De legalább kaptam egy órát, szóval ez most elég rövid lett :((
Köszi a komikat, és ígérem igyekszem mindennap írni :))
Jah és még valami: azt nézzétek el, ha a muslincát rosszul írom. Sosem tudom, hogy muslica, vagy muslinca :S
Bocs a helyesírási hibákért, most nem volt időm átnézni. csak ültem és írtam. :D
3.FEJEZET
Csendben folytatták a reggelijük.
Nem néztek egymásra. Mindketten próbáltak a leendő ügyükre gondolni, vagy bármire ami a munkájukkal kapcsolatos. Egyetlen bökkenő volt: A munkájuk a másik munkája is.
A pult mögül a csapos figyelte őket. Gondolta, hogy visz nekik valamit, vagy esetleg ő töri meg a csendet, mert már őt is kezdte nyomasztani. De mikor elindult volna, inkább visszafordult. Lehet, hogy jobb, ha egyedül vívják meg önmaguk harcát. És ha muszáj, akkor itt is ülhetnek.
Próbált inkább a többi kissé még álmos vendégére koncentrálni.
A csend kezdett kínos lenni. A feszültség érezhető volt közöttük. Mintha a levegő is vibrált volna. De mindkét ember a távolba révedt. Brennan figyelte az utcán elsiető autókat, a telefonáló embereket. Booth pedig a poharából próbált kipiszkálni egy szerencsétlenül járt muslincát. Aztán elege lett. Letette a poharat, és felpattant.
-Mehetünk, -kérdezte, bár már rajta látszott, hogy bármit is felel a nő, ő elmegy.
- Persze. -állt föl ő is.
Kifelé menet kifizették a reggelijüket, és elindultak a kocsi felé.
Brennan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nem szokott hozzá, hogy Booth csöndben marad. Egyre inkább hallani akarta a hangját, beszélgetni akart vele, és megtörni a csöndet, a feszültséget.
- Szóval rákhusi? - kérdezte mosolyogva, és végre ránézett a férfira. Ismerte, és egyre jobban értette Booth-t. és pontosan tudta, hogyha valami, akkor a kaja az lázba hozza.
- Óóó igen! Azt mondják olyan mint a pipihusi.
- Csirke húsra gondoltál. Lehet benne valami, habár ez rákhús, és mikor én ettem, akkor...
- Héhéhéé! Én még nem ettem, szóval el ne rontsd a meglepetésem! -pattant be Booth a kocsiba.
Temperance beült mellé és folytatta.
- A meglepetés irracionális.
- Akkor legyen irracionális, de kérlek ne mond el milyen! Hadd legyen akkor nekem meglepetés! -kérlelte a nőt
Brennan beleharapott az ajkába. Már majdnem folytatta volna, de nem akarta. Olyan hízelgően nézett rá a férfi, olyan szépen mosolygott. Nem akarta látni, hogy torzul el ez az arc. Nem akarta megbántani.
Nagy levegőt vett, és végül csak annyit mondott.
- Ahogy szeretnéd!
Booth egy meglepődött pillantást vetett a nőre. Ez ma már a második olyan megszólalása, ami egyáltalán nem vallott a nőre. Ő sosem volt olyan, aki magában tartja a mondanivalóját. mert Booth észrevette. igen, látta a száját, és látta a szemeiben, hogy nem akarja őt véletlenül sem megbántani.
Változik. Még Bones is változik. És ez, egy még szélesebb mosolyt festett az arcára.
- Min mosolyogsz? -kérdezte sejtelmesen a nő
Hirtelen megcsörrent a telefon.
- Booth ügynök! -vette fel - Igen. Rendben, értettem. Sietünk!
Gyorsan végzett a telefonhívással, és kissé riadt arccal társára pillantott.
- Booth?
- Cam hívott. -mondta szép lassan
Brennan szíve mintha kihagyott volna egy dobbanást. Booth arca, és az, hogy Cam hívta őket... Aggasztó. Mi van, ha történt valami?! Mi van, ha valakinek baja esett?! Ez az érzés is új volt Temperance számára. Most már volt kiért aggódnia. Voltak barátai, akik egyben a kollégái is. Ott volt neki Angie, Cam, Zack, Hodgins, sőt még Sweets-ért és Daisyért is aggódott. De ez nem racionális! Hogy érezhet így? ő nem ilyen! ő nem is akar ilyen lenni! ő nem akar aggódni, nem akar félteni senkit!
De mégis ez történik most vele.
Bár legalább Booth itt van, és miatta nem kell félnie. Sosem felejti el, mennyire megijedt, mikor Gelleher elrabolta Booth-t. Még az apja segítségét is hajlandó volt elfogadni. Aztán mikor a Sírásó rabolta el!
De megmenekült. Ő mentette meg!
- Hahó, Bones! Itt vagy?
- Igen, persze. -mondta kicsit összezavarodva
- Cam hívott. Azt mondta vár rád valaki a laborban, és hogy siessünk, ha még beszélni is akarsz vele, mert még a helyszínre s ki kell menni.
Kifújta a levegőt. Nem történt semmi. Miért lát rémeket? mi van vele?
- Bones, minden rendben? -kérdezte aggodalmas hangon Booth. -Borzasztó sápadt vagy.
- Minden rendben, köszönöm.
- Biztos ne álljunk meg?
- Ne, nem kell, nincs semmi bajom -erősködött tovább.
- Ha nem lenne semmi bajod, nem lennél sápadt!
- Tessék! Csak megijedtem! megijedtem, hogy megint elrabolnak valakit! hogy mi van, ha nem találom meg! én csak..én..nem tudom mi van velem! Booth, érted?
A férfi elgondolkodva, állt meg a piros lámpánál. Bonesra nézett. valamiért most sebezhetőnek tűnt.
Közelebb hajolt.
- Figyel, Bones. Ez nem rossz dolog. Egyáltalán nem rossz dolog, ha aggódsz másokért. És ez bizonyítja, hogy igenis tudsz változni, és... -beleharapott a nyelvébe.
Megint túl messzire ment. Miért kellett neki felhoznia az az éjszakát?!
Brennan ráemelte a tekintetét. Olyan szomorú volt, hogy még Booth is megrendítette.
Temperance is élénken emlékezett arra az estére. Visszautasította Booth, de nem hitte volna, hogy ennyi idő után is még ennyire fáj neki, hogy felhozza. Nem akarta, de kibukott a száján.
Brennanban bűntudat ébredt. újabb ismeretlen, és irracionális érzés, ami nem tudja honnan jön, de jön, és leteperi. Utálta ezt!
Közelebb hajolt Booth-hoz, és megölelte. kellett neki a támasz. Az előbb tényleg nagyon megijedt, és a férfi teste biztonságot adott. De csak egy röpke pillanatig, engedte meg magának a meleg ölelést, és utána elhúzódott.
El kellett húzódnia. hisz mégsem tehet tönkre mindent.
- Sajnálom! -suttogták egyszerre, és végre zöldre váltott a lámpa.
De szívük szerint ők még ott maradtak volna a piros lámpánál. Bármeddig.
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése