Égő Jégvirág 36. fejezet

Itt a folytatás!
És lefordítottam az angolt. Kicsit átírtam, hogy rímeljen :)

36.FEJEZET

Ma este
Képtelen vagyok aludni,
Lehunyni a szemem.
Mert mindig látom
szomorú arcodat...
Nem tudom abbahagyni a sírást,
Nem tudok, bocsánatot kérni.
Nem tudok felállni a földről....
És könnyeim újra hullni kezdenek...

Ma este
Nem látom a Holdat,
De tudom, egyedül kell lennem,
Mégis félek,
hogy örökre elveszítelek.
Mert nem tudtam elmondani,
hogy szeretlek,
Nem tudtam elmondani,
hogy nem tudlak feledni..
És mindig mikor a tükörbe nézek
a te szemeid látom az enyémben.
Nagyon szeretlek,
és most már,
Igent tudnék mondani."

- Bones, hozzám jössz feleségül?

Brennan arcát égették a forró sós könnyei. Kezei remegve fonódtak a szája köré. Haját hirtelen a nyitott ablakon beáramló jeges szellő hátralibbentette. Furcsa tompa fájdalmat érzett a teste minden pontján. Könnyei megdermedve fagytak az arcára a hideg széltől. A Hold fénye megvilágította kettejüket. Brennan kétségbeesetten próbált megszólalni, vagy bármit is tenni. De nem mozdult. Hangja nem engedelmeskedett, agya cserbenhagyta. Egyre erősebben tört elő belőle a zokogás. A bizonytalanság teljesen kikészítette. Képtelen volt mérlegelni a lehetőségeit, képtelen volt Boothra nézni, csupán a gyűrűt látta. A gyönyörű kőberakásos gyűrűt. Ha kezeit képes lett volna megmozdítani, biztosan megérintette volna a gyűrűt. Hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem álmodik. Hogy ez az egész nem törik ezer darabra ha hozzáért. Hogy Booth alakja nem veszik ködbe. 

Félt. 

De most nem valamitől félt, hanem attól, a súlytól, amit ez a gyűrű hordoz. És talán nem csak magát féltette. Félt, hogy Booth hogy viselné bármelyik válaszát is.  

Kinyitotta a száját, de csak tátogni tudott. A szél egyre erősebben fújt be a szobába. Hallotta, hogy hátul valami darabokra törik. Hirtelen a lámpa is kialudt. Csupán a Hold világított, illetve a gyűrű, ahogy a fény megtört rajta. 

Brennan kétségbeesetten mélyesztette körmeit a saját tenyerébe. A fájdalmat nem érzékelte. Igen! Akarta. Annyira akarta ezt, hogy most épp ezért habozik...mert túl szép. Mindez olyan hirtelen tört rá...és mégis...olyan mint egy álom. Olyan mintha egy tükörben nézné a saját álmát. Félt, hogyha megmozdulna a pillanat oda lenne. Fél, hogy hirtelen minden szilánkokra törhet. 

Majd hirtelen felemelte a fejét, és egyenesen Booth szemével találkozott. Egy pillanatig levegőt is alig kapott. A szél kitartóan ostromolta őket. De Booth holdfényben úszó sziluettjét tökéletesen látta. És a szeme...A csillogó barna szempár. Várt. Majd Brennan még mélyebbre nézett a fekete pupillába. Megdöbbenve nyitotta ki a száját. A férfi szemében önmagát látta. De nem a tükörképét...nem! A férfi emlékein keresztül látta magát a sötét szempárban. Ekkor értette meg, hogy mit is jelent ő a férfinak. Végre megtalálta a hangját és ajkaival egy értelmes szót formált. 

- Igen! 

Majd hirtelen a zokogása megkönnyebbült nevetéssé vált. Könnyei most már  a boldogság miatt folytak. Megkönnyebbülten Booth karjaiba kapaszkodott. 

- igen! Igen! -nevetett továbbra is, és egyre hangosabban válaszolt. Képtelen volt más szó kiejtésére. 

Booth erős karjai szorosan fonódtak a nő köré. ő is még csak most kezdi felfogni, hogy a nő igent mondott. Igent! A felesége lesz! Igent mondott!

A kis fekete dobozka benne a csillogó gyűrűvel az ágy közepén pihent, míg Booth és Brennan nevetve ölelték át egymást. Majd Brennan bontakozott ki először az ölelésből, és a gyűrű felé nyúlt. 

Óvatosan vette föl. Brennan még mindig attól félt, hogyha túl erősen szorítja akkor mint az álom elillan az egész, vele együtt az öröme a boldogsága és a gyűrű is. 

Lassan kivette az ékszer, és felhúzta a gyűrűs ujjára. Mosolyogva figyelte a kezét. Mintha oda teremtették volna. 

- Gyönyörű. -súgta Booth is, és egy apró puszit nyomott Brennan arcára. 

Eldőltek az ágyon és most Bones húzta magához Bootht. Mélyen megcsókolta és nem állt le. Egyre közelebb és közelebb húzta magához Booth és a férfi sem ellenkezett. 

Együtt töltötték az éjszakát.



Hajnali három óra körül Brennan szemei kipattantak. Nem tudta miért ébredt föl. Csendesen kifújta a levegőt, de nem mozdult meg, nehogy felébressze a mellette csendesen alvó Bootht. Szemei rögtön a kezén lévő gyűrűre siklottak. A Hold még mindig kitartóan sütött be a szobába.  A kék kövecskéken meg-meg csillant az ezüst színű fény.
Brennan eltűnődve figyelte a gyűrűjét. Legbelül még mindig félt. Félt az elkötelezettségtől, de mégis úgy érezte, hogy helyesen döntött. Egy aprót bólintott, csak hogy megerősítse: helyesen döntött.
Majd hirtelen eszébe jutott, hogy az apja már sosem láthatja ezt a gyűrűt. Max mindig is arról álmodott, hogy egyszer láthatja majd a lánya esküvőjét. Hogy a fehér ruhás Temperance-t ő kísérheti az oltárhoz.
És ezt Brennan is tudta.
Igyekezett nem sírni, de nem tudott megálljt parancsolni a könnyeinek. Mellkasa meg-meg rázkódott. Óvatosan kibújt Booth kezei alól és a nyitott ablakhoz sétált. Haját hátrafújta a szél. Még sötét volt az ég, de a város elcsöndesedett.csupán néhány kósza autó hasított végig az utakon.
Brennan összefűzte maga előtt a kezeit és felnézett az égre.
Eszébe jutott amit még régen Booth mondott neki: hogy a szeretteink a haláluk után is fentről figyelnek minket.
De ezt Brennan képtelen volt elhinni. Az emberek meghalnak. Ez természetes. És ezt ő tudta a legjobban. Most mégis akaratlanul is kinyitotta a száját.
- Férjhez megyek. -tátogta maga elé. A lehelete mát látszott a hidegben. Remegő kezével megfogta az ablakpárkányt és kihajolt a szélbe. Lehulló könnyein megcsillant a Hold rideg fénye, így úgy tűnt mintha drágakövek hullanának le.
Lehunyta a szemeit és hagyta, hogy a szél elfújja a bánatát, a kétségeit. De örökre úgysem tud megszabadulni ezektől.
És most kezdi el felfogni azt is, hogy az apja meghalt. Eddig nem jelentett számára nagy változást, mert az apja ritkán volt vele. De most...egy ilyen eseménynél..hiányzott neki az apja és az anyja is. Nem mutathatta meg nekik a gyűrűjét, nem mondhatta el nekik, hogy milyen boldog.
Visszahúzta a fejét és az alvó Boothra nézett. Csöndesen szuszogott, karjai még mindig ugyanúgy voltak, ahogy Brennan kimászott alóluk.
Temperance még csak most kezdi megérteni, hogy mekkora ajándék neki Booth. Mert a férfi ismeri őt és elfogadja. Úgy szereti, ahogy van. És türelmes vele.
Lassan az ágyhoz sétált és leült a férfi mellé. Sokáig csak nézte. Nézte a férfi arcát, látta, hogy lehunyt szemhéjai alatt mozognak a szemgolyói. Álmodik.
Brennan mosolyogva visszafeküdt mellé, vetett még egy pillantást a gyűrűjére, majd halvány mosollyal az arcán elaludt.
Jól döntött.

"Sajnos nincs más választásunk, kockáztatni kell. Felesleges időpazarlás azon tűnődni, hogy hogyan ér majd véget, mert lehet, hogy soha nem ér véget."

(Testvérek c. film)