Égő Jégvirág 49.fejezet

Bocsi ez most nagyon rövid lett, de hamarosan itt a szünet és remélem, hogy majd többet tudok írni. :)

49.FEJEZET

"Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek,
Szél fújta szavaid úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny,
S lassan a földre hull egy üvegszínű könny."

(Tátrai Band)

Odakinn eleredt az eső. Sűrű sötét fellegek zárták el a napfényt, és a kövér esőcseppek nagy csattanással értek földet.
Brennan kábultan ült az ablak belső párkányán és a hideg üvegen keresztül figyelte az esőt. Mindegyik csepp megannyi kis szilánkká tört. Markában még mindig ott volt a gyűrűje.
Akaratlanul is a hasára tette a kezét. Tudta, hogy a kisbabának titokban kell maradnia. Booth nem tudhatja meg, amíg vissza nem térnek az emlékei. Már ha visszatérnek...
Temperance sírni akart. Igazán elsírni minden bánatát, és csak zokogni és zokogni szeretett volna. De képtelen volt. A könnyei felszáradtak, és a teste nem engedelmeskedett.
Torkán mintha egy óriási gombóc képződött volna. érezte, ahogy a bánat belülről támadja, de képtelen volt sírni.
 A szomorúsága annyira erős volt, annyira mélyről jövő  hogy a test számára már érthetetlen.
Átkarolta önmagát. Tudta, hogy újra meg kell tanulnia egyedül boldogulni. Booth ott lesz mellette....mint társ, mint barát. De a magánéletét egyedül kell alakítania.
És ez a kisbaba...csak ő lesz vele mindig.
Eltűnődve figyelte az alvó férfit.
Booth arcizmai feszesek voltak, de egyenletesen lélegzett. Brennan szomorkásan elmosolyodott, ahogy felismerte a férfi testhelyzetéből: álmodik.  Nem tudta miről álmodhat, de legalább azt tudta, hogy álmodik.

- Kipp-kopp! -jött egy halk hangocska az ajtó felől.  Brennan odakapta a fejét.
- Szia Angie. -köszönt.
- Hogy van? -ült le barátnője mellé Angela. Szerette volna átölelni Brennant, de nem merte.
Nem arra számított, hogy a nő száraz szemekkel ül majd itt. Azt hitte, hogy zokogva borul majd a nyakába. Persze tudta, hogy barátnőjének most belül valami nagyon fáj, de nem számított arra, hogy a kórterembe belépve újra a régi Brennant látja maga előtt.
- Semmi változás. Még mindig nem emlékszik az elmúlt egy hónapra. -sóhajtott Brennan és fölállt az ablaktól. Az ágyhoz lépett és finoman megigazította a férfi takaróját.
- Tudod Angie, annak az esélye, hogy valaki egy hónap után elveszti a vőlegényét matematikailag nézve nagyon kicsi.
- De te nem veszítetted el Bootht.
- Nem Both valóban él. Angela én a vőlegényemet veszítettem el. Jelen esetben ez a kettő nem ugyanazt a személyt jelenti. Mivel Booth nem emlékszik a történtekre, ezért számára olyan, mintha nem is történt volna meg.
- Hát mondd el neki! -állt fel Angie is
- Nem.
- Miért?
- Mert nem akarom összezavarni. Talán...jobb is ez így.
- Kinek jobb ez? és mi lesz a babával?! Most már rá is gondolnod kell...
- Tudom Angela. A baba egyenlőre jól van és még rengeteg ideje van. Szeretném, ha titokban tartanád...
 De..
- Nem Angie! Booth egyenlőre nem tudhatja meg! -állította le barátnőjét Brennan. -Senki sem tudhatja meg.
Angie meglepődötten figyelte Brennan kemény vonásait.
Szemében elszántság tükröződött. Angela tudta, hogy Brennan visszafog térni a régi önmagához, hogy így megvédje önmagát. Valahol meg is tudta érteni. Borzasztó az ami velük történt.
- És mit fogsz most csinálni? -kérdezte meg végül Angela
- Minden olyan lesz mint régen. -válaszolt Brennan miközben a gyűrűt belecsúsztatta a táskája oldalzsebébe. -Booth és én gyilkossági ügyeket oldunk meg, aztán este külön megyünk haza. Mindent ott folytatunk, ahol Booth abbahagyta.
- Biztos vagy benne?
- A lehető legbiztosabb!