Égő Jégvirág 59.fejezet

Most egy pár hétig jó ha egyet-kettőt tudok hozni, és ehet hogy nem lesznek olyan jók, mert közben most mást is írok, és néha elfárad az agyam...
Köszönöm, hogy kitartotok az oldal mellett és igyekszem, de nem ígérek semmit..

59.FEJEZET

Booth sóhajtott egyet. Fogalma sem volt, hogy reagáljon minderre. A nő még nem mondott semmit, de az arca...beszélt helyette. A szemei, a festmény...mindez összezavarta Bootht. Mi történt azalatt az egy hónap alatt? És vajon mit fog hallani?

Brennan csak állt a férfi előtt, egy pillanatra lehunyta a szemeit, megengedett magának egy kis szünetet, hogy mindent átgondoljon, és felkészüljön. 

- 1 hónappal ezelőtt a vacsora után megkértelek, hogy tegyél ki a parkban. Szakadt az eső, de borzalmas hangulatban voltam és nem bántam. 

- És én megengedtem, hogy kiszállj a kocsiból szakadó esőben?! -kérdezett vissza Booth félbeszakítva Brennant. 

-Nem elsőre, de igen. -mosolyodott el halványan Bones. 

- És utána? -kérdezte újra komoly hangon Booth. 

- Másnap reggel késtem és te megijedtél. Feljöttél a lakásomra és megtaláltál ott, csurom vizesen. Megáztam és elcsúsztam. -Brennan arca enyhe piros színt öltött. Hogy mondhatná el, hogy elmondta Booth-nak, hogy szereti?! Hogy lehet ezt csak így, egyszerűen kimondani?! 

- Utána?

- Sajnálom Booth...én...nem tudom, hogy mondhatnám el! Egyszerűen csak megtörténtek a dolgok, és...te..te...meg én...te megcsókoltál. És utána én vissza csókoltam, és fogtad a kezem és..és megöleltél!! És minden...olyan könnyű volt... -dőlt Brennanből a szó.

 Kétségbeesetten és néha összefüggéstelenül mesélt el dolgokat. Össze volt zavarodva. Sosem válalta föl az érzéseit ennyire nyíltan. Főleg nem ilyen helyzetben, hogy Booth nem is emlékszik rá. és ha a férfi nem érzi azt amit ő? és...ha most mindent tönkre tesz?

- Együtt voltunk? -tette fel a kérdést Booth. Megakarta könnyíteni a nő dolgát  és még ő maga sem értette teljesen. ő és Bones? Végre együtt? És ő pont ezt felejti el?!

- Néhány héttel később eljegyeztél. -suttogta egy bólintás után Brennan.

- És a többiek?

- Mindenki tudta. -válaszolt Brennan. 

Booth a tenyerébe temette az arcát. Ráncai elmélyültek és fogalma sem volt mit tegyen. Nézte az előtte álló nőt, aki egész testében remegett. De képtelen volt mondani bárit is. 

Booth össze volt zavarodva. Az emlékei nélkül képtelen volt bízni önmagában...és ezek után Boneszban is. Pedig mindig bízott a nőben, mert Temperance sosem hazudott. És most...

- Miért hazudtál Bones? -kérdezte elgyötört hangon a férfi. - Miért nem mondtad el?

Brennan a szája elé kapta a kezét, szorosan rászorította nehogy kitörjön belőle a zokogás.

- Nem tudom Booth. -rázta a fejét.  -Nem tudtam...nem ment. 

- És a többiek?! Hodgins, Cam, Angela? Ők miért nem mondtak semmit?! 

- Megkértem őket...hogy ne mondjanak semmit. Akartak, de...én féltem. 

- Mitől Bones, mitől félsz? Mitől félhetsz annyira, hogy ezért hazudtál nekem? Eltitkoltad előlem az igazat? Ez nagy dolog Bones! Eltitkolni azt, hogy eljegyeztelek? Hogy együtt voltunk? Vajon tényleg szerettél engem vagy csak azt állítod? Hová lett belőled Temperance Brennan a tudós? Aki sosem hazudna?- kérdezte mérgesen Booth. 

Nem kiabált de a hangjában érződött a düh sötét éle. 

Brennan megijedt. Igaza volt. Tudta, hogy Boothnak igaza van. 

Lehajtotta a fejét és kezével átkarolta magát. Nem akarta ezt. Ő nem emiatt titkolta el! Ő csak megakarta kímélni a férfit és magát is ettől a helyzettől. Nem akarta elveszteni Bootht. És nem akarta még egyszer azt a fájdalmat érezni ami Booth elvesztésével járt. és most...csak tovább rontott a helyzetén. Érezte ahogy a jól ismert fájdalom vár. Mintha arra készülődne, hogy hamarosan újra kitörhet és uralhatja a nőt. 

- Sajnálom Booth. 

- Miért csináltad Bones? -a férfi arca elgyötört volt. Mintha a nő a saját fájdalmait látná a férfi arcán. És ez újra bűntudatot ébresztett benne. 

 - Megakartalak védeni. És magamat is.

- de miért kell megvédeni Bones? Ezzel csak rosszabb lett minden. és miért lett volna rossz ha elmondod?! Hiszen boldogok voltunk, nem?

- Boldogok voltunk Booth, igen. De...-itt végre fölemelte a fejét Brennan. A szemeivel megkereste a férfi tekintetét és egyenesen rá nézett.  - De te elmentél. Majd jött a telefon hívás, hogy elraboltak és ne is számítsak arra, hogy látlak még. mintha a halálhíred lett volna! Te nem ilyedtél volna meg az én helyemben? El sem tudod képzelni, hogy mennyire fájt. Nem tudod. Hogy 6 év után végre boldog vagy és utána, 1 hónap után mindezt el is veszted!  - nagy levegőt vett a nő. 

Már nem sírt. Próbált a mondandójára koncentrálni. 

 - Féltem, hogy ha elmondom neked újra túlságosan fogok kötődni valakihez, akit bármelyik pillanatban elveszthetek. Önző voltam. Tudom.

Booth csöndben figyelte a nőt. Érezte, hogy ez egy komoly fordulópont mindkettejük életében. Voltak még kérdései, rengeteg, de mára elég volt. Brennan szenvedett és még neki is felkellet dolgoznia a hallottakat. de valamit még hallania kellett, valamire még kíváncsi volt.

- Bones! Szeretsz még engem? -tette fel a kérdést. A nő lélegzete elakadt, majd halkan válaszolt. 

- Nem tudom, hogy merlek e még szeretni Booth. 

- De szeretsz?- állt a nő elé a férfi. Gyengéden megfogta Brennan kezeit. A nő egy ideig csak figyelte a kezeiket majd halkan újra megszólalt. 

- Azt hiszem. 

- És esetleg mi ketten újra... -kérdezte félénken a férfi. Azt hitte jót tesz. Még egy kis mosolyt is megengedett magának. 

Brennan újra könnyekben tört ki. 

- Nem hiszem Booth. Időre van szükségem...a menyasszonyod voltam és te semmire sem emlékszel. Te tiszta lapról indítasz, de én nem...Sajnálom Booth. -engedte el a férfi kezeit Brennan és lassan az ajtó felé indult.  

 Booth megértően bólintott, de közben azért még elsuttogott egy "sajnálom"-ot. 

Brennan megfogta a kilincset és kinyitotta az ajtót, de azért még a küszöbről vissza nézett. 

 - Booth!

A férfi oda kapta a fejét. 

- Igen?

- Talán egyszer majd még megpróbálhatnánk. -próbált mosolyogni a nő. Both is elmosolyodott és még a távozó nő után szólt.

- Holnap találkozunk?

- Minden bizonnyal. -mosolygott szomorúan a nő és kiment az ajtón. Minden egyes lépéssel távolabb került a férfitól. Nehéz volt, de legalább már nem kellett tovább hazudnia.

Itt az ideje az újra kezdésnek. Meg kell tanulnia elfogadni a jelen helyzetet és esetleg tanulnia a múlt hibáiból.