Égő Jégvirág 50.fejezet

Láttam, hogy mindenkit leginkább a "régi" Brennan visszatérése ilyeszt meg. Annyit mondanék, hogy lehet, hogy visszatér, de úgysem lesz ugyanolyan. Egyrészt mert én alkotom, másrészt mert egy eljegyzés után, egy terhességgel együtt úgysem képes úgy viselkedni mint régen.
Várom a kommenteket :)

50.FEJEZET

- Samantha? -kérdezte meglepődve Brennan a szobába belépő alak láttán. A lány arca nagyon fehér volt, a teste tele volt vágásokkal, lila foltokka. Haja kuszán, összecsomósodva keretezte z arcát. Alig bírt járni, és még a zöld kórházi ruha sem fedte el a bokáját. Borzasztó állapotban volt az egész lány.
- Igen. -suttogta. Hangja halk volt, és vékonyka.
- Borzasztóan nézel ki! Nem kellene visszafeküdnöd?
- Nem. Tudni aakrom , hogy van Booth ügynök. -lépett az ágy melletti székhez Samantha. gyenge kezeivel rátámaszkodott, de nem ült le.
- Fel fog épülni. -válaszolta Brennan.
- Tébyleg nem emlékszik az elmúlt 1 hónapra? -kérdezte félénken a lány.
- Nem. -rázta a fejét Temperance. Csüggedten figyelte az ágyon fekvő férfit. Már elfogadta. Már felfogta. Csak még azt nem tudja, hogyan birkózik meg ezzel az egésszel.
 Saamntha szemében könnycseppek jelentek meg.
- Úgy sajnálom. -sutogta
- Mit?
- Minden miattam történt! Ha én nem lépek rá arra az aknára, akkor most nem lenne itt. Akkor emlékezne mindenre! Akkor nem vesztenéd el a vőlegényed! Akkor...akkor minden sokkal jobb lenne. - fakadt ki a lány. Gyenge teste remegni kezdett, és lerogyott a székre.
- Samantha. Ez nem a te hibád. Erről senki sem tehet. -próbálta vigasztalni Brennan. - Tudod, ha te nem vagy, lehet, hogy egyikünk sem jut ki onnan élve.
- Tényleg?
- Tényleg.
Samantha csodálkozva figyelte Brennant. Míg könnyei kezdtek elapadni, egyre inkább a megváltozó doktornőt figyelte. Csodálkozva vette észre, hogy Brennan kivételesen nem racionális szemszögből nézte a lány tettét. Habár mindketten tudták, hogy Samantha cselekedetei nem mindig voltak feltétlenül átgondoltak, vagy helyesek, egyikük sem mondta ki. Még Brennan sem.
- Köszönöm. -suttogta a lány
- Mégis mit?
Samantha nagy levegőt vett. Nem tudta, hogy fogalmazhatná meg mindazt, amit Brennanek megakar köszönni.
- Köszönöm, hogy segített nekem. Munkát ajánlott. Rengeteget tanultam az Intézetben, mind szakmai, mind emberi szempontból. Köszönöm, hogy megengedte, hogy magával maradjak. Hogy engedte, hogy segítsek. Jó érzés volt. Sosem segíthettem senkinek. Sosem éreztem még azt, hogy én is adtam valamit. Aztán mikor Afganisztánba mentünk, köszönöm, hogy nem szólt rólam az egyenruhásoknak. Köszönöm, hogy visszajöttek értem, mikor azt hittem, lelőnek. És köszönöm, hogy most itt lehetek. De a leginkább a bizalmát köszönöm. Még sosem kaptam ennyi bizalmat, senkitől sem.
- Saamntha...én csak racionálisan mérlegeltem az esélyeidet. Okos vagy és talpraesett. Emiatt kerültél az Intézetbe. Nekem fölösleges bármit is megköszönnöd. - magyarázta Brennan.
- Tudom, hogy így gondolod. És én nem is akarlak meggyőzni.- tért vissza újra a tegeződéshez Samantha. - De lenne még egy kérésem.
- Igen?
- Szeretnék veled maradni. Úgy értem amíg Booth ügynök...noss eszébe nem jutnak a történtek.
- Samantha én nem szorulok segítségre...
- Szeretném, ha barátok lennénk. -lépett közelebb a lány. Barna szemei a doktornő szemeit keresték. Tudta, hogy Brennan most sem fogja kimutatni az érzéseit, de Samantha sejtette, hogy koránt sincs olyan jó állapotban, mint amit a külvilág felé mutat. Segíteni akart. De abban is biztos volt, hogy a doktornő nem fogja elfogadni a segítséget, hacsak nem úgy állítja be, hogy nem van szüksége Temperancere.
- Barátok?
- Igen. Szükségem van valakire, akire támaszkodhatok. Tudod, még sosem volt igazi barátom.
Brennan elgondolkozott. Ez a 16 éves lány, aki előtte állt a barátja akar lenni. De mit is jelent ez pontosan? Mit jelent a barátság? Bizalmat. Odaadást és őszinteséget. Mindazt, ami Angela és közte van.
Temperance habozott. Boothra nézett. Félt. Félt, hogyha újra közel kerül valakihez, azt is elveszíti. De már azt is tudta, hogy kockáztatni kell a boldogságért. Ahogy Boothszal is tette. Kockáztatott és nyert. Habár a férfi nem emlékszik az együtt töltött időre, mégis megtörtént, és Brennan magában hordozza az emlékeket. Ebből merít erőt. Tehát valami megmaradt neki. Valami jó.
Megérte kockáztatni.
- Remndben. Nálam maradhatsz. Legyünk barátok. -mosolygott biztatóan Brennan Samanthára. A lány elmosolyodott és egy halk köszönöm-öt tátogott.
Majd kiment a szobából.
Brennan lassan újra a férfi ágya mellé sétált. és olyat tett, amit eddig még soha. Beszélni kezdett. Csakis saját magának.
- Emlékszem mikor először találkoztunk. Annyira mások voltunk. nem is ismertük egymást igazán. De valamiért megbíztam benned. Habár nem hittem a barátságban, te megtanítottál rá. Olyan dolgokat mutattál nekem az emberekről, amiket el sem hittem volna. - egy kicsit megremegett a hangja.
De folytatta. Folytatni akarta. Hangosan kiakarta mondani azokat a szavakat, amik már régóta az agyában keringenek.
 - Megtanítottad, hogy az élet mindig hoz változást. Megtanítottad, hogy a sírás nem a gyengeség jele, és nem kell szégyellni. Hittél bennem akkor is, amikor én már nem, és mindig feltétel nélkül mellém álltál. Jobban bíztál bennem, mint bárki más. és nem siettettél. Szépen lassan haladtunk, időt adtál nekem. Az elején a társam voltál. Aztán a barátom. És utána...utána annál sokkal több. Te jelentetted számomra a kapcsolatot az emberi világgal. Te tanítottál meg engem szeretni. Pontosabban miattad tanultam meg mi is az a szerelem. És utána már mindent miattad tettem. Érted. Értünk. - könnyes lett a szeme, de már nem bírta abbahagyni. Suttogva folytatta. -Tudom, hogy most nem hallasz. De tudnod, kell, hogy aznap este, mikor megkérted a kezem....akkor voltam a legboldogabb egész életemben. Mert valaki szeretett. mert akkor már éreztem, hogy tartozom valakihez. mert már volt egy ígéret, amibe kapaszkodni tudtam. - könnyei végigcsorogtak az arcán. -Talán most mondom ki utoljára ezt a szót. Talán soha többé nem hallja majd senki a számból. Talán furcsa is lesz kimondani, de igaz. Végre elmondhatom, hogy igaz. Szeretlek. Szeretek mindent ami veled kapcsolatos és köszönöm, hogy mellettem vagy. -zokogásban tört ki.
Fájt. Nagyon fájt. De jól esett. Érezte, hogy a jégszilánkok a szíve körül apró éles darabkákra törnek. Furcsa módon már nem is kereste a racionális okát a fájdalomnak. Már nem érdekelte. nem is akarta tudni. csak sírni akart. És sírni..