Égő Jégvirág 47.fejezet

Mostmár békésebb részek jönnek :)

47.FEJEZET

"Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok."

(Maggie Stiefvater)

Katt!

A fém halkan kattant. Samantha idegei pattanásig feszültek. Lába begörcsölt, de nem mert megmozdulni. Tudta, hogyha egy picit is megremeg, felrobban. Halk sikoly hagyta el a száját, mire Booth és Brennan visszafordultak.

- Gyere Samntha. Nem biztonságos megállni a sivatagban. -kérlelte Brennan.

Booth furcsa szemekkel nézett a lányra. valami nem stimmelt az arcával. Túlságosan is megijedt. és a tartása...

A lába görcsösen egy helyben állt.

Booth elengedte az értetlen Brennan kezét és óvatosan közelebb ment a lányhoz.

Cipőjével óvatosan eloszlatta a homok fölső rétegét maga előtt, amerre ment. Tudta mi történik a lánnyal. Ismerte a taposó aknát. Pontosan tudta, hogy milyen hatékony, és mekkora pusztításra képes.

Mikor odaért samanthához lassan megfogta a lány kezét. Samntha félt. Koszos arcán könnycseppek peregtek végig. Mellkasa gyorsan emelkedett, lélegzése felgyorsult.

- Fogd meg a kezem. -mondta halkan Booth. Óvatosan tartotta a lányt.

- Megfogok halni.

- Dehogy fogsz. Fogod a kezem?

- Igen. -szipogta a lány. De még mindig nem mozdult.

- Háromra ugrunk oké? Bones felé. Rendben?

- Meghalunk. -suttogta a lány.

- Nem fogunk. Bízz bennem!  Rendben?

- I..Igen.

- Oké, akkor háromra. Egy, kettő...három!

Hirtelen óriási robaj rázta meg a környéket. Booth erősen elrúgta magukat, de a bomba fénye még így is vakító volt. Érezte ahogy az egyenruháját megperzseli a tűz. A lábát felhorzsolták a szilánkok.

Brennan teli torokból sikoltott. Ő nem látott mást, csupán annyit, hogy Booth és Samantha az egyik pillanatban mozdulatlanul állnak a következő pillanatban pedig felrobbannak. A bombából kirepülő szilánkok felhasították Brennan arcát, de szinte nem is érzékelte a fájdalmat.

Agya felmondta a szolgálatot. Térdei összecsuklottak, amint meglátta a gyakornokát és a vőlegényét a porban, véresen és mozdulatlanul fekve.

Elővette a telefont, tárcsázta a mentőket, majd ernyedten terült el a porban. A forró homok égette a bőrét, lecseppenő könnycseppjei sisteregve párologtak el. Képtelen volt gondolkodni. Képtelen volt megmozdulni. Bordái egyre inkább fájtak, a vér lüktetett az ereiben. Behunyta a szemét de még így is csak Booth véres arcát látta. Majd a képe elsötétült.

***

Washington DC. Délelőtt 10 óra. A kórházban hideg volt, a falak hófehérek. Angela Hodgins kezét szorítva várta a fejleményeket. Arcáról sosem tűntek el a könny csíkok. Mindig újabb és újabb sírás roham tört rá. Cam összeszorított ajkakkal ült a hófehér székeken. Minden mozdultlan volt körülöttük. Csupán egy egy orvost láttak elsétálni a folyosón. Néha egy-egy pittyegés törte meg a csendet. De Booth-ék ajtaja nem mozdult.

Brennan kiszállt az ágyából. A kötés tartotta  bordáit. Ő már túl van a nehezén. A műtétek teljesen kimerítették, de jól volt. Ma már felállhatott.

Botladozva, gyenge lábakkal indult el a folyosó felé. Tudta, hogy barátai ott vannak valahol és a jó híreket várják. Ahogy ő is.

Két napja semmi jó nincs Booth állapotáról. Rosszul reagált az altatóra és már 2 napja kómában van. A sérülései amúgy nem maradandóak, de a bomba óriási kárt tett benne is. Brennan félt, hogy a férfi nem ébred fel a kómából. Rettenetesen félt. Mondani kellett volna az orvosoknak hogy óvatosabban bánjanak az altatóval! Hiszen booth már volt kómában emiatt. Neki kellett volna szólnia!

Remegő kezekkel tűrt egy hajtincset a füle mögé. Ha a férfi nem ébred fel...nem tudja mit fog tenni. Mostanra már annyira az élete részévé vált, hogyha a férfi eltűnne a képből talán már ő sem írná sokáig. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne hallja a férfi hangját, ne lássa a gúnyos mosolyát, a csillogó szemeit. Ne hallja a vicceit, ne érezze folyton a pite illatát, mikor együtt esznek. ne védje meg őt, és ne harcoljanak folyton amiatt, hogy ki vezessen. Egyszóval nem tudta, hogy mi lenne vele Booth nélkül.

Hirtelen hányinger kerítette hatalmába. gyorsan megfogta  tálat, és belehányt. Majd inkább berohant a mosdóba.

Brmennyire is pocsékul érezte magát a reggeli rosszullétek miatt, legalább tudta, hogy a baba rendben van. a baba. Ez az egyetlen ami most van neki. Ami a férfivel közös múltjából maradt. Ez a kisbaba.

- Felébredt! -hallotta valahonnan távolról Angela sikolyát.

Szíve kihagyott egy dobbanást. Gyorsan kiköpte a vizet, és rohant. Vagy legalábbis megpróbált rohanni. Remegő kezeivel kilökte az ajtót, és futott.

Csak futott, mikor nekiszédült Angienek.

- Bren?

- Felébredt?

- Fel. Booth ébren van. -mosolygott rá Angela és Brennannek ennyi elég volt. Nevetve ölelte át barátnőjét.

Pedig sajnos ez nem ilyen egyszerű. Az életben minden történés következményekkel jár. Mindennek vannak következményei, akárcsak az Afganisztánban történteknek. Semmi sem oldódik meg ilyen egyszerűen, és ezt legbelül valahol Brennan is tudta.