.
- Rendben. -válaszolt. -Vigyázz magadra! -mondta még miután a nő becsukta az ajtót. Majd gyorsan lehajolt, benyúlt az ágya alá és előhúzta a bőröndjét. Nem fogja engedni, hogy a nő egyedül menjen Afganisztánba! Nem!
A pénze nagyrésze ráment erre a repülőjegyre, de most ez nem számított. Tudta, hogy a doktornő terhes és meggondolatlanul viselkedhet. Angela rá bízta. A lelkére kötötte, hogy vigyázzon rá.
Fölkapta a topánkáját és ő is elhagyta a házat.

Kettejük között csupán 10 perc különbség volt. Samantha beszállt egy taxiba. Még látta Brennanék kocsiját a lámpánál. Tudta, hogyha a nő nem veszi észre, majd csak a repülőn, akkor biztosan nem fogja megállítani.

Brennan gyorsan kiszállt a kocsiból és bőröndjét maga után húzva rögtön a pulthoz ment. Felismerték és gyorsan a kezébe is nyomták a jegyet. Elmagyarázták merre menjen, hányas turbina. Futott. Cipője hangosan kopogott a kemény kőpadlón. Gyorsan leadta a bőröndjét, majd felült a gépre.
És várt.
Szíve hevesen dobogott és minden másodperc mintha egyre lassabban telt volna. Lélegzete fehér nyomot hagyott az üvegen. Az ég már sötét volt. A csillagok békésen ragyogtak a Hold körül. Minden csöndes és mozdulatlan volt. Csupán  a Brennanben dúló vihar nem csitult. Félelme hol erősen lüktetett, hol teljesen eltompította az érzékeit. De mindig orkánként söpört végig rajta. És egyre erősebben. Tudta, hogyha nem találja meg Bootht, önmagát sem fogja soha többé. Ha nem találja meg a férfit...talán vissza se jön...

Samantha az utolsó pillanatban ült föl a repülőgépre. Szemeivel a doktornőt kereste. Hamar meg is találta az egyik ablak melletti ülésen. Vett egy nagy levegőt és nyugodt léptekkel leült mellé.
Brennan oldala fordította a fejét, hogy lássa a szomszédját.
- Samantha? Te mit keresel itt?!
- Nem mehetsz egyedül Afganisztánba! -mosolygott rá a lány.
- Honnan...?
- A lakásokba nem érdemes két telefont szerelni.
- Nagyon is praktikus! Ugyanis mikor az ember nem akar átmen...értem. -esett le Brennannek. -Végig hallgattad a telefon hívást.
- Pontosan. És úgy döntöttem, hogy elkísérem.
- Miért?
- Egy: mert Angela megkért rá, hogy vigyázzak rád. Kettő pedig, mert a barátomnak tekintelek...jah és három: mert féltelek. terhesen háborús övezetbe menni...
- Tudod Samantha, egyáltalán nem logikus amit mondasz. Felesleges veszélybe sodornod magadat, miatta, vagy bárki miatt. -csatolta be az övét Brennan. A felszállás megkezdődött.
- A logika az életben nem működik. Úgy értem, bizonyos helyzetekben. Főleg mikor érzelmekről van szó.
- A logika mindig működik. -cáfolta meg Brennan. -Minden bebizonyítható, minden tettnek oka és célja van. Logikus magyarázata.
- Igen? Akkor miért ülsz egy Afganisztánba tartó repülőn, terhesen? -kérdezett rá komoly tekintettel Samantha.
A doktornő csöndesen oldalra fordította a fejét.
- Tudod dr. Brennan, a logika nagyon jó dolog...a munkában. Az életben, sokkal fontosabbak az érzelmek. Az érzéseink határoznak meg minket és ösztönöznek cselekvésre. Megmondom  miért vagy itt: szerelemből. Mert a férfi, akit szeretsz veszélyben van. És te utána mész. Ez cseppet sem racionális, vagy logikus...mégis megteszed.
- Én...nem..
- De! Igen. -győzködte - Az érzésekkel nincs semmi baj. lehet, hogy a racionalizmussal nem férnek össze, de hozzánk tartoznak. Ezek határoznak meg minket. -mosolygott biztatóan Samantha a nőre. Kifújta a tüdejében felgyülemlett levegőt és várt. Figyelte, hogy mit reagál Brennan.

Brennan elgondolkodva figyelte az eget. Majd lassan szólásra nyitotta a száját:
- Az érzések fájnak.
- Igen. A fájdalom velük jár. De ha nem tudnánk milyen a fájdalom, akkor nem tudnánk azt se, hogy mi a boldogság. Hiszen minden egyes szomorú és fájdalmas pillanatot megelőz egy-egy boldog és csodálatos pillanat. És ez az élet.   Érzelmek sorozata...
- Tudod Samantha, a korodhoz képes szokatlanul gondolkodsz.
- Mások is mondták már.
Majd csönd ereszkedett rájuk. Brennan gondolatai újra Booth felé kalandoztak. vajon hol lehet most a férfi. És ha odaér merre megy majd? Mit fog tenni?



***


- Megtaláltuk a barátnőjét! -lépett a földön heverő Booth-hoz egy kajánul vigyorgó férfi. Széles vállait és gonosz arcát mély vágások díszítették. Hangja érdes volt és füstös. Megvetően figyelte ahogy Booth vérző sebekkel a földön hever.
- Maguk szemétládák! Mit akarnak tőle?Mit akarnak tőlem? -vicsorgott a férfi. Dühe óriási volt, de talán csak az aggodalmát akarta leplezni vele.
- Magától őrmester? Magától semmit. Maga az eszköz. -nevetett fennhéjázva a férfi.  - Nekem a nő kell.
- Mit akar Bonestól?
- Bones? Óhh milyen édes!
- Mit akarnak tőle? -ordította Booth a sötétben álló alak felé. -Ha bántani merik....
- Akkor? Akkor mi lesz?! Csúnyán néz rám?! - rúgott bele az amúgy is sebektől gazdag Boothba.
- Mit akar tőle? -helyezkedett ülő helyzetbe Seeyle. Nagy fájdalmai voltak. Biztos volt benne, hogy több bordája is eltört, a fején óriási horzsolásokat érzett. A kezein és a lábain nehéz fémbilincsek lógtak. A jobb karján pedig átment egy golyó.
- Bosszút. -morogta a férfi, majd otthagyta a szenvedő férfit.
Booth egy pillanatra megdermedt. Mintha hideg zuhany érte volna. Tudta, hogy a menyasszonya nagyobb veszélyben van, mint ő..
Tehetetlenül rángatta a kegyetlen bilincseit. De azok nem mozdultak, csupán még inkább a bőrébe vágtak.


Saamntha lehunyta a szemeit. lassan az álom is megérkezett hozzá.

"A sötét szobában álltam. Megint. Már megint itt vagyok. Nem, nem akarok menni! -nyögtem, de a lábaim maguktól mozdultak. Tudtam mit fogok látni, ha kiérek a fényre. nem akartam. Nem...
De egyre csak a fényt követtem. Lassan kiléptem de én tiltakozóan lehunytam a szemem. Majd valaki sikított. 
A szemeim felpattantak. Ilyen nem volt! Eddig nem ezt álmodtam a fényben. Rohanni kezdtem a hang irányába. Valahonnan hátborzongatóan ismerős volt ez a hang. 
A torkom kegyetlenül égett, a homok szúrta a szemem. Várjunk csak...homok? Hol vagyok? 
De a lábaim nem álltak meg. 
A következő pillanatban egy sötét börtönben voltam. Láttam egy bilincsekbe vert férfit, és egy női alakot mellette. Az arcukat nem láttam, de jött egy harmadik ember is. egy férfi. 
Ekkor valami keményet éreztem a bal kezembe. Kiáltottam valamit, de az álmomban nem értettem. Majd fölemeltem a bal kezemet, amiben egy..." 

-Kedves utasaink. Hamarosan landolunk. Kérem kapcsolják be a biztonsági öveiket! Köszönjük. -mondta be a sztyuárdesz.

Samantha zilálva kötötte be magát. Mi volt ez? Ez az álom?

Sajnos kevesen érzik az álmok jelentőségét. Az álmok...az álmokban minden megvan írva. És a jövőnkben mindazok, amik akkor még csak összevissza képeknek tűnnek, értelmet nyernek. Ekkor még Samantha sem tudhatta, mit jelent ez az álom. És mennyiben befolyásolja majd a jövőjét. Illetve a jövőjüket. Sokkal fontosabb, mint azt akkor hittek.

"Az erős feketekávé nem tartotta ébren, csak ha maga is kívánta. Régóta tudta a módját, hogyan ringassa álomba magát, amikor akarja. Gondolataink tárházából előveszünk néhányat, de nem ragadjuk meg, nem mélyedünk el benne, hagyjuk, hadd surranjanak át tudatunkon, hadd enyésszenek el csöndesen."

(Agatha Christie)